Mikor Sutton elkezdett visszaszámolni, én pedig elfutottam, az első ötletem az volt, hogy megkeresem a Chevy-t, és elhúzok, de rádöbbentem, hogy pont az ellenkező irányba indultam el. Nem volt időm bosszankodni, csak gyorsítottam a tempón, és megkerültem egy hatalmas háztömböt. Örökkévalóságnak tűnő idő múlva elértem a piros autót, elővettem a slusszkulcsot, feltéptem az ajtót, és a gázra tapostam. A kocsi műszerfalán levő digitális órára pillantottam. Két perc telt el. Több órának tűnt... Épp kivergődtem a belvárosból, és a főút felé vettem az irányt, amikor ráébredtem, fogalmam sincs, merre induljak. Haza kellene mennem a medálomért, de a házunk túl messze van, nem érnék oda időben. És Suttont semmiképp sem uszíthatom Annie-re. Minél távolabb kell tartanom őt a nagynénémtől. A sötétkék oldaltáskámban kezdtem kutatni, miközben fél szememet az úton tartottam. Francba, még a mobilom sincs nálam. Mégis kit hívnék föl, a rendőrséget? És mit mondanék nekik?! "Kedves biztosúr, üldöz egy démon, de ne nézzen hülyének, mert én shide látó vagyok..." Nem, a rendőrséget kihúzhatom a listáról. Várjunk, nincs is lista. A lista azért lista, mert több dolgot sorakoztat fel. Nekem nincsenek lehetőségeim. A kormányt csapkodva magamat - és az üldözőmet - átkoztam, miközben egyre csak teltek a percek. Csak az időmet húzom, ugyanis fogalmam sincs, merre kellene mennem. Talán valami forgalmas helyre? Csak hogy a belváros utcáin senkit sem láttam - a támadások óta nem sokan kísérlik meg a sötétedés után való kinn tartózkodást -, Sutton pedig az összes ilyen helyre vezető menekülési lehetőséget elzárta. Úgy éreztem magam, mint az Éhezők viadalában. Mit mondana most Haymitch? "Maradj életben" Kösz, de mégis hogyan?! Nekem senki se küld ajándékcsomagot, olyan aranyos kis ejtőernyőre fellógatva! Azon kaptam magam, hogy egy kitalált személlyel vitatkozok, ezért megráztam a fejemet. Kezdek megzakkanni. Ami nem csoda, ha az embert egy démon üldözi. Az órára pillantottam. Hét perc telt el, szóval Sutton már elindult. Próbáltam gyorsítani, de már így is tövig nyomtam a gázt. A legjobb kocsit fogtam ki... egy cuki, piros kis családi autót. De nem hibáztathatom Annie-t, elvégre mikor autót vásárolt, nem az volt a szempont, hogy evvel a kedves unokahúga el tudjon menekülni a démonok elől. Stresszhelyzetekben össze-vissza beszélek. Gondolataimból egy hatalmas lökés zökkentett ki, amitől majdnem lefejeltem a kormányt. Hát, eddig tartott a nyugalom. Egyedül voltam a főúton. Hogy a fenébe csinálja?! Nem értem rá ezen mélázni, mert a bal fülem felől hangos csörömpölést hallottam, amit pillanatokon belül üvegszilánkok követtek. Egy fekete árnyék suhant el a Chevrolet mellett. Sutton betörte az ablakot. Tudtam, hogy ez csak az előjáték. Egy elágazáshoz értem, ahol jobbra fordultam, azonban a kocsi mintha mocsárba került volna, megakadtam, és akármilyen erővel próbálkoztam, nem haladtam előre. A kocsi balra fordult, ezért arrafelé indultam. Sutton azt akarta, hogy arra menjek. Mi van arra? Sejtéseim szerint semmi jó... Sutton szerint nem lehettem elég gyors, ugyanis leszaggatta a hátsó ajtót, továbbá megrepesztette a szélvédőt. Egy ideje már nem éreztem a jelenlétét, a motorhangon kívül semmilyen hang nem hallatszott. Véget ért az út, előttem pedig egy hatalmas kapu terült el. Ahogy jobban megnéztem, láttam, hogy egy régi, lepusztult cirkuszhoz érkeztünk. Ed már mesélt erről a helyről. Szórakozott vele, hogy lehetne ez a főhadiszállásunk, de Missy elhárította, mert szerinte túl ijesztő hely. Teljesen egyetértettem vele. Kiszálltam. A kapu nyitva volt.
- Jól van, ha játszani akarsz, játsszunk - kiabáltam a semmibe, majd bevágtattam az elhagyatott cirkuszba. Bal oldalt lepukkant büfék sorakoztak, a földet elporladt pop corn zacskók, oszladozó banánhéjak, és kiürült üdítősüvegek borították. Előttem egy körhinta terült el, ami forogni kezdett. Reméltem, hogy csak a széltől. Gyanús volt ez a csönd. Tettem még egy lépést, amikor egy sötét folt olyan erővel csapódott a mellkasomnak, hogy nekivágódtam az egyik büfé oldalának, átbucskázva a pulton. Felszisszentem, ugyanis bevertem a fejemet. A homlokomat tapogattam, majd ijedten bámultam a véres tenyeremet. Kikászálódtam a romhalmazból, és arra eszméltem fel, hogy egy hinta repül felém. Elkerekedtek a szemeim, de még időben lehajoltam, mielőtt nekem ütközött volna. Futni kezdtem a kísértet ház irányába, fogalmam sincs miért. Tudtam, hogy előle úgy sem menekülhetek. De ha már meg kell halnom, nem fogom könnyen adni magam. Elhatároztam, hogy küzdeni fogok. Ez egy kissé erőt adott, mindaddig, amíg Sutton el nem állta az utamat.
- Ez túl könnyű... Unatkozom - mondta gonosz vigyorral az arcán. Egy vascsövet pillantottam meg tőlem pár méterre, amely mintha a kísértet ház megrozsdásodott kerítéséhez tartozott volna. Vajon elérem, mielőtt megállítana? Láttam, hogy mozog a szája, de nem hallottam, mit mond. Elkaptam a tekintetem a vascsőről, mielőtt megneszelné, mire készülök.
- Hát akkor pörgessük fel - mondtam. Sikerült kizökkentenem a gondolataiból. Rendben. Most vagy soha! A kerítés felé vetettem magam, és megmarkoltam a vascsövet. Sutton elkapta a lábamat, de fejbevágtam a vascsővel. Eldőlt, én pedig felpattantam, és futni kezdtem. Nem tartott sokáig az előnyöm, mert mikor a hullámvasút felé indultam, elkapta a kapucnimat, és hátrarántott, hogy elvágódtam.
- Fel akartad pörgetni? Tessék - fröcsögte, majd előrántott egy kicsi, de annál hegyesebb tőrt, és egyenesen a combomba szúrta. Azt hiszem felüvöltöttem, de nem tudom biztosan, mert egy pillanatra elsötétült a világ. Arra eszméltem föl, hogy egy fekete folt nekicsapódik Sutton-nak, és mindketten nekirepülnek a hullámvasút oszlopjának. Aztán elvesztettem az eszméletem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése