Miután megírtam a házit - Smith több, mint két oldalt adott föl, hogy vinné el a kék halál -, vettem egy gyors zuhanyt, majd magam köré csavartam a törölközőmet, és kibámultam az ablakomon. A nap kitartóan pislákolt az égen, több mint harminc fok volt még így késő délután is. Szerettem az örökké forró, esőmentes kaliforniai napokat, de most bármit megadtam volna egy késő délutáni lazulásért a nedves portlandi focipályán, pár üveg citromos sör, és a legjobb haverjaim társaságában. Furcsa érzés kerített hatalmába, és több mint három percbe telt, mire rájöttem; honvágyam van. Nem sokára betöltöm a tizennyolcat, leérettségizem és aztán... Mi lesz ezután? Nem tudtam magam elképzelni valami menő egyetem tantermében ücsörögve, szorgosan jegyzetelve. Fogalmam sem volt, mit akarok kezdeni az életemmel. Akár haza is mehetnék Portlandbe. Christopherrel többször is elhatároztuk, hogy utazgatni fogunk, bejárjuk a világot és magasról szarunk mindenkire. Álmodozni szabad, de tudtam, hogy ez nem válik valóra. Ha rajtam múlik, Chris egyetemre fog járni, mert biztos voltam benne, hogy ha jól viseli magát, felveszik. Tényleg tehetséges volt. Tudom, ha megkérném rá, ott hagyná a sulit, és velem jönne, de eszemben sem volt ilyen önző döntést hozni.
Merengésemből egy villámcsapás zökkentett ki. Megrezzentem, ugyanis teljesen váratlanul ért. Időközben beborult az ég, az eget szürke esőfelhők takarták. Vihar Kaliforniában? Olyan ritka, mint a húsvéti nyuszi karácsonykor. Pár perc múlva az eső is szakadni kezdett, én pedig csak néztem, mint hal a szatyorban. Eszembe jutott, hogy nem lenne rossz ötlet felöltözni, ezért kihúzgáltam a szekrényem fiókjait valami gönc után kutatva, mire egy türkizkék anyagköteg akadt a kezembe. Fél percbe sem telt, és felismertem Ronan pulcsiját. Remek, semmi és senki sem hagyja, hogy elfelejtsem. Ugyanis jelen pillanatban ez tűnt a legjobb megoldásnak. Morcosan a székemre dobtam a kapucnis pulcsit, majd felvettem egy szürke melegítő nadrágot egy rózsaszín, békejeles toppal. A hajamat laza kontyba fogtam, és legaloppoztam a konyhába. Kinyitottam a hűtőt, valami kaja után kutatva. Végül csak csináltam magamnak egy banánturmixot, és felcaplattam a szobámba zenét hallgatni. Próbáltam nem gondolkozni, de a gondolataim mindig Ronan felé terelődtek. Meglepően hamar eljött a hét óra. Felhívtam Missy-t, hogy késni fogok a vacsora miatt. Nem sokkal később kopogtattak az ajtómon, majd Annie hangját ismertem föl.
- Kase, le tudnál jönni? - kérdezte türelmetlenül.
- Mindjárt megyek! - kiabáltam, és még végighallgattam az utolsó számot a Christina Perri lemezről. Chris kinyírna, ha megtudná, hogy ilyet hallgatok.
- Ha nem jössz le öt perc múlva, én viszlek le! - tréfálkozott. Rávettem magam az elkerülhetetlenre. Gyorsan legyünk túl ezen, és mehetek Missy-hez. Lecaplattam a lépcsőn, és lélegzetvisszafolytva néztem szembe azzal az emberrel, akit még a suliban sem akarok látni, nem hogy a saját otthonomban. Próbáltam mosolyt erőltetni magamra, de sikertelenül. Már korábban is tudattam Smith-szel, hogy nem vagyok elragadtatva a ténytől, hogy a nagynénémmel jár, szóval felesleges megjátszanom magam. Azért Annie kedvéért próbáltam udvarias lenni.
- Szia Kasey - mondta közvetlenül. Ugyanannyira rühellt engem, mint én őt. Tönkreteszem az óráit a beszólogatásommal, amit nem mindig bírok visszatartani, és ha kihív felelni, akkor sem nyalom meg a talpát. Meglepett, hogy letegezett, mert a suliban általában Miss McLane-nek hív.
- Jó estét, S... Mr. Smith - mondtam. Biccentett. Egy fekete nadrágban és egy bordó kardigánban veszített, ami alá valami hülye inget vett. Úgy nézett ki, mint a nagyapám.
- Örülök, hogy lejöttél. Házi pizzát csináltam, a kedvencedet - mosolygott Annie. Láttam rajta, hogy izgul, ezért próbáltam megnyugtatni.
- Szuper, úgy is éhes vagyok - mondtam, de éreztem, hogy ez nem én vagyok. Az asztalhoz ültünk, Smith pontosan velem szemben foglalt helyet. Megsemmisülten fürkésztem az arcát, majd amikor rám nézett, elkaptam a tekintetem.
- Jövő héten elkészül a nyaraló, amelyet Matthew-nak terveztem - dobott fel egy mérhetetlenül uncsi témát a nagynéném.
- Ha kész lesz, örülnék, ha felavatnánk. Nyugodtan gyertek el. Mindketten - mondta kelletlenül az utolsó szót.
- Az remek lenne, igaz Kasey? - Villantott rám egy tíz pontos mosolyt Annie.
- Ja, szuper - bólogattam.
- Matt-nek van egy veled egy idős fia, így legalább te sem fogsz unatkozni - tette hozzá a nagynéném, mire Matt biccentett. Nem hinném, hogy meg akarja ismertetni velem a drága fiacskáját, és őszintén, nekem se sok kedvem volt hozzá. Minden figyelmemet a kajának szenteltem.
- Ann, ez valami isteni lett! - szólt Smith, majd egy gyors puszit nyomott a nagynéném szájára. Fintorogva elfordultam. Gyorsan befaltam a pizzát, majd az órára pillantottam, amely épp nyolcat ütött.
- Annie, ez nagyon finom volt, de most mennem kell, mert megígértem Missy-nek, hogy ma nála alszom - hadartam, majd felpattantam és a mosogatóba dobtam a tányéromat.
- Máris? - kérdezte. Smith arcán éreztem a megkönnyebbülést, hogy elhúz innen ez a zavaró tényező, és végre kettesben lehet a nagynénémmel. Hozzá tudtam volna vágni a tányért, de ehelyett csak bocsánatkérően bólintottam. Felcaplattam az emeletre, és összepakoltam pár göncöt Missy-hez. Felkaptam a szürke kardigánomat, odavetettem nekik egy gyors köszönést, majd elviharzottam. Feltéptem a Maseratim ajtaját, majd megkönnyebbülten az ülésre hanyatlottam. El is felejtettem, hogy a bőrszütyő, amibe Ronan a nyakláncomat rakta, még mindig a műszerfal egyik fiókjában pihen. Sietve előbányásztam, és a nyakamba akasztottam. Lehet, hogy éppen nem üldöznek vér - vagy éppen energia - szomjas démonok (vagy csak én nem tudok róla) de semmit sem bízhatok a véletlenre. Épp a gázra tapostam, amikor eszembe jutott, hogy gőzöm sincs, hol lakik Missy. Megcsörgettem, majd megbeszéltük, hogy találkozunk Ed háza előtt, ugyanis az volt az egyetlen fix tájékozódási pont számomra, ráadásul Missy szerint majdnem egyenlő távolságra helyezkedik el kettőnk otthonától. Már messziről megpillantottam, ahogy integet. Alkonyodott, de Santa Cruz-ban este tíz előtt szó sem lehetett sötétedésről. A vihar nyomai azonban láthatóak voltak. Az út nedves volt, a levegő fülledt, a pálmafák megtépázottak. Villogtam neki, majd felvettem.
- Szia! - üdvözölt lelkesen. - Na, elszabadultál a gerlepártól?
- Na hívd őket így - nyavalyogtam. - De igen, leráztam őket. Állati kínos volt. Ott ült az orrom előtt, miközben nyilvánosan tapizta a nagynénémet - idéztem fel nem túl kellemes emlékeimet.
- Jobb, ha hozzászoksz - mondta Missy nem túl bíztatóan. Megszoksz, vagy megszöksz. Christopher mindig ezt mondta.
- Alig várom, hogy megismerjem a nővéredet - mondtam izgatottan.
- Ja igen, azt üzeni, hogy siessünk, mert ha lemarad az év legjobb bulijáról, kinyír engem - tette hozzá, mire a gázra tapostam.
- Nem kell komolyan venni - nevetett, de azért a biztonság kedvéért bekötötte magát.
- Nem, én csak... Annyira imádom ezt a járgányt - mosolyogtam.
- Azt elhiszem. Az én BMW-m semmi ehhez képest - mondta, bár ő nem szeretett kocsikról csevegni. Ez is olyan dolog, ami csak Christopher-rel működik. Az elmúlt öt perc alatt már másodszor gondolok rá. Tényleg hiányzott, de jelen pillanatban nem tehetek semmi ezügyben, szóval inkább eltereltem a gondolataimat. Missy navigált, így negyed óra múlva megérkeztünk a házuk elé. Egy modern, kétszintes villában laktak, mint mindenki más a környéken. Beinvitált a kapun, én pedig a fejemet nyújtogatva bámultam a hatalmas kert felé, ahol tagadhatatlanul egy medence foglalt helyet.
- Megjöttünk! - kiáltotta Missy, miután beléptünk a házba, és levettük a cipőnket. Egy hosszú előtér fogadott, amelyből gyorsan átértünk a nappaliba. Egy lány terült el a kanapén. Épp újságot olvasott, ezért csak pár szőke fürtöt láttam belőle. Na meg a tökéletes alakját. Missy említette, hogy modellkedik.
- Sziasztok! Épp ideje volt - mondta Melissa, ránk emelve a tekintetét. Pillantása az arcomra vetült, majd elmosolyodott.
- Biztos te vagy Kasey - szólt, majd felpattant a kanapéról, és felénk sietett. Egy latex cicanadrágot és egy kivágott felsőt viselt, egy feszes mellénnyel. Látszott, hogy buliba készül.
- Szia, Melissa. Örülök, hogy megismerhetlek! - mosolyogtam.
- A húgom sokat mesélt rólad - tette hozzá, majd pillantása a medálomra vetült. - Szóval ez az a híres medál. Nagyon szép.
- Igen, elég népszerű mostanában - viszonoztam a mosolyát.
- Na skacok, én elhúztam, ne várjatok! - legyintett, majd eltűnt az előtérben. - Ja, és örülök, hogy megismerhetlek! - vetett rám egy őszinte mosolyt, majd kinyújtotta a kezét. Meglepetésemre fél pillantás sem telt belé, és egy táska repült felé, amit sikeresen elkapott. Elég furcsa arcot vághattam, mert egy pillanatra elfelejtettem, hogy Melissa különleges képessége, hogy lebegtetni tud dolgokat. Elköszöntünk tőle, majd követeltem Missy-től, hogy mutassa meg a szobáját.
- Nagyon jófej nővéred van - mondtam, miközben a lépcsőfokokat róttuk.
- Á, nagyon kiállhatatlan is tud lenni. Csak veled kedves - mondta nevetve. Megtorpant egy ajtó előtt, majd sejtelmesen felém pillantott. Kinyitotta az ajtót.
- Tádá! - kiáltotta, majd betessékelt a küszöbön. Tágas, napfényes szobája volt, ezt abból gondoltam, hogy olyan ferde tetőablaka volt a helyiségnek. A lila és a zöld színek domináltak, a padlón egy bolyhos szőnyeg terült el.
- Ez eszméletlen - mondtam, majd levetettem magam a hatalmas, baldachinos franciaágyára, és úgy tettem, mint aki hó (ezesetben takaró-) angyalt rajzol.
- Még nem láttad a legjobbat - kacsintott, majd elindult egy másik ajtó felé, ami a szobából nyílt. Gondoltam, fürdőszoba, de tévedtem. Egy hatalmas gardrób tárult elém. What the fuck?
- Úristen, mintha Paris Hilton szekrényében lennék - nevettem el magam. Körülnéztem odabenn, bár az ilyesmi általában nem köt le, mégis elképesztő látványt nyújtott a sok-sok színes, márkás cucc. Amikor már kitekeredett a nyakam a nézelődéstől, letrappoltunk a nappaliba, elterültünk a kanapén, és elkezdtünk filmet nézni.
- Nem gondolkodtál még azon, hogy vannak-e különleges képességeid? - érdeklődött Missy. Dehogynem, minden nap ezen járt az eszem.
- Rengetegszer, de mindig oda lyukadok ki, hogy semmi előnye nincs ennek a shide látó dolognak - vontam meg a vállam.
- Ed nagymamája szerint ez mindenkinél máskor jelentkezik, lehet, hogy neked csak évek múlva fog - magyarázta.
- Ez bízató. Ha egyáltalán életben leszek akkor - mondtam szarkasztikusan. - Mindig azon jár az eszem, hogy egy nap Sutton őrült bajtársa eljön, és bosszútáll.
- Nekem is, de ha eddig nem tette meg, nem hinném, hogy aggódnunk kéne - vonta meg a vállát.
- Lehet, hogy csak a megfelelő alkalomra vár... - vetettem fel fennkölt hangon.
- Na jó, váltsunk témát - nevetett. - Szerinted is furcsán viselkedik Ronan?
Naná, ezek szerint nem csak nekem tűnt föl.
- Egyébként sem szokott a nyakamon lógni, de most hozzám sem szólt - motyogtam.
- Ráadásul Nikole-lal lóg. Ez több, mint bizarr - mondta.
- Valami mintha megváltozott volna, de nem tudom, mi - méláztam, de legszívesebben hanyagoltam volna ezt a témát.
- Ed-del jól megvagytok? - érdeklődtem, ugyanis elég rég beszélt kettőjükről, ami szokatlan.
- Persze. Olyan fantasztikus és aranyos - áradozott. Mosolyogva hallgattam, bár Ronan így is ott motoszkált az agyam eldugott szegletében, ami igyekezett átvenni az irányítást. - Próbálom rávenni, hogy használja a képességeit, de nem hajlandó. Szerinte haszontalan, de ezt biztosan mondta már...
Nem bírtam ép ésszel felfogni, Ed hogy gondolkozhat így.
- Ha nekem ilyen képességeim lennének, már rég elárasztottam volna Smith házát - nevettem.
- Én sem értem. Irányítja a vizet, basszus! Idióta, de olyan cuki - mosolygott elvarázsoltan. Egy ideig csak bámultuk a tv-t, amikor furcsa szagokra lettem figyelmes. Láttam, hogy egy ideje Missy is a levegőt szaglássza.
- Nem kapcsoltuk be a sütőt? - kérdeztem, bár tudtam, hogy a konyha közelében sem voltunk.
- Basszus! - Felpattant, és felrohant az emeletre. Azonnal követtem, bár elképzelésem sem volt, mi a halál történt. Az emeleten hatalmas füstfelhő terjengett, így azonnal krákogni kezdtem.
- Mi a...?! - elakadt a szavunk. Missy szobájából lángok törtek elő, mi pedig a másodperc törtrésze alatt levágtattunk a földszintre.
- Most mi a francot csináljunk? - futkosott Missy fel-alá. Teljesen bepánikolt. - Hívjuk a tűzoltókat!
- Nekem jobb ötletem van, csörgesd meg Ed-et! - kiáltottam rá. Elővette a mobilját a zsebéből, de csak bámult rá teljesen lefagyva. Kikaptam a kezéből, kikerestem Ed-et a telefonkönyvből, majd kézenfogva kirángattam Missy-t a házból. Vagyis, csak rángattam volna, de az ajtó nem nyílt ki. Tátva maradt a szám. Időközben Ed felvette.
- Mi a helyzet? - kérdezte mit sem sejtve.
- Ed?! Kasey vagyok. Muszáj idejönnöd, asszem szükségünk lesz a képességedre - hadartam.
- Mi? - motyogta.
- Nem tudom, hogyan, de ég a ház és nem nyílik a bejárati ajtó - kiabáltam egyre zaklatottabban. Káromkodott, majd megígérte, hogy elindul, és letette a telefont. Próbáltam lenyugtatni Missy-t, de azon kaptam magam, hogy én is körbe-körbe járkálok, mint egy megszállott őrült. Mielőbb kiutat kéne keresnünk. A füst már a lépcsőfordulóban is terjengett. Belerúgtam párat a bejárati ajtóba, de meg sem moccant. Ekkor eszembe jutott, mekkora sügér vagyok.
- Az ablakok! - csaptam a homlokomra. Felkaptam valami ősrégi vázát, és betörtem vele a konyhaablakot. Ezt Christopher-től tanultam. Bárcsak itt lenne most! Fura, hogy a vészhelyzetek mit hoznak ki az emberből. Időközben a tűz átterjedt a konyhába, a falépcsőknek köszönhetően. Káromkodtam, majd mikor sikerült egy járható lyukat ütnöm az ablakon, intettem Missy-nek, hogy menjen előre. Mikor kijutott, utána másztam, de az oldalam súrolta az üvegszilánkokat, így egy éles vágást éreztem. Ezzel most nem foglalkoztam, inkább elvonszoltam a sápadt Missy-t a ház közeléből. Hogy a fenébe gyulladt ki?! Óráknak tűnő ideig csak toporogtunk a kapuban, amikor éles csikorgásra lettünk figyelmesek, és felismertem egy kocsi hangját. Pontosabban kettőét, mert ahogy Ed lefékezett Missy kocsijával, egy piros Porsche követte, én pedig szédülni kezdtem. Ed és Ronan egyszerre szálltak ki a kocsikból, én pedig kővé dermedtem.
- Ő mit keres itt? - kérdeztem Ed-et vizslatva, figyelmesen kerülve Ronan tekintetét.
- Ezt majd később - hadarta, majd átölelte Missy-t.
- Jól vagy?! - kérdezte aggódóan, mire Missy zavartan bólintott.
- Ezt majd később - idézte Ronan Ed szavait egy oktávval feljebb, majd feltépte a kaput, és elindult a házba. - Gyere vizes fiú!
Ed megsemmisült tekintettel követte, majd egy perc múlva mindketten eltűntek a szemünk elől. A szédüléseim egyre gyakoribbá váltak.
- Úristen... - suttogta Missy. Tudtam, mire gondol. Az egész élete, és minden cucca abban a házba van, ami most ég hamuvá... Percekkel később vettem csak észre, hogy nem is a házat nézi, hanem engem. Követtem a tekintetét, mire megláttam az oldalamon tátongó vörös foltot. Az üveg jobban megkarcolt, mint gondoltam. Éreztem, hogy álmosodok, majd nekidőltem a kapunak, és elsötétült minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése