1. évad 2. fejezet

 Másnap reggel kómásan ébredtem, majd lecsaptam az ébresztőt. Hétfő reggel van. Az első napom a suliban. Éreztem a görcsöt a gyomromban, de próbáltam megfeledkezni róla. Végre valami, ami eltereli a gondolataimat, és még ezzel sem vagyok megelégedve. Kinyitottam a tetőablakot, mire friss, meleg levegő áramlott be a szobába. A portlandi borús napok után igazi felüdülés. Lehuzanyoztam, majd tanácstalanul álltam a bőröndöm előtt. Tegnap elfelejtettem kipakolni. Végül kirámoltam az összes cuccomat, és a virágos tunikám mellett döntöttem, ami alá fehér cicanadrágot húztam. Mivel Portlandben nem igazán volt módom nyári ruhákat viselni, Annie-vel elmentünk vásárolni. Hosszú, vörösesszőke hajamat begöndörítettem, majd felkaptam a válltáskámat, és letrappoltam a konyhába. Annie már kiskosztümben ült az asztalnál croissant-t és kávét reggelizve.

- 'Reggelt! - üdvözöltem bágyadtan, majd kirámoltam a hűtőt. 

- Szia. Izgulsz? - kérdezte lelkesen.

- Ja, eléggé... - válaszoltam. - Van otthon pehely? - így hívtam a reggeliző müzlit.

- Persze, a bal felső szekrényben - navigált a nagynéném, mire bólintottam. Nyakonöntöttem a csokis golyót tejjel, majd gyorsan belapátoltam a reggelimet.

- Ma el tudlak vinni a suliba, mert hétfőnként szabad a délelőttöm. Sajnos a többi nappal nem ez a helyzet. Tegnap felhívtam az igazgatónőt a beiratkozás miatt. Azt mondta, szeretettel vár téged - szuper, elvégre egy diáknak sem mondaná, hogy "fordulj fel, senki sem kíváncsi rád"... - Annie továbbra is csicsergett, habár nem igazán tudtam figyelni a szavaira. Úgy tűnt, izgatottabb volt, mint én. Amikor indulásra készen álltunk, bepattantam a piros Chevrolet anyósülésére. Alig tíz perc alatt elértük az új iskolám kapuját. Kikászálódtam az ajtón, és levettem a napszemüvegemet. Elindultam Annie előtt. Útközben a diákok többsége megbámult, bár voltak, akik pillantásra se méltattak. Egy csapat fiú elismerően végigmért, páran még fütyültek is, mire megszaporáztam a lépteimet. Jó alakom volt, mert a régi sulimban röplabdáztam, bár nem voltam túl magas. Valamiért most mégis azt kívántam, bár senki se venne észre. Az igazgatónővel már útközben összetalálkoztunk.

- Üdvözlöm önöket a Harbor Gimnáziumban. Mrs. Harris vagyok, az igazgató - mosolyogva fogott kezet mindkettőnkkel. Kedvesebbnek tűnt, mint Mrs. Ross, a régi góré. 

- Robertson, McCeightly! Jöjjenek ide egy pillanatra - intett két diák felé, akik velem egyidősnek tűntek. A lányon vászon miniszoknya és blézer volt, úgy nézett ki, mintha egyenruhát viselne. A fiún egy vászonnadrág és egy ing, kötött mellénnyel. Mindketten nagyon fontoskodónak tűntek, valószínűleg diákképviselők, vagy ilyesmi. 

- Ő itt az újlány, Kasey. Körbevezetnék? - kérdezte az igazgatónő, mire Missy azonnal fellelkesült.

- Szia, Missy vagyok! Ő pedig itt Eddie - vigyorgott, majd a társára mutatott.

- Sziasztok - köszöntem rájuk kedvesen, mire a srác is visszaköszönt. Szőke haja kissé az arcába lógott, ezért úgy tűnt, mintha mindig felfelé nézne.

- Hanyadikos vagy? - kérdezte Eddie.

- Tizenegyedikes - válaszoltam. 

- Akkor most... irodalom órád lesz - böngészett Missy egy papírt a kezében. Ezeknek megvan az egész suli órarendje? 

- Király - bólintottam. A régi sulimban szerettem az angol irodalom órákat, főleg a regényeket és a verselemzést.
- Mr. Collins-t szeretni fogod - helyeselt 1000 wattos mosollyal az arcán a lány.

- Útbaigazítunk, de sajnos nekünk is óránk lesz - jelentette ki Eddie, majd körbevezettek az egész suliban. Az ebédlő sokkal modernebb volt, mint a régi sulimban, viszont itt senkit sem ismertem, amitől mindjárt nem festett olyan rózsásan a helyzet. Az Eddie csávó észrevette, hogy valami baj van.

- Izgulsz? - kérdezte a nyilvánvaló tényt, mire bólintottam.

- Nyugi, mindenki izgul az első napon. De az új lányok mindig nagyon népszerűek, úgy hogy nincs miért aggódnod. Tuti leszólít valaki - nyugtatgatott, mire kicsit jobban éreztem magam.

- Köszi - mosolyogtam rá. Szimpatikusabb volt, mint Missy. Ő túl sokat beszélt és pörgött.

- Nem lesz veletek közös órám? - kérdeztem reménykedve, mire Missy ismét az órarendet kezdte bújni. 

- Ó, de! Az ötödik óránk, tesi. És a hetedik órád matek lesz, de az csak Eddie-vel közös - magyarázta, mire kicsit jobb kedvre derültem. Nem lesz teljesen ismeretlen a környezet. 

- Megérkeztünk a 102-es teremhez. Itt lesznek az irodalom óráid. Viszont nekünk most mennünk kell. Csak lazán! - integetett búcsúzóul Missy, Eddie pedig feltartotta a hüvelykujját. Nagyot sóhajtottam, majd beléptem az ajtón. A tanár még nem érkezett meg, viszont mindenfelé ismeretlen arcok vettek körül. A legtöbben beszélgettek, mások papírgalacsinokkal dobálóztak. 

- Ez meg ki? - kérdezte egy punk hajú srác az első sorból. Majdnem visszaszóltam, aztán eszembe jutott, hogy nem lenne túl jó már az első napon balhézni. Bárcsak itt lenne most Christopher! Vagy bárki, akit ismerek. Körülnéztem, majd megpillantottam egy üres padot a középső sorban. Elindultam felé, majd helyet foglaltam, és kipakoltam a cuccomat. Már három napja elküldték Annie-nek a tankönyveimet. A szünet további részét a székemen ülve töltöttem, ugyanis Eddie elméletével ellentétben senki sem szólt hozzám. Egyeseknek fel sem tűnt, hogy itt vagyok. Végül csöngetés után öt perccel befutott a tanár, és mindenkit a helyére parancsolt. A férfi a harmincas évei elején járhatott, és elég jól öltözött volt. Valószínűleg elég népszerű, ahogy a lány-csapatok többségének a reakcióját lestem. Amint Mr. Menőséró észrevett, intett felém.

- Szia, biztosan te vagy az új tanuló. Kasey, igaz? - kérdezte udvariasan, bár ő volt az első tanár, aki tegezte a diákjait.

- Igen - válaszoltam.

- Mr. Collins vagyok, az irodalomtanár - villantotta rám fogpaszta-reklám mosolyát. - A mai órán Shakespeare-t vesszük.

- Szuper, az előző sulimban már belekezdtünk ebbe az anyagrészbe - mondtam felderülten. Végre valami ismerős.

- Remek, akkor be tudsz csatlakozni - bátorítóan rám kacsintott, én pedig a helyemre vonultam, bár Collins kért, hogy maradjak állva.

- Srácok, ő itt az új diákunk, Kasey. Kasey, mesélnél magadról pár szót? - mosolygott rám kedvesen, mire próbáltam jó képet vágni a dologhoz.

- Sziasztok. Kasey McLane vagyok. Portlandből jöttem, a kedvenc színem a sárga, és szeretem a sajtosmakarónit - próbáltam elviccelni a dolgot. Páran nevettek, mások pedig felvonták a szemöldöküket.

- Van kérdésetek? - pillantott körbe az osztályon Mr. Collins, mire egy hosszú, barna hajú lány feltette a kezét.

- Igen? - szólította fel Collins.

- Miért hagytad ott a régi sulidat? Kirúgtak, vagy mi?

- Nikole! - intett megbotránkozóan Collins.

- Semmi baj - ráztam meg a fejem, habár ennek a csajnak semmi köze ehhez, kedves akartam lenni.

- A szüleim egy hónapja haltak meg autóbalesetben - erre sajnálkozó sóhajokat hallottam mindenfelől. - Most a nagynénémmel élek, ezért kellett elköltöznöm Portlandből, és sulit váltanom.

- Köszönjük, Kasey - intett Collins bátorítóan, ezzel lezártnak tekintve a bemutatkozásomat. Mikor már tíz perce ment az óra, kinyílt a terem ajtaja, majd egy srác lépdelt be rajta, és a tanári asztalhoz sietett. Szőkesbarna haja tutira szándékosan borzosan állt a fején, szörfös nadrágot és egy feliratos pólót viselt. Bocsánatkérően nézett Collinsra, sutyorogtak valamit, majd a srác elindult a helyére. Ami történetesen épp az én padomnál volt.

- Ez az én helyem - nézett rám felvont szemöldökkel.

- Bocs, nem tudtam - vontam meg a vállam. Honnan tudtam volna, mikor most vagyok itt először? Legyintett, majd ledobta a cuccait a bal oldalamra. Sós óceán illata csapott meg, ahogy letelepedett mellém. Biztos szörfözni volt... Kora reggel. Kaliforniaiak... Az óra további részében nem szóltunk egymáshoz, habár elvette a radíromat és összefirkálta, de nem vettem magamra. Bosszankodva léptem ki az irodalom terem ajtaján, hogy pont egy ilyen bunkóval kerültem egy padba, majd elindultam kémiára. A nap további része zökkenőmentesen telt, bár bioszon senki sem ült mellettem, kémián egy egész okos csajt fogtam ki, aki végre felvilágosított a molekulákról ésatöbbiről, bár még így is teljes volt a sötétség a fejemben. Jó tanuló voltam, de csak azokra a tantárgyakra tanultam igazán, amik érdekeltek is. A kémia nem tartozott közéjük. Eljött a várva várt ötödik óra. Azonnal megpillantottam Missy-t és Eddie-t, akik felém intettek, majd Missy elkísért a lányöltözőbe. Szerettem a tesiórát, bár utáltam a csapatjátékokat. Kivéve persze a röplabdát. Pechemre a tesi tanár - egy nem túl bizalomgerjesztő nő - kijelentette, hogy focizni fogunk, mire megrángattam Eddie pólóját.

- Mi a baj? - kérdezte meglepődve.

- Nem tudok focizni... - az ajkamba haraptam. Ez volt a gyengepontom. Néha megnéztem apával egy-két angol focimeccset a tévében, de egyáltalán nem tudtam bánni a labdával.

- Majd én megtanítalak. Gyere - intett lazán, majd hozott egy focilabdát a szertárból. A tanár elment öt percre, így szabadfoglalkozás volt. 

- Először passzolgassunk egy kicsit - tanácsolta, majd felém rúgta a labdát. Visszarúgtam, habár a terem másik sarkában kötött ki. Aranyos volt, mert nem nevetett ki.

- Először állítsd meg a lábfejeddel, aztán passzold vissza - adott tippeket, mire próbálkoztam párszor. A végére már egész pontosan céloztam, mikor visszajött a tanár, és kiválasztott két csapatkapitányt. Nikole-t és egy alacsony, vékony srácot, akit nem ismertem. Mint a többséget ebben a teremben. Nikole főleg pasikat választott, és idegesítően dobálta magát. Természetesen én maradtam utolsónak, mire az alacsony srác - akiről időközben kiderült, hogy Simonnak hívják -, kelletlenül beválasztott. Elkezdődött a meccs, én pedig igyekeztem háttérbe húzódni. Egyetlen ismerős sem volt az én csapatomban. Eddie elindult a labdával, majd elrúgta, és valahogy hozzám került.

- Francba! - szitkozódást tettetett, de tudtam, hogy direkt csinálta. Egy ideig vezettem a labdát, majd gyorsan továbbadtam egy barna hajú srácnak, akiről azt hittem, hogy az én csapatomban van.

- Kösz a labdát, pancserek - röhögött, majd kapura lőtt, és természetesen betalált. A többiek szitkozódtak, mire valaki közölte, hogy passzoltam az ellenségnek. A játék további részében csak lődörögtem, és természetesen senki sem passzolt. Mikor a tanár megkegyelmezett, és intett, hogy mehetünk öltözni, hálásan az ég felé fordítottam a tekintetem.

- Hogy lehetek ilyen suta?! - kérdeztem esetlenül, immár a folyosón lófrálva Eddie-vel.

- Ugyan már, csak gyakorlás kérdése. Senki sem születik Ronaldonak - veregette meg a vállam, de továbbra is el voltam kenődve. Sikerült már első nap beégetnem magam. Egy rövid szünet után matek óra következett, ami nem volt épp a szívem csücske. 
 Volt pár szabad hely a teremben, így gondolkoztam, hogy hová üljek, mikor megpillantottam Eddie-t, amint épp felém integet. Elindultam felé, s út közben elhaladtam a szörfös srác mellett, aki elkapta a tekintetét, és nemtörődöm pillantásokkal bámulta az órát. Természetesen fogalmam sem volt az anyagrészről, meg úgy általában véve a matekról, így többször is leégtem, mikor a tanár felszólított. Amint véget értek az óráink, felszabadultan indultunk el az ebédlő felé. 

- Ööö... én nem vagyok menzás - magyarázta Eddie. 

- Ó... hát, én pedig nem vagyok éhes - vontam meg a vállam. Útközben találkoztunk Missy-vel is.

- Figyeljetek srácok. Nem gond, hogy folyton rajtatok lógok? - kérdeztem megilletődve.

- Ne csináld már, elképesztően jófej vagy! - bökött oldalba Missy, bár nem igazán hittem neki. 

- Úgyis untatott már Missy - nevetett Eddie, mire Missy megköszörülte a torkát. Kiderült, hogy Missy-nek van kocsija, nem is akármilyen. Egy szürke BMW gazdája volt. Szerettem a kocsikat, habár nem sok mindent tudtam róluk. 

- Úristen, tudjátok mi történt ma? - pillantott felénk felcsigázva Missy.

- Nem? - élcelődött Eddie. 

- Nikole szakított Connor-ral - újságolta a volán mögül.

- Connor egy menőcsávó a rögbicsapatból. Hetek óta keringenek olyan pletykák, hogy meleg - világosított föl Eddie.

- Most már tuti biztos! - vigyorgott Missy. Személy szerint engem nem igazán kötött le a téma, Eddie is csak udvariasságból hallgatta.

- Most már te is bevallhatod, Ed - kacsintott Missy Eddie-re, mire ő felvonta a szemöldökét.

- Mi a halál?! Én nem vagyok meleg - fintorgott.

- Nem? Akkor csókolj meg - nevetett Missy, én pedig csak kapkodtam a fejem.

- De hát a haverom vagy - ellenkezett Ed.

- Hát akkor beismered, hogy az vagy. Túl tökéletes vagy, hogy ne legyél az - csacsogott Missy.

- Ezt most vegyem bóknak?! - vonta fel a szemöldökét Eddie.

- Rendben, akkor csókold meg Kasey-t - intett, mire Ed elpirult.

- Gyáva - csóválta a fejét Missy, és kinyújtotta a nyelvét Ed-re. Hát ezek hibbantak.

- Az utat figyeld! - intette Ed, majd a hajába túrt. Egy ideig csöndben voltunk, aztán feldobtam egy témát, ami már régóta foglalkoztatott.

- Meséljetek valamit az osztálytársakról - kértem.

- Rendben, kérdezz - mosolygott Missy.

- Hát, például... ki az a szörfös srác? 

- KI? Ronan? - kérdezte elképedve Missy, és észrevettem, hogy Ed-nek elsötétül a tekintete.                        

- Miért érdekel? - érdeklődött.

- Csak, mellettem ül irodalmon és elég ... furcsa. 

- Úgy érted, egy bunkó paraszt? - vonta fel a szemöldökét Ed.

- Fogalmazhatunk így is - emlékeztem vissza a viselkedésére. Szeret csapkodni és radírokat gyilkolni.

- Mindenkivel az. Mégis mindenki őt akarja - vonta meg a vállát Missy.

- Nikole is hajtott rá, de a srác simán lepattintotta. Eléggé berágott rá, de Ronan rá se bagózik - Úgy látszik, Nikole mégsem kaphat meg mindent.

Missy kitett a házunknál, én pedig mosolyogva elköszöntem tőlük, lazán kezelve az utolsó öt percet. Ledobtam a táskámat az íróasztalhoz tartozó székre. Feltűnt, hogy üres a ház. Annie csak késő este ér haza, mert lesz valami megbeszélése. Arra gondoltam, felderítem a környéket. 
 Alig két kilométert kellett gyalogolni, hogy az ember elérje a vízpartot. Régóta vágytam egy tengerparti kiruccanásra, ezért felvettem a futófelszerelésemet, ami egy szürke rövidnadrágból, és egy zöld topból állt. Magamra húztam a sportcipőmet, lófarokba kötöttem a hajamat, fülembe dugtam az mp4-emet, és útnak eredtem. Hamar elértem a partvonalat, ahol csodálatos látvány tárult elém. A part tele volt szörfösökkel, és a hullámok lenyűgöző látványt nyújtottak, ahogy megcsillant rajtuk a napfény. Mintha ezernyi szikrázó kristálycseppet látnék. Hú, de költői vagyok. Miközben a kilátásban gyönyörködtem, megpillantottam egy ismerős alakot a vízben. Ez a bunkó szörfös srác, hogy is hívják... Ronan. Egy lánnyal volt, aki úgy tűnt, teljesen bele van esve. Elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy kikészítsen, így derűsen be oda intettem neki.   Halványan rám pillantott, majd elfordult, és többet felém se nézett. Erre aztán elborult az agyam. Hogy lehet valaki ekkora seggfej? Mostantól tudomást se veszek róla. Végigsprinteltem a partvonalon, majd hazafelé vettem az irányt. Otthon letusoltam, majd lehanyatlottam az ágyamra. Egy pillanatra megakadt a szemem a mobilomon. Vajon Christopher most utál? Elvégre rá sem bagóztam egy hónapon keresztül. Ha bocsánatot kérnék, megértené? Biztos vagyok benne, elvégre ő a legjobb haverom. Mégsem mertem felhívni. Egy ideig csak nézegettem a nevét a kijelzőn, majd egy erős pillanatomban lenyomtam a "hívás" gombot. Kicsengett, de nem vette föl. Mikor már öt csöngés után sem reagált, kinyomtam, és elterültem az ágyon. Azzal vigasztaltam magam, hogy elfoglalt, de legbelül mégis tudtam, hogy haragszik rám. Csináltam valami háziféleséget, majd elindultam vacsorázni.  Meglepetésemre Annie már a nappaliban ült és papírokat rendezgetett. Üdvözöltem.

- Hát itt vagy! Szia! - köszöntött mosolyogva, bár a szemei kissé karikásnak tűntek. Biztosan elfáradt a sok munkában.

- Milyen volt az első napod? - kérdezte óvatosan.

- Tűrhető - jelentettem ki tömören.

- Mindjárt itt a pizza - váltott témát, mert látta, hogy nem fogok többet mondani. Mikor megérkezett, felvittem a szobámba, mert féltem a kínos csöndben eltöltött étkezésektől. Mikor már teljesen besötétedett, kiültem a tetőre és bámultam a csillagokat. Neszt hallottam az udvarról, de amikor körülnéztem, nem láttam semmit. Esküszöm, hogy az előbb ott állt valaki. Végül becsuktam az ablakot, majd rövid készülődés után álomba merültem.