Másnap reggel zavartan álltam a 102-es terem ajtaja előtt. Ronan-t péntek este óta nem láttam, és azóta a világ mintha 180 fokos fordulatot vett volna - legalábbis számomra. Azóta megtudtam, hogy shide látó vagyok, a két új legjobb barátom boszorkány, és a srác, aki többször is megmentette az életemet, démon. Hogy féltem-e tőle? Nem tudom. Ha meg akart volna ölni, már megtette volna... A következő pillanatban a jelzőcsengő félbeszakította a gondolatmenetemet. Végül nagyot sóhajtottam, megszorítottam a medálomat, és benyitottam a tanterem ajtaján. Pillantásom azonnal a padunk felé irányult, ami üres volt. Enyhe csalódottságot éreztem, de azonnal elhessegettem a gondolatot. Kipakoltam, és megadóan vártam az óra kezdetét. Mr. Collins megint öt percet késett, de mikor belépett a terembe, mindenki elcsöndesedett. A kedvenc Shakespeare művemet vettük, mégsem tudtam az órára koncentrálni. Most elkerültem Ronan-t, de a következő találkozásunkkor mit fogok neki mondani? Hogyan fogom kezelni a helyzetet? Biztos voltam benne, hogy ezután minden más lesz. Tettessem, hogy nem tudok semmit? Akkor el kéne játszanom, hogy gyanakszom, és idegesítő kérdéseket feltenni neki, amire legbelül már úgyis tudom a választ. Ebbe pedig belefáradtam.
A matek - amely legtöbbször hatodik vagy hetedik órában van - mindig pontosan szokott kezdődni, ugyanis Smith szereti szívatni a diákjait. Ma azonban tíz perc után esett csak be az ajtón, bár elnézést nem kért, mert azzal minden bizonnyal megtagadná önmagát. Megigazította a nyakkendőjét, bár gyűrött ingjén és égnek meredő haján nem tudott segíteni.
- Valami nő van a dologban - vihogott mellettem Ed. Azonnal lefagyott a mosoly az arcomról, mikor eszembe jutott, hogy az illető nő valószínűleg a nagynéném. Elmeséltem Ed-nek a helyzet kegyetlenségét, ő pedig sűrű bocsánatkérések közepette magyarázkodott, bár azért bújkált egy kis mosoly a szája szegletében.
- Nem tudsz valamit Missy-ről? - kérdezte élesen témát váltva.
- Mire gondolsz? - ráncoltam a homlokomat.
- Mostanában olyan furcsa. Ezek a hangulatingadozások, meg minden... Nekem nem mondd el semmit, de hátha veled hajlandó róla beszélni... - nézett rám kérlelő pillantással, hogy megesett rajta a szívem.
- Rendben, beszélek vele. De tudod, milyen makacs - emlékeztettem. Örökkévalóságnak tűnő idő múlva kicsöngettek, mi pedig az ebédlő felé vettük az irányt.
- Ti láttátok ma Ronan-t? - kérdezte Missy, miközben villájával a rizst turkálta. Elgondolkozva ráztam a fejem. Éreztem, hogy Ed még hozzátenne valamit, de a jelenlétemben láthatólag igyekezett visszafogni magát.
- Jobb is... - tette azért hozzá a becsülete megőrzése végett.
- Szerintem is - mondtam, mire elképedt tekinteteket meresztettek rám. - Nem állok még készen a találkozásra - vontam meg a vállam. Az idő hátralevő részében csak ettünk, Ed pedig a telefonját bújta. Missy kíváncsian tekintgetett felé, majd kikapta a kezéből a mobilt.
- Hé!
- Ó! - nyögte Missy, mikor a képernyőre pillantott. Fintorgott, majd lerakta a mobilt az asztalra.
- Mi az? - kérdeztem kíváncsiskodva.
- A barátnőjével susmusol - csipkelődött Missy Sutton-ra utalva, de láthatóan lelombozta a dolog.
- Nem a barátnőm! - tagadta Ed.
- Még... - vigyorogtam rá gonoszan, emlékeztetve egy régi, Ronan-es megjegyzésére. Csak egy nyelvöltést kaptam válaszul.
2 nappal később
Az ebédlőben Ed és Missy épp valami létfontosságú témáról vitatkoztak, de én nem igazán tudtam figyelni rájuk. Akárhányszor elmerengtem, a gondolataim mindig Ronan felé terelődtek; akaratomon kívül. Már három napja hiányzik a suliból. Vajon mivel tölti a szabadidejét? Jó, ez hülye kérdés volt. Én is ezerféle dolgot tudnék csinálni ahelyett, hogy itt koptatom a csinos hátsómat.
- Na, mit mondasz Kase? - kérdezte Ed, amivel kizökkentett gondolataimból.
- M-mire?
- Nem is figyelsz ránk!
- Dehogyisnem - erősködtem.
- Akkor miről volt szó az előbb?
- Jól van, bocs, elgondolkoztam - ismertem be.
- Ronan-en jár a fejed? - kérdezte Missy.
- Miből gondolod? - ráncoltam a homlokomat.
- Van egy olyan nézésed, amit mindig akkor veszel fel, ha Blackmore-ról van szó - legyintett Missy.
- Te meg furán viselkedsz mostanság! - bökte ki Ed Missy-nek címezve.
- Ezt hogy érted? - vonta fel a szemöldökét.
- Ha Suttonról beszélek, rögtön ilyen vagy... - bökött Missy fintorgó arckifejezésére.
- Milyen?! - kérdezte sértődötten.
- Flegma, ideges, kedvtelen. Nevezd, aminek akarod.
- Nem is vagyok flegma! - csattant föl.
- Most is az vagy... - bökte ki Ed. - Nem is ismered Suttont, és máris utálod.
- Én nem utálom - erősködött a barátnőm. Ed azzal az "ugyan már" pillantással nézett rá, mire Missy megadta magát. - Jól van, találkozom azzal a csajjal, aztán majd eldöntöm.
- Helyes - lelkesedett fel Ed. Ma délutánra beszéltük meg a találkozót a partra. A nagy esemény előtt még hazaugrottam, többek között azért, mert fel akartam hívni Christophert.
- H-halló? - szólt bele egy szórakozott hang.
- Chris, szia! Kasey vagyok - üdvözöltem.
- Ja, mi újság? - kérdezte. Elkomolyodtam, mert felismertem a hangján, hogy részeg.
- Mennyit ittál? - kérdeztem rosszallóan.
- Á, csak egy kicsikét... ötöt vagy hatot - mondta csuklások közepette.
- Öt vagy hat micsodát?!
- Titok - kuncogott. Nagyon idegesítő tud lenni, mikor be van csípve.
- Kicsit részeg vagy, nem gondolod? - húztam.
- Csak egy csöppet becsíptem, na - válaszolta.
- Jó, mennem kell. Majd beszélünk, ha józan leszel - mondtam morcosan.
- Várj, Kasey!
- Igen? - vontam fel a szemöldököm.
- Szeretlek - közölte, majd hangosat csuklott. Lefagytam. Ez mit akar jelenteni?
- Ezt majd... megbeszéljük - hebegtem, majd lecsaptam a telefont. Ha így folytatja, kirúgják a baseball csapatból, ugyanis még emlékeztem, hogy szerdán ilyenkor edzésen kéne lennie. Jelen pillanatban azonban az utolsó mondata aggasztott. Hogy érti, hogy szeret? Én is szeretem, mint a legjobb barátomat. Igy gondolta, nem? Ránéztem az órára. Te jó ég, már a parton kéne lennem! Felkaptam a bikinimet, és egy lenge nyáriruhát, a hajamat pedig kiengedve hagytam. Percek alatt lenn voltam a parton. A többiek már ott voltak és csak rám vártak.
- Na, befutott! - mosolygott Ed. - Sutton, ő itt Kasey. Kasey, Sutton - mutatott be minket egymásnak.
- Szia, örülök hogy megismerhetlek - üdvözöltem.
- Viszont - villantotta rám fogpasztareklám mosolyát Sutton. Végre volt szerencsém közelebbről is megfigyelni. Hosszú, vastagszálú fekete haja ki volt vasalva, és egy fekete rövidnadrágot viselt egy rózsaszín csőtoppal. Nagyon csinos volt, de látszott rajta, hogy nem érdemes packázni vele. Amikor Ed-re nézett, mindig megrebegtette a szempilláit. Missy-re pillantottam, aki kelletlenül ácsorgott, lábával a homokot rugdalva.
- Együnk valamit, éhen halok - szólalt fel a barátnőm, mi pedig lelkesen támogattuk az ötletet. Egy nyüzsgő, partmenti kávézóra esett a választásunk. Missy-vel egy minipizzát rendeltünk, később Ed is csatlakozott.
- Te mit kérsz? - kérdezte gyengéden Suttontól.
- Nem vagyok éhes, de egy gin tonik jöhet - intézte szavait cinkos pillantással a pincérnek. Deja vu érzésem volt, de nem tudom miért. Túl paranioás vagyok! Mondjuk ha az ember lánya shide látó, nem árt az óvatosság.
- Hová jársz suliba? - érdeklődtem Suttonra pillantva.
- Nem rég költöztem Santa Cruz-ra, ezért még nem döntöttem. A ti sulitok szimpatikusnak tűnik - kacsintott Edre. Missy arcáról lerítt, nincs elragadtatva az ötlettől, hogy Sutton az osztálytársunk legyen. Nekem is furcsa érzéseim voltak vele kapcsolatban. Nem tudtam megfogalmazni, hogy mi, de valami nagyon nem stimmelt körülötte.
- Szóval szörfözöl?
- Igen, mióta az eszemet tudom - mondta, majd belekortyolt a gin tonikba.
- Minket is megtaníthatnál pár fogásra. Ed szerint remek tanár vagy - böktem oldalba a barátomat, aki erre elpirult.
- Mindenképpen. - Sutton féloldalas mosolyra húzta a száját. Egész jól elbeszélgettünk, amíg nem kezdett a medálomról kérdezgetni.
- Csinos a medálod. Biztos mondták már - enyhén oldalra billentette a fejét.
- Köszi, igen, sokaknak szemet szúr - bólogattam.
- Mióta van meg? - érdeklődött.
- Tíz éves koromban kaptam apukámtól - ismételtem, amit már sokakkal megosztottam.
- Ó. Gyönyörű, gondolom sosem veszed le...
- Többnyire nem. Jobban érzem magam, ha rajtam van. - Ez még igaz is volt. A jelenlegi helyzet szerint bármikor szembejöhet velem egy démon. Azt nem tudom, mi alapján ismerném fel őket; talán ha üvöltözve nekem rontanak? A nyakláncommal kezdtem babrálni. Lehet hogy csak képzelődöm, de mintha egy kicsit felforrósodott volna.
- Kimegyek a mosdóba - jelentette ki Missy, s az asztal alatt a lábamba rugott. Felszisszentem, de vettem a célzást. Pár perccel később követtem. A tükör előtt duzzogva találtam.
- Na, mi a véleményed Suttonról? - érdeklődtem a csempének dőlve.
- Kedves lány... - mondta nem túl meggyőzően.
- Az igazat! - vontam fel a szemöldökömet.
- Van benne valami megfoghatatlanul furcsa, de nem tudok rájönni, hogy mi az. - Meghökkentem, mivel én is ugyanezt éreztem. A tükör felé fordulva meg akartam igazítani a hajamat, mert éreztem, hogy nem áll a helyén, majd a pillantásom azonnal megakadt a medálomon. Missy szeme is elkerekedett. Az obszidián kőben hajszálvékony csíkokban ezüstös fény játszott; mintha erek futnának benne.
- Mi történt a medállal?
- Fogalmam sincs - válaszoltam elképedve. - Na jó, menjünk vissza, már biztos keresnek minket...
- Szerintem remekül elvannak kettesben is... - vetette oda Missy, de láttam, hogy érzékenyen érinti a dolog.
- Figyelj, ha érzel valamit Ed iránt, mondd el neki, amíg nem késő - tanácsoltam, bár nem volt túl sok tapasztalatom a fiúkkal. Volt egy-két portlandi barátom, de velük sem tartott sokáig a románc... Portlandről rögtön eszembe jutott Christopher, és a legutóbbi beszélgetésünk. Aggasztott az utolsó mondata. Chris szerelmes belém? Ugyan már, mi változott azóta, hogy elmentem? Ha azelőtt is így érzett volna, közölte volna velem. Chris nem az a fajta ember, aki elpusmogja a dolgokat. Ő kerek perec kimondja, mi az ábra. Vagy mégsem? Talán csak nem akarta tönkretenni a barátságunkat. Most már úgyis mindegy. Lehet, hogy csak a távolság miatt, de egyre jobban éreztem, hogy kezdünk eltávolodni egymástól.
Missy épp válaszra nyitotta volna a száját, mikor egy fekete hajkorona toppant be a lány mosdóba.
- Minden rendben? Edwarddal menni készültünk - mondta Sutton. Kissé unottnak tűnt a hangja.
- Persze, indulhatunk - reagáltam, ugyanis Missy nem tűnt beszédes kedvűnek. Már fizettek, így csak követtük őket az ajtóhoz. Sétálgattunk a tengerparton, amikor Sutton megszólalt.
- Na srácok, nekem mennem kell. Még találkozunk - vetett egy jelentőségteljes pillantást Ed-re.
- Rendben, szia - válaszolt csendesen. Már besötétedett, így nem láthattam az arcát, de szinte biztos voltam benne, hogy elpirult.
- Szia. Jó volt megismerni - köszöntem el udvariasan.
- Ja, hello - tette hozzá dünnyögve Missy. Kiderült, hogy gyalog vannak, ezért megbeszéltük, hogy hazafuvarozom őket. Bepattantunk a Camaro-ba. Ed ült mellettem, Missy pedig betelepedett a hátsó ülésre.
- Komolyan Edward-nak hív? - törte meg a csendet Missy.
- Öö, igen. Miért?
- De hisz utálod, ha így hívnak. - értetlenkedett.
- Hát, most nem zavar - vonta meg a vállát Ed. Missy a fejét csóválta.
- Mivan? Megint ezt csinálod, ahogy egész délután - csattant fel Ed.
- Mit? Én nem csináltam semmit... - mondta, majd makacsul az elhaladó tájat kezdte bámulni. Ed sóhajtott, majd szintén az ablaknak dőlt. Nagyon zavart már a köztük levő feszültség, de ezt nekik kell elrendezniük. Edék háza elé érkeztünk, így ketten folytattuk tovább az utunkat. Missy betelepedett az anyósülésre.
- Miss, komolyan gondoltam, amit a mosdóban mondtam. Beszélj vele! - böködtem meg a karját, de ő továbbra is az út mentén elhaladó fákat fixírozta.
- Nincs miről beszélnünk - morogta, de nem hagytam annyiban.
- Tudom, hogy tetszik neked. És ha nem lépsz időben, ez a nő elhalássza előled - tettem egy utalást Sutton-ra, mire megrándult a válla.
- Tudom... de mellette esélyem sincs. Néztél már rám mostanában? - lesett végre felém.
- Miről beszélsz? Gyönyörű vagy. - tényleg az volt. Szőke, göndör haja, és mogyoróbarna szemei olyan hatással voltak a pasikra, amit ő észre sem vett. Ráadásul az alakja is csinos volt, olyan nőies.
- De ez a Sutton akkor is nagyon jó csaj...
- A külső nem minden. A személyiség számít, és tudod, hogy Ed mennyire bír téged - bíztattam.
- De csak mint barátot - mondta makacsul.
- Annyira pesszimista vagy - csóváltam a fejem, pedig általában nem én vagyok az, aki felvidít másokat. Különösen nem Missy-t, aki mindig rózsaszínben látja a világot.
- Ez az igazság - csattant fel. Épp ellenkeztem volna, amikor Missy felsikoltott. Egy szembejövő kocsi áttért a mi sávunkba. Elrántottam a kormányt, de a következő pillanatban becsapódott a Camaro oldalába, fülsüketítő csörömpölés kíséretében. Hatalmas ütést éreztem a tarkómon, majd elveszítettem az eszméletem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése