Furcsa álmom volt; éjszaka volt, én pedig kinéztem az ablakon, és Ronan-t pillantottam meg, ahogy átugrik a kerítésen. Nem hittem neki, mikor elmondta, honnan tudja, hol lakom. Sosem láttam suliból hazafelé menet, ő mindig a másik irányba hajtott. Ezekkel a gondolatokkal vonultam be a fürdőszobába. Tegnap elfelejtettem lezuhanyozni, így most tettem meg. Le akartam venni a medálomat, amikor észrevettem, hogy nincs rajtam. Nem emlékeztem, hogy levettem volna. Mostanában rengeteg olyan dolog történik, amit nem értek. Miért kiabáltam tegnap Annie-vel? Feltétlenül bocsánatot kell kérnem tőle. Fehér rövidnadrágomban, és sötétkék-fehér csíkos ejtett vállú felsőmben lebattyogtam a konyhába, ahol még épp ott találtam a nagynénémet egy bögre kávé társaságában. A mai újságot olvasta.
- Jó reggelt - köszöntött, mikor felnézett a napilapból.
- Szia Annie... szeretnék bocsánatot kérni a tegnapiért - mondtam a széknek támaszkodva. Láthatóan meglepődött. - Nem gondoltam komolyan, amit mondtam.
- Ugyan már, semmi gond. Megértem, hogy magad alatt vagy mostanában. Ez az új suli, és az egész helyzet. Nehéz megszokni - legyintett.
- Akkor sem kellett volna így viselkednem. Nagyon hálás vagyok, amiért befogadtál - folytattam a bocsánatkérést.
- Gyere ide! - mosolygott, majd megöleltük egymást.
- Semmi gondom azzal, ha elmászkálsz otthonról, végtére is már majdnem felnőtt vagy. De annyi a bűntény mostanában - bökött az újságra.
- Mi történt? - kérdeztem, s közelebb hajoltam. Három halottat találtak az egyik belvárosi sikátorban. Merénylet, vagy bandaháború? - olvastam a szalagcímet. Az eset azon a környéken történt, ahol Ed-et és Ronan-t hallottam beszélgetni. Mindennap keresztül hajtok a belvároson a suliból hazafelé jövet.
- Ó - csak ennyit tudtam kinyögni. Igaz, nem járkáltam arra sötétedés után, de akkor is aggasztott, hogy errefelé megtörténhet ilyesmi.
- Mostantól legyél óvatosabb, rendben? - kérlelt, mire bólintottam. Elindultam suliba, ahol rögtön megpillantottam Missy-t.
- Szia. Hol van Ed? - kérdeztem.
- Hali. Pár napig nem jön suliba, lebetegedett. Valami vírus... - vonta meg a vállát, majd elindultunk matekra. Nikole és az idióta bandája - ami Connorból, meg pár cicababából állt -, az asztalomnak dőlve röhögcsélt.
- Bocs, leülhetnék? - vontam fel a szemöldököm. Engem ugyan nem ijeszt meg. Nikole az első pillanattól fogva nem volt szimpatikus. Hátradobta hosszú, egyenes, világosbarna haját, majd gőgös pillantást vetett rám.
- Persze - vigyorgott gonoszan, mire a szememet kezdtem forgatni. Ledobtam a cuccomat, és épp leültem volna a székemre, de a földön landoltam. Körülöttem mindenki nevetett, mikor megpillantottam az egyik szőke hajú csajt a székemmel a kezében.
- Ó, bocsi. Nem tudtam, hogy ez a te széked - tettette az idiótát, mire elborult az agyam. A régi Kasey simán megtépte volna, de akkor még népszerűbb voltam, és ott volt Christopher is. Különben is, elhatároztam, hogy megváltozom. Megköszörültem a torkomat, majd lesújtó pillantással rámosolyogtam.
- Semmi gond. Ezt most visszaveszem - kaptam ki a kezéből a széket, majd leültem.
- Hagyjuk ezt a lúzert - szólt Nikole, majd a klónjaival együtt odébb állt. De előtte még a padomra támaszkodott.
- Akadj le Ronan-ről. Ne hidd, hogy kell neki egy olyan, mint te - hajolt az arcomba, hogy majd megfulladtam a parfümfelhőtől.
- Hallom, neked sem volt sok szerencséd nála - mosolyogtam rá kedvesen, mire lefagyott a mosoly az arcáról.
- Nem tudom, mit képzelsz magadról, te kis senki, de nagyon megbánod, ha az utamba állsz - közölte gőgösen, majd elvágtatott húsz centis magassarkújában. Elkezdődött az óra, ahol a matek tanár kihívott felelni. Fogalmam sem volt az anyagrészről, ezért aztán leszerepeltem. Nikole és a többi picsa minden egyes válaszomra röhögőgörcsben tört ki. Legszívesebben hozzájuk vágtam volna a krétát, de csak vetettem egy bocsánatkérő pillantást a tanárra. Adott egy jóindulatú kettest, én pedig zavartan visszaballagtam a helyemre. Az óra közepén beállított Ronan, Mr. Smith fülébe súgott valamit, majd meglepetésemre letelepedett mellém.
- Szia - köszönt. Eszembe jutott az álmom, emiatt kissé távolságtartó voltam.
- Hát te? - kérdeztem.
- Jöttem órára - vonta meg a vállát.
- Miért késel folyton? - érdeklődtem.
- Dolgom volt. Amúgy sem nagyon köt le a matek - magyarázkodott.
- Akkor minek jársz be órára? - kérdeztem.
- Túl sokat kérdezel - villantotta rám féloldalas mosolyát, mire csóválni kezdtem a fejemet.
- Mikor mondod el, honnan tudtad, hol lakom? - érdeklődtem ártatlanul.
- Mondtam már. Láttalak egyszer hazafelé menet - válaszolta lazán.
- És ha nem hiszek neked? - kérdeztem.
- Az kár... - vonta meg a vállát, majd még a csöngő előtt tíz másodperccel felállt, és összepakolt. Suli után úgy döntöttem, benézek Ed-hez. Csöngettem, de hosszú ideig senki sem nyitott ajtót, ezért elindultam a kocsim felé. Ekkor kattant a zár az ajtón, majd mikor hátrafordultam, Ed borzos, szőke fejét pillantottam meg, amint a küszöbön ácsorog. Megrezzent, amikor meglátott.
- Szia, azt hittem már senki sincs itthon - köszöntöttem.
- Öö... szia. Mit keresel itt? - felelte, kezeit a farzsebébe rejtve. Ahogy jobban megnéztem, hatalmas karikákat pillantottam meg a szeme alatt, s az arcán egy vékony vágás égtelenkedett. Pocsékul nézett ki.
- Veled meg mi történt? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Elhasaltam az orvostól hazafelé menet - vakargatta a tarkóját, s egy másodpercre megpillantottam a karját, amit hasonló horzsolások és zúzódások tarkítottak. Követte a pillantásomat, majd azonnal háta mögé rejtette a kezeit.
- Elég nagyot eshettél - motyogtam.
- Ja. Most mennem kell - közölte, és már csukta is be az ajtót.
- Ed! - kiáltottam rá, majd megfogtam a kilincset. - Mi folyik itt? - kérdeztem makacsul.
- S-semmi - felelte nem túl meggyőzően.
- Olvastad az újságot? - kérdeztem, mire bólintott. - Ugye semmi közöd a belvárosban történtekhez?
- Kasey, honnan veszel ilyeneket? - rázta meg a fejét.
- Ilyen sérüléseket nem szerez az ember, ha elesik... - hitetlenkedtem, majd magamhoz húztam a kezét. Felszisszent.
- Az ott égésnyom?! - csattantam fel, de ő tagadta.
- Kasey, mennem kell - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
- Rendben, Edward... Nem tudom mi folyik itt, de nem hagyom annyiban - közöltem, majd sarkon fordultam. Otthon csak becsaptam a bejárati ajtót, és a szobám felé vettem az irányt. Annie ilyenkor még nincs itthon, így egyedül voltam. Eszembe jutott, hogy itt tulajdonképpen mindenhol egyedül vagyok. Ed és Missy sem bízik bennem annyira, hogy elmondja az igazat bármiről is. Senki sincs ezen a helyen, aki igazán közel áll hozzám. A sírás fojtogatott, úgy éreztem, muszáj beszélnem valakivel. Christopher arca villant fel az agyamban, de nem tudtam, hajlandó-e beszélni velem. Bepötyögtem a számát, és vártam, hogy felvegye a telefont. Öt pittyegés után kezdett reménytelenné válni a helyzet, mikor egy ismerős hang szólalt meg a vonal másik oldalán.
- Halló?
- Chris! Én vagyok az, Kasey - örültem, hogy sikerült elérnem, de rögtön eszembe jutott, hogy van miről beszélgetnünk.
- Ó.
- De hisz el van mentve a számom a telódban - értetlenkedtem.
- Elborult az agyam, és kitöröltem, amikor megtudtam, hogy csak úgy leléptél - mondta semleges hangon.
- Sajnálom, hogy nem köszöntem el, de... az a hónap elég nehéz volt nekem - magyarázkodtam, bár tudtam, ez nem mentség arra, hogy egyik napról a másikra szó nélkül eltűntem a legjobb barátom életéből.
- Hallod, felhívhattál volna...
- Hívtalak, de nem vetted föl - válaszoltam, mire elcsöndesedett.
- Kase, én nem haragszom. Sajnálom a szüleidet. Csak szar érzés volt, hogy ezt is mástól kellett megtudnom - mondta, bár még mindig sértődöttnek tűnt a hangja.
- Sajnálom... - mondtam, és eleredtek a könnyeim.
- Nem számít - vigasztalt - Mikor jössz haza?
Erre megmerevedtem.
- Az a helyzet, hogy mostanában nem fogok hazamenni.
- Ezt hogy érted? - kérdezte meglepetten.
- A nagynénémhez költöztem, Santa Cruz-ba...
- Santa Cruzba?! De hát az... Kaliforniában van - csodálkozott.
- Igen, Annie beíratott egy itteni suliba.
- Francba, de... Miért nem tudott ő idejönni?
- Ideköti a munkája. Nem hagyhatja ott azt az állást.
- Ez téged komolyan vigasztal?
- Ezt nem mondtam. De megértem. Így is felforgattam az életét, nem várhatok el tőle ennél is többet - védtem a nagynénémet.
- Hiányzol - mondta tömören.
- Ti is nekem. Mi történt, mióta elmentem? - érdeklődtem.
- Sok minden. Képzeld, Matt felgyújtotta a fiú vécét, mikor bagózott - mondta, a hangja elfúlt a nevetéstől.
- Ne már - vigyorogtam. - Eltűntek a csodás graffiti-ink.
- Kirúgták - tette hozzá elkomolyodva. Ezért?
- Már eléggé rezgett alatta a léc - mondtam elgondolkozva. Miután füvet csempészett a suliba, és molesztálta Miss Morgant, a védőnőt, csak idő kérdése volt, hogy eltanácsolják.
- Beteg a srác - nevetett. - De nélküled már senki sem az igazi. Viszont rendeztünk egy kis megemlékezést a tiszteletedre.
- Komolyan? - mosolyogtam. Jó érzés volt hallani, hogy vannak olyanok, akik törődnek velem.
- Louis fene tudja honnan, de szerzett egy totemoszlopot - mondta, mire mindketten prüszköltünk a nevetéstől. Főleg, ha elképzeltem vézna haveromat, ahogy az éj leple alatt átnyargal a városon egy totemoszloppal.
- Kiállítottuk a focipálya közepére, én meg felgyújtottam, mint állat - folytatta. Ez jellemző volt rá. Ha gyújtogatásról, vagy robbantgatásról volt szó, abban ő mindig benne volt. Ebben a pillanatban elviselhetetlenül hiányzott.
- Kicsit részegek is voltunk, ezért elkezdtük énekelni a Fitz megdöngeti Miss Roberts-et - ez egy dal volt, amit együtt találtunk ki annak idején. A tesitanárunk, Mr. Fitz elég kanos volt, és mindannyian tudtuk, hogy viszonya van az énektanárral, Miss Roberts-szel, miközben felesége és gyerekei vannak.
- Csak az volt a gáz, hogy meghallotta. Úgy hogy most takarítanunk kell suli után. Plusz az edző felfüggesztett - tette hozzá letörten. Christopher, mióta az eszemet tudom, baseballozik.
- Chris!
- De miattad megérte, drágaságom.
- Azért ne csináljatok többet ilyet. Komoly jövő áll előtted, ne szúrd el - intettem. Pár hónapja egy neves sportegyetem felajánlott neki egy ösztöndíjat.
- Mi történt veled? Nem szoktál aggódni... - furcsállotta az előbbi mondatomat.
- Tudom, de most a jövődről van szó.
- Megváltoztál - jelentette ki. Én is ezt éreztem az autóbaleset óta.
- Szerintem ez érthető - válaszoltam halkan, mire csönd állt be a beszélgetésünkben.
- És? Milyen Santa Cruz? - váltott témát.
- Vannak pálmafák, meg puccos tengerpartok. Tetszene neked - magyaráztam.
- Bárcsak itt lennél - elmélkedett.
- Én is szeretnék - válaszoltam.
- Meg kell ígérned, hogy minden héten beszélünk - megígértem, majd elköszöntünk. Időközben teljesen besötétedett, én pedig letámolyogtam a konyhába vacsorázni. Megkönnyebbülés volt Chris-szel beszélni, és tudni, hogy nem haragszik. Ettől kicsit felderültem, ami Annie-nek is feltűnt. Szokás szerint pizzát rendeltünk, bár a nagynéném többnyire csak a mobilján lógott, és sms-ezett.
- Csak nem egy pasi? - vontam fel a szemöldököm vigyorogva.
- Olyasmi - felelte elpirulva. - De nem akarom elkiabálni.
Örülnék, ha végre találna valakit, mert még csak a harmincas évei elején jár, és nagyon csinos. És annak ellenére, hogy ideköltöztem, nincs rendes társasága. Néha a munkatársaival szokott lógni, de azért az nem az igazi. Hamar elmentem lefeküdni és szinte azonnal elnyomott az álom. Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy mindjárt megfagyok. Nem csoda, hisz tárva-nyitva volt az ablak. Elindultam becsukni, de megtorpantam. Tisztán emlékszem, hogy becsuktam, mielőtt lefeküdtem. Lehet, hogy elfelejtettem. Félálomban voltam, így hamar túltettem magam az eseten, és újra elszundítottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése