Mikor reggel felébredtem, Missy elgondolkozva fürkészte az arcomat. Tegnap nem voltam túl szellemes kedvemben, miután lezuhanyoztam, bevágtam magam az ágyba, és nem szóltam senkihez. Tudtam, hogy mikor felhúzom magam, képes vagyok másokon kitölteni a dühömet, és nem volt kedvem még több emberrel öszeveszni. Most azonban nem halogathattam tovább a dolgot, meg kellett magyaráznom a tegnapi viselkedésemet Missy-nek.
- Jó reggelt! - üdvözölt, mire biccentettem. Már indulásra készen volt. Mindig hamarabb kel fel, mint én, (álomszuszék vagyok) így hamarabb is készül el.
- Elmondod, mi történt tegnap? - kérdezte, a szemét le sem véve rólam.
- Persze, csak felöltözök, oké? - Bűntudatom volt, hogy olyan kuka voltam tegnap, de bevallom, jól esett, hogy most én titkolhatok valamit. Általában ők azok, akik ezt teszik előttem. Szokásos reggeli rituálém után felvettem egy lenge, virágmintás tunikát, alá fehér cicanadrágot húztam. A medálom szokás szerint a nyakamban virított, vörösesszőke hajamat kivasaltam, és feltűztem a fufrumat. Lábamra egy sarut húztam, és már kész is voltam. Rendeztem a gondolataimat, és felfrissülve léptem ki a fürdő ajtaján, készen arra, hogy mindent megmagyarázzak.
- Szóval... mi volt az a világfájdalom tegnap? - érdeklődött.
- Összevesztem Christopherrel... - böktem ki. Nem nagy titok ez.
- Mi történt? - húzott le az ágyra egy csajos beszélgetésre.
- Bonyolult... - legyintettem. Legszívesebben elfelejtettem volna az egész históriát.
- Van időnk - pillantott az órára. Valóban húsz percünk volt indulásig. Beadtam a derekam, és elmeséltem a telefonbeszélgetésünk minden mozzanatát. Azt, hogy a nagymamám tud az autóbalesetekről, úgy gondolja, Annie rosszul nevel, és hogy magához akar venni. Ugyanis ha Nora néni megemlít valamit, akkor nem a levegőbe beszél. Mikor befejeztem a mondanivalómat, segélykérően Missy-re pillantottam.
- Szerintem beszéljétek meg! - Miért jön mindenki ezzel?
- Ő nem az a típus. Nagyon makacs, és tudom, hogy csak megint egymásnak esnénk... - duzzogtam. Semmi használható tanács...?
- Ha olyan makacs, mint te, akkor kezdhetsz aggódni - bólintott, mire egy nyelvöltéssel feleltem, majd lecaplattunk a konyhába reggelizni.
Pár órával később...
Utolsó óra: Biológia. Hogy én mennyire utálom ezt a tantárgyat! Nem érdekelnek a sejtek, és az emberi test unalmas, rejtett zugai. De lehet, hogy az is közre játszik, hogy a biosztanárom egy hippi... Színes ruhákban jár, csimbókos a haja, és lelkes környezetvédő. Ma is egy 'Védd a fákat, egyél hódot!" - feliratú pólóban feszített. Épp unottan pakolásztam a könyveimet, mikor nyílt az ajtó, és egy ismerős alak lépett be rajta. A szám is tátva maradt, mikor felismertem a srácot, akibe tegnap "belebotlottam". Egy v-kivágású fehér pólóban feszített, ami remekül kiemelte mediterrán bőrét, továbbá egy szürke farmernadrágban. Feketés haját bezselézte, és magabiztos léptekkel elindult a hippi tanárunk felé. Beszélgettek, majd az új srác elindult egyenesen felém, és leült a mögöttem levő padba. Tudom, hogy láttam már valahol korábban, és az nem tegnap volt. Ezen törtem a fejem, amikor a padtársam, Sasha megbökött a könyökével.
- Mi az? - kérdeztem, mire az állával a hátam mögé bökött. Az új srác már öt perce szólongatott. Kérdőn hátrapillantottam.
- Nem fáj a hátsód? Tudod, a tegnapi miatt - vigyorgott, mire a padtársa, Alex a homlokát ráncolva elnevette magát.
- Nem, kösz jól van. Ahogy a holdkóros tulajdonosa is ... - szúrtam oda neki, majd előre fordultam.
- Úúú - hallottam a ciccegését, és hogy Alex-szel összepacsiznak. A szememet forgattam, mikor becsöngettek.
- Csendet, a biorezonanciás hangok megzavarják az új páfrányom természetes növekedését! - intett az asztalán ágaskodó hatalmas gazra Mr. 'Hippy' Santivanez. Jellemző. Mikor nagy nehezen mindenki befogta, közölte, hogy bejelentése van.
- Új osztálytársatok van, a neve Mike Contreras, fogadjátok békességgel és jó reménnyel! - erre mindenki felsóhajtott, többen vihorászásba kezdtek. - Mike, szeretnél szólni pár szót? - Erre Mike felállt, a padnak dőlt és karba tett kézzel beszélni kezdett.
- Csáó! Olaszországból jöttem, gondolom már feltűnt. Rómából származom, szeretek szörfözni, és kíváncsi voltam a tengerpartotokra, szóval most itt vagyok - dünnyögte, minden betűt kiejtve, forró olasz akcentussal, amitől a csajok többsége magát legyezgetve fetrengett a padon.
- Van kérdésetek? - kérdezte Mr. Santivanez.
- Milyen Kalifornia? - kérdezte Nikole a szempilláit rebegtetve.
- Egyenlőre mindenki nagyon kedves - mondta, rám villantva egy gunyoros mosolyt, amitől a szőr is felállt a hátamon - és nem jó értelemben. Egész órán röhögtek mögöttem, így végképp semmit nem értettem a tantárgyból - nem mintha amúgy akkora agy lettem volna bioszból. Türelmetlenül fixíroztam az órát, míg végül kicsöngettek. Ezaz! Bevágtam a cuccaimat a táskámba, és kiviharzottam az ajtón. Hol a túróban láttam ezt a nyálgépet? Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy egyenesen nekiütköztem Missy-nek és Ed-nek.
- Ú, bocs. Sziasztok! - köszöntem nekik, de a gondolataim továbbra is Mike körül keringtek. Felejtsd már el! Ebéd közben sem tudtam szabadulni tőle, és a többieknek is feltűnt, hogy szótlan vagyok.
- Veled meg mi történt? Olyan vagy, mint egy zombi. Chris miatt van? - zúdította rám kérdéseit Missy.
- Chris...? - kapkodott a feje után Ed. Remek, pedig egy ideje sikerült elfelejtenem ezt az idiótát.
- Nem, ez más. Van az az új srác, Mike - böktem ki, miközben a rizst turkáltam.
- Mi van vele? - vonta fel a szemöldökét.
- Ugye nem...? - fürkészte a tekintetemet Ed.
- Mi?! NEM! - Azt hiszik, tetszik ez a beképzelt, öntelt ... hopp, az ugyanaz.
- Akkor jó - dőlt hátra székében. - Szerintem egy paraszt.
- Ed, szerinted mindenki egy paraszt! - vetettem a szemére.
- Igaz, igaz.... - vigyorgott Missy.
- Amúgy nekem sem szimpatikus. Van benne valami... furcsa. És eskü, hogy láttam már korábban - mondtam ki hangosan, amin tegnap óta jár az eszem. Amikor kiléptünk az udvarra, azonnal megpillantottam Ronan-t, amint a Porschéja felé veszi az irányt. Ma még nem is láttam, mert egy közös óránk sem volt. Megdobbant a szívem, ha arra az estére gondoltam. Mikor észrevett felém intett, én pedig visszaintettem. Feltartotta a mutatóujját, hogy egy pillanat, és behajolt a kocsiba. Valamit pakolászott, aztán elindult felém. Egy pillanatra megtorpant, majd elkerekedtek a szemei. Követtem a tekintetét, és megpillantottam az új spanomat, Mike-ot, aki lazán Ronan-re vigyorgott, majd ezek ketten megölelték egymást. Pacsiztak, és egymást lökdösték, mint a régi jó barátok. És akkor bekattant. Az a kép Ronan szobájában, a szekrényen. A srác, akit nem ismertem föl és Ronan sem beszélt róla (igaz, nem is kérdeztem).
- A francba - csúszott ki a számon.
- Mi történt? - állta el a kilátást Ed. Állammal a szerelmespár felé böktem, akik még mindig egymás vállát bökögetve beszélgettek.
- Mi a...? Blackmore spanja? - hitetlenkedett Ed. - Szóval ezért ilyen... - egy pillantással beléfolytottam a szót.
- De honnan ismerik egymást? - kérdezte Missy.
- Azt nem tudom, de láttam róluk egy közös képet Ronan szobájában - meséltem el nekik. Meglepetésemre ezek ketten beültek Ronan kocsijába, és eltűntek a szemem elől. Eddig sem volt szimpatikus ez a guido, de most ki tudtam volna nyírni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése