Másnap reggel a narancssárga heverőn ébredtem Ronan szobájában. Először fogalmam sem volt, hogy kerültem ide, aztán beugrott a tegnapi nap. Pizza után Ronan-nel lementünk a partra, és csak néztem, ahogy szörfözik. A sérült lábam miatt még nem mehettem vízbe. Ásítoztam és pislogva próbáltam megszokni a verőfényes napsütést. Körülnéztem, de Ronan-t nem láttam sehol. Talán elment szörfözni. Megpillantottam egy kék álomfogót, amely az ablakhoz volt rögzítve. Ezt tegnap nem vettem észre; annyi állati dolog van ebben a házban, hogy nem lehet egyszerre befogadni minden részletét. Lebattyogtam a konyhába. Az ebédlőasztalon egy barna papírzacskó fogadott a McCafé logójával, rajta egy cetlivel. Elmentem reggelizni, sietek. Ronan. Ui.: Remélem, szereted a sajtosat.
A második szót többször is kiradírozta, láttam a nyomait. Mindig is (mióta beszélünk egymással) tabu volt közöttünk a táplálkozási módja. Továbbra is bizarrnak tartottam ezt az energia-dolgot, de egy fokkal jobb volt, mintha vámpír lenne, és mások vérét szívná. Felkaptam a zacskót, és a terasz felé vettem az irányt. Vetettem még egy pillantást arra a fotóra, ami Ronant és az ismeretlen mediterrán csávót ábrázolta. A mobilom csörgése zökkentett ki a gondolatmenetemből. Előbányásztam a rövidnadrágom zsebéből, és megpillantottam a nagynéném nevét a kijelzőn. Mi a fenét fogok neki mondani?
- Kasey! Végre. Miért nem vetted fel a telefont?! Aggódtam... - zúdította rám Annie huszonnégy óra aggodalmát.
- Te jó ég, ne haragudj! Minden rendben - bizonygattam, miközben mardosott a bűntudat.
- Hol vagy most? - kérdezte. Nem akartam, hogy félreértés legyen a dologból, hogy egy fiúnál aludtam, hogy aztán hallgassam a hegyibeszédet, így azt tettem, amit rengetegszer mostanában: hazudtam.
- Missy-éknél - böktem ki.
- Szólhattál volna...
- Akartam, de úgy elment az idő, hogy nem akartalak késő este zaklatni. Hátha dolgod van... - motyogtam, és az agyamba akaratlanul is bekúszott Mr. Smith képe.
- Tudod, hogy rád bármikor van időm. Legközelebb azért szólj, ha nem alszol otthon - mondta, próbálva eljátszani a szigorú gondviselő szerepét.
- Rendben, és sajnálom - tettem hozzá.
- Mikor jössz haza? - kérdezte. Megbeszéltük, hogy délután találkozunk, majd elköszöntünk egymástól. A gondolataimba merülve nem vettem észre, hogy Ronan ott áll mögöttem, így teljes erőből a mellkasának ütköztem. Elvesztettem az egyensúlyomat, így neki kellett elkapnia.
- Jól vagy? - kérdezte, próbálva komolyan venni a dolgot, de egy kis mosoly ott bújkált a szája sarkában. Mikor visszanyertem az egyensúlyomat, bólintottam.
- Mióta állsz itt? - kérdeztem kíváncsiságból, bár már meg sem lepődtem azon, hogy nem hallottam a lépteit.
- Az előbb jöttem - intett a háta mögé. Eszembe jutott, hogy ma még nem is néztem tükörbe. Ki tudja, hogy nézek ki. Talán elfeküdtem a hajam, és most az egyik fele égnek áll... Lehet, hogy takarónyomos az arcom, vagy morzsás a szám... Ő pedig most is tökéletesen néz ki. Egy szürke csőnadrág és egy lila póló volt rajta. Rajtam még mindig a tegnapi cuccom virított.
- Köszi a reggelit - mosolyogtam az immár üres McCafés zacskót szorongatva a kezemben.
- Nincs mit - vigyorgott, majd a szekrény felé indult, és kivett egy törölközőt. Most tűnt csak fel, hogy még vizes a haja. Gondolom, szörfölt is. Összeborzolta a haját, majd a tekintetemet kezdte keresni. A szeme mintha a szokásosnál is élénkebb kék/zöld színben játszott volna, a fekete fénynek pedig nyomát sem láttam.
- Amikor fekete a szemed, az... az éhség miatt van? - kérdeztem óvatosan.
- Aha. Bocs, ha ijesztő - tette hozzá aranyosan félrebillentve a fejét. Mindennek látszott, csak ijesztőnek nem.
- Nem, nem az - ráztam a fejem.
- Akkor milyen? - vonta fel a szemöldökét.
- Hát... nagyon is szexi - mondtam, majd átöleltem a derekát és szájon csókoltam. Magához húzott, így ott álltunk összeborulva, perceken keresztül, amikor elhúzódott.
- Mi a baj? - kérdeztem csalódottan.
- Eszembe jutott, hogy ma még el kell intéznem valamit... - vakargatta a tarkóját.
- Ó, értem. Akkor majd találkozunk... - feleltem. Nem akartam tapadni.
- Hétfőn, a suliban - bólintott.
- Ne késs! - vontam a számat féloldalas mosolyra.
- Igen is, főnök - nevette el magát. Derűs hangulatban kísért le a lépcsőn, az ajtóig. Elköszöntünk egymástól, majd elindultam Ed-ékhez. Miért van olyan érzésem, hogy lepattintott? Jó, egy-két csók után még nem kell összenőnünk, de olyan fura volt az előbb. A mobilomat kezdtem böngészni. 5 nem fogadott hívásom volt Ed-től, 7 pedig Missy-től. Eléggé eltűntem tegnap. Csoda, hogy nem hívták fel az otthoni számunkat, akkor már rég lebuktam volna Annie előtt. A séta - így, gipsszel a lábamon - tovább tartott, mint gondoltam. Kifulladva kopogtattam Ed-ék ajtaján, mire a srác azonnal ajtót nyitott. Köszönésre nyitottam a szám, de ő azonnal kérdőre vont.
- Te meg hol a francba' voltál?! - kérdezte, majd berángatott a küszöbről. Ahogy sejtettem, Missy nála volt, és épp a kanapén ücsörgött, valami vígjátékot nézve. Mikor meglátott, azonnal felpattant.
- Miért nem vetted fel a telefont?! - faggattak továbbra is. Elhúztam a szám. Muszáj lesz elmesélnem nekik, ami történt, még ha tudtam is, hogyan fognak reagálni.
- Jól van, mindent elmesélek, de ígérjétek meg, hogy nem fogtok kiakadni és ítélkezni.
- Afrikába költözöl? - ironizált Missy, mire a szememet forgattam.
- Ronan-nél voltam... - kezdtem bele, direkt félbehagyva a mondandómat, számítva a reackiójukra.
- Mi??!! - kiáltották kórusban.
- Úgy érted... egész nap? És éjszaka?! - bámult rám kikerekedett szemekkel Missy, mire a szememet forgatva bólintottam.
- De, ugye csak aludtatok? - kérdezte óvatosan Ed.
- Jézusom, igen! - csattantam fel.
- És hol van a medálod? - zökkentett ki Missy.
- Francba. Ronan-nél hagytam - vakargattam a tarkómat.
- Egyáltalán minek vetted le? - kötözködött Ed.
- Jaj, fogd be Edward! Amint látod élek és virulok. Csak mert te nem szívleled Ronan-t, attól még nem esz meg senkit... - forgattam a szemem.
- Kivéve Sutton-t... - bökte ki.
- Sutton nagyon is megérdemelte - csattantam föl.
- Honnan tudod? Nem is ismertük.
- Ronan sokat mesélt róla. Megölte az ükanyámat... - mondtam. Missy feltűnően csöndben volt.
- Nem kéne mindent elhinned, amit Ronan mond - folytatta a vitát, felemelve a hangját.
- Az sem zavar, hogy Sutton megpróbált kinyírni engem? És ha már itt tartunk, téged is! - vágtam a fejéhez, mire megkukult.
- De abban igaza van, hogy nem kéne ennyit lógnod Ronan-nel - tette hozzá Missy Ed védelmében.
- Remek, védd csak őt. Én elmentem, csá! - fordítottam hátat nekik, majd feltéptem az ajtót, és a járdán caplatva hazafelé vettem az irányt. Meg sem próbáltak megállítani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése