Kótyagosan, pislogások közepette ébredtem, és időbe telt rájönnöm, hogy Ed szobájában vagyok. Mellettem egy széken Ronan ült, kíváncsi tekintettel fürkészve az arcomat. Lehámoztam magamról a takarót, és az oldalamat kezdtem vizsgálgatni. Sérülésnek, vágásnak nyomát sem láttam. Missy. Elmosolyodtam, de ekkor eszembe jutott, hogy Ronan is a szobában van. Elkomolyodtam, mire ő is letörölte a vigyort a képéről.
- Jól vagy? - kérdezte. Figyelmen kívül hagytam az udvariaskodását, és a lényegre tértem.
- Mit kerestél itt tegnap?
- McCeigthly úgy gondolta, jól jöhet a segítségem - vonta meg a vállát.
- Mi történt, miután bementetek? - És miután elájultam... Ahogy már huszadjára ebben a hónapban!!!
- McCeigthly bűvészkedett egy kicsit. Kiszivattyúzta az egész medencét. - idézte fel az emlékeit, közben mindvégig a szemembe nézett. Bosszantott, hogy a történtek után ennyire közvetlen és laza, miközben engem teljesen átvert.
- Ki volt az? - kérdeztem, mire felvonta a szemöldökét. - Ki okozta a tüzet? Tudom, hogy nem véletlen volt... - más jellegű kérdésem is lett volna hozzá, például hogy mi történt hétvégén, ami miatt keresztül nézett rajtam a suliban, de jelenleg a problémára kellett koncentrálnunk.
- Az a gyanúm, hogy ez a várva várt bosszú Sutton miatt - mondta, amire legbelül mindvégig számítottam.
- Bizonyítékok? - kérdeztem tömören, mire meglepetésemre előhúzott a farzsebéből egy négybe hajtott cetlit. Kibontotta, és felém tartotta. Ez még csak a kezdet. - állt rajta fenyegető, nagy, nyomtatott betűkkel. A hideg is kirázott, ahogy olvastam.
- Van tipped, ki lehetett az? - kérdeztem.
- Van egy sanda gyanúm, de nem vagyok benne biztos - mondta. Kicsit rekedtes volt a hangja, mint akinek nehezére esik a beszéd. Sejtettem, hogy úgy sem ismerem az illetőt, mert rajta és Sutton-ön kívül egyetlen démonról sem tudtam. - Sutton nem könnyíti ezt meg nekünk - tette hozzá, de úgy tűnt, a gondolatai egész máshol járnak. Csak bámultam magam elé, és azon tűnődtem, van-e jogom egyáltalán számon kérni. Megcsókolt, kétszer is. Megmentette az életem, számtalanszor. Ezen kívül semmi közünk egymáshoz.
- Sajnálom... - suttogta. Ezek szerint egy rugóra jár az agyunk.
- Elárulhatnád, pontosan mi folyik itt - szúrtam oda neki. A hangom érzelmektől mentes volt, és figyelmen kívül hagytam a bocsánatkérését. Fogadok, hogy erre is - mint minden másra -, talál logikus magyarázatot.
- Meg tudom magyarázni.
- Abban biztos vagyok - mondtam szarkasztikusan.
- Pár napja... pontosan a hétvége óta kaptam pár ilyen üzenetet - bökött a fenyegető levélre, amelyet az előbb megmutatott. - Sejtettem, hogy amiatt van, amit Suttonnal tettem. Nem akartam, hogy téged is belekeverjenek, ezért próbáltalak távol tartani magamtól. - Itt mélyen a szemembe nézett, tekintetéből mély fájdalom tükröződött. - De úgy tűnik, már tud rólatok.
- Ki? - értetlenkedtem. Ha veszélyben vagyok, jogom van tudni, kivel állok szemben.
- Sutton egy kedves, régi ismerőse - mondta, száját keserű félmosolyra húzva. Akkor is fájt amit tett, de legalább már megértettem. Tulajdonképpen megint megpróbált megvédeni engem.
- Kasey... - Hiányzott, ahogy kiejti a nevemet, és azon kaptam magam, hogy a szemébe nézek. Az ismerős fekete fény szerényen cikázott a tekintetében. Evett (kéne erre egy jó szót találnom...), amióta találkoztunk, de mintha megint éhes lenne.
- Ami hétvégén történt, az igaz volt. És nem akarom elveszíteni - mondta, kitartóan a szemembe bámulva.
- Én se... - böktem ki. A medálomat fürkészte, én pedig lecsatoltam, és a komódra dobtam. Megfogta a kezemet, és közelebb húzódott. A szeméről a szájára terelődött a pillantásom, és az a bizonyos izzás is létrejött közöttünk. Épp megtettem volna a következő lépést, amikor hirtelen kivágódott az ajtó, és Ed szőke feje jelent meg a láthatáron.
- Ó... bocs - hadarta.
- Semmi baj, épp készültünk lemenni. - Nem is értem, miért mondtam ezt, mikor legszívesebben egésznap itt maradtam volna. Miután hozzávágtam valamit Edhez.
- Jól vagy? - kérdezte, mire bólintottam. Egy ideig zavartan váltogatta közöttünk a tekintetét, majd megköszörülte a torkát.
- Na én elpályázok. Kase, a nagynénédnek nem mondtunk semmit, és talán jobb is, ha ez így marad - mondta.
- Hogy tőlem nem tudja meg, az biztos - mondtam magától érthetődően, mire Ed bólintott, és becsukta az ajtót. Ronan nem sokkal később elment, a dolgaira hivatkozva, én pedig visszaakasztottam a medált a nyakamba, és kikászálódtam az ágyból. Missy-t és Ed-et a kanapén turbékolva találtam. Nem akartam megzavarni őket, de amint észrevették, hogy jövök, szétrebbentek, és minden figyelmüket rám irányították. Bár Ed továbbra is Missy hajával babrált.
- Jól vagy? - kérdezte Missy.
- Ezt én is kérdezhetném - mondtam, mire elkomorodott. Az egész élete abban a házban volt. - Melissával beszéltél azóta?
- Igen, pár órája hívtam föl. Az egyik barátjánál aludt, de azt mondta, ma délután hazajön. Csak azt nem tudom, hová... - motyogta feszülten.
- Milyen állapotban van a ház? - kérdeztem, mire Ed vette át a szót.
- Missy szobája porig égett, semmit sem tudtam megmenteni, az emelet szintúgy... a lépcsők leszakadtak, de a konyháig nem ért el a tűz. Hálistennek a nappali is épen maradt. Gáz lett volna, ha az összes elektromos berendezést berobbantja a tűz. - A hideg is kirázott a gondolatra, hogy a srácok odabenn voltak, mialatt mindez megtörténhetett volna.
- Annyira örülök, hogy jól vagytok - motyogtam falfehérré váltan, majd átöleltem őket. Nem vagyok egy érzelmes, ölelkezős típus, de most jól esett, hogy vannak barátaim, akikre számíthatok. Ha Ed nem veszi fel a telefont, vagy mi ketten elalszunk... Elég furcsa arcot vághattam, mert Ed nyugtatgatni kezdett. Már az első találkozásunkkor is ilyen hatással volt rám, a jelenlététől szilárdabbnak éreztem magam alatt a talajt, és elhittem, hogy ebben a csodálatos világban minden rendben lesz. Ebben egyre nehezebb volt hinnem, de azért bízni akartam benne. Láttam rajtuk, hogy nagyon kettesben maradnának, ezért leléceltem. A Maseratim Edék háza előtt parkolt. Biztosan Ronan hozta ide. Miért gondolom ezt?
Otthon Annie-t a dolgozószobájában ülve találtam, éppen papírokat rendezgetett, és jegyzetelt.
- Szia, megjöttem! - vigyorogtam rá, mintha mi sem történt volna.
- Szia Kasey! Köszi még egyszer, hogy lejöttél a vacsorára. Sokat jelentett nekem - mosolygott őszintén.
- Nem is olyan vészes ez a Smith - vontam meg a vállam. Végül is, nekem az számít, hogy boldog legyen. Fogalmam sincs, mit szeret ebben az emberben, de ha jól érzi magát vele, akkor áldásom rá.
- Örülök, hogy változott a véleményed. Legkésőbb egy hét múlva elkészül a nyaraló, és akkor jó lenne találkozni. Még én sem láttam a fiát, legalább megismerkednénk - mosolygott, mire tetetett lelkesedéssel bólogattam. Nem fűlött hozzá a fogam, de ennyivel tartozom Annie-nek. Felcaplattam a szobámba, és elterültem a franciaágyon. Eszembe jutott, milyen rég voltam kinn a tetőn, ezért felkaptam az mp4-emet, és kimásztam az ablakon. Körülbelül két óra körül járhatott az idő, így visszamásztam átöltözni, mert a nap szinte leégette rólam a ruhát, amely még a viharos délután után maradt rajtam. Egy szürke sortban és egy színes topban másztam vissza napozni, mezítláb. Beraktam az It Girl című számot Jason Derulo-tól, és a derűs, tiszta kék eget kezdtem bámulni. Annyira távolinak tűnt a tegnap esti tűz. Ha igaz, amit Ronan mondott, mindannyian veszélyben vagyunk. Sutton kedves ismerőse tud rólam, és a tegnapiakból ítélve, megpróbál majd megölni. Annie képe jelent meg az arcom előtt. Nem akarom, hogy ő is belekeveredjen. Azon gondolkoztam, Missy hol fog lakni ezek után. Talán a nővérével kivesznek majd valami lakást, amíg nem találnak új helyet? Ekkor felragyogott a képzeletbeli villanykörte a fejemben. Előkaptam az időközben zsebembe csúsztatott telefont, és felhívtam a barátnőmet.
- Szia, támadt egy zseniális ötletem! - kiáltottam bele teljesen felspannolva. Átvette a hangulatomat.
- Igen? Mesélj - sejtettem, hogy most épp a körmeit rágva ül a kanapén, és fúrja az oldalát a kíváncsiság.
- Szóval, arra gondoltam, hogy amíg nem találtok új lakást, lenne egy jó kis szálláshelyed - húztam el a számat sejtelmesen.
- És, hol lenne az? - kérdezte felderülve.
- Az én szobámban - vágtam rá, talán a kelleténél kicsit hangosabban. Miután kiörömködtük magunkat, mert természetesen rábólintott az ötletre, lerohantam megkérdezni Annie-től. Megengedte, hogy Missy itt lakjon, ugyanis jelen pillanatban madarat lehetett volna fogatni vele. Boldognak látszott, most először, mióta itt vagyok. Kicsit féltékeny voltam, hogy a drága Matthew miatt ilyen vidám, ennyire én sosem tudtam felvidítani, de ezt kivertem a fejemből.
A hétvége gyorsan telt, mert Missy-vel nagyon jól szórakoztunk. Több mint húsz filmet áthozott, amelyekről még életemben nem hallottam, de megnéztük őket. Ő végig kommentálta az összeset, én csak csöndben mosolyogtam azon, hogy beleéli magát a legbugyutább történetbe is. Többször felhozta a Ronan-témát is, de én többnyire csak vállvonogatásokkal feleltem. Épp arról beszélt, milyen boldog, hogy Ed végre elismeri a képességeit, mikor megcsörrent a mobilom. Christopher keresett, így bocsánatkérően pillantottam Missy-re, majd fogadtam a hívást.
- Szia! Többször is kerestelek, de nem vetted föl - mondta, megkönnyebbülve, hogy most sikerült elérnie.
- Szia, Chris! Úristen, ne haragudj, teljesen kiment a fejemből, hogy lenémítottam a mobilomat - csaptam a homlokomra. Missy csak bámult rám tágra nyílt szemekkel.
- Ez jellemző rád, Kase - nevetett. Elképzeltem, ahogy a focipályán fekszik, szőke hajába belekap a szél, és a fejét csóválja. Megdobbant a szívem (de nem úgy), annyira hiányzott.
- Zajlik az élet Portland-ben? - érdeklődtem.
- Aha, képzeld az edző visszavett a csapatba. Megmondtam, nem? - kérdezte önelégülten.
- Azért ne bízd el magad. De nagyon örülök neked - tettem hozzá.
- És, mi újság Santa Cruz-ban? - kérdezte. Majdnem elmeséltem neki a tegnap történteket, de rájöttem, hogy külső szemmel gyanúsnak tűnhet ez a sok baleset, ami körülöttem zajlott, így bármennyire bökte is a csőröm, hogy titkolózom előtte, de nem beszéltem a dologról.
- Semmi különös. Képzeld, Missy, akiről már meséltem, hozzám költözött, mert most épp új lakást keresnek - mondtam, majd kihangosítottam Christ.
- Ki vagy hangosítva, most már hall téged - figyelmeztettem.
- Hello! - szólt bele vidáman Missy.
- Á, szia. Szóval a te hibád, hogy Kase elhanyagol - mondta, de éreztem a hangján, hogy nem komolyan gondolja.
- Hát, lebuktam - mosolygott a barátnőm.
- Na nekem mennem kell, beígértem Louis-nak, hogy leisszuk magunkat. Kidobta a barátnője - magyarázta Christopher.
- Evelyn? De hát, olyan ártatlannak tűnt - mondtam meglepetten. Louis egy éve van kapcsolatban Evelynnel, aki egy jól tanuló, alacsony, szöszi lány, teljes ellentéte Louis-nak. Mégis úgy tűnt, remekül kijönnek.
- Igen, mostanában Lou elhanyagolta, és úgy tűnik, megelégelte a csaj - mondta.
- Hát, add át neki, hogy jobbulást! És azért ne igyátok magatokat holtrészegre! - intettem Christ, bár tudtam, hogy úgyis felesleges. Elköszöntünk egymástól.
- Jófej ez a Christopher - bólogatott Missy.
- Az. Elképesztően jófej.
- Gondolom, régóta ismeritek egymást.
- Már általánosban is legjobb barátok voltunk - mosolyogtam.
- És sosem érzett egyikőtök sem többet... a másik iránt? - kérdezte. Gondolom, ő és Ed járt a fejében.
- Nem, soha. Vagyis, eddig azt hittem, de nem vagyok biztos benne. Úgy tűnik, belémzúgott - motyogtam kétségbeesetten.
- Mit akarsz most csinálni? - kérdezte, mint valami pszichoterapeuta.
- Gondolom, semmit. Úgy teszek, mintha minden a régi lenne. Egyszer majd elfelejti - vontam meg a vállam. Tudtam, hogy kegyetlenül hangzik, de nem tehettem mást. Missy-vel átbeszéltük az egész éjszakát, és meglepően hamar eljött a hétfő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése