A szobámban ébredtem. Már világos volt. Feltápászkodtam, de megszédültem. Lassan bekúsztak az agyamba a tegnapi nap emlékei. Ronan-nel elindultunk megkeresni Ed-et és Missy-t, de mire visszaértünk a házhoz, már nem volt ott senki. Rémlik, hogy vitatkoztunk, aztán rosszul lettem. Elájultam? Kis szúrást éreztem a dekoltázsomon, így odakaptam a kezem. A medálom nem volt rajtam, helyette egy ugyanolyan alakú piros folt éktelenkedett. Borzasztóan fájt, de jelenleg nem érdekelt. Hogy kerültem haza?! Ronan-nek igaza volt; lehetetlen kitalálni az erdőből, főleg olyannak, aki most jár ott először. És azt mondta, őt is a többiek hozták. A sok kérdéstől ismét megfájdult a fejem, ezért próbáltam nem gondolkozni. A fürdőszoba felé vettem az irányt, majd belenéztem a tükörbe. Te jó ég, hogy nézek ki?! A tükörbe nézve megpillantottam a tükörképem, akinek a haja borzosan meredt az égnek, ráadásul a sminkje is elmosódott. Nem akartam magammal azonosítani, ezért megköszörültem a torkom, és beálltam a zuhany alá. A nyakamon lévő égésnyomnak jól esett a friss, hideg víz. Miután rendbe szedtem magam, és egész elviselhetően néztem ki - leszámítva a kockás ingemet, ami amúgy jól nézne ki, kivéve, hogy nyakig begomboltam, az égésnyom miatt -, elindultam reggelizni. Annie-t az asztalnál találtam.
- 'Reggelt! - köszöntöttem, majd bevettem egy Aspirint.
- Jó reggelt! - mondta két falat között.
- Mikor értél haza? - kérdeztem.
- Még este... Te akkor már aludtál - állította. Az képtelenség, ugyanis én legalább hajnali kettőig császkáltam Phoenix-ben, és utána ki tudja mennyi ideig tartott, míg rejtélyes módon hazakerültem. Nem firtattam, mert akkor lebuktattam volna magam. Leültem mellé reggelizni. Egyértelmű, hogy Mr. Smith-nél töltötte az éjszakát. Ebbe még belegondolni is szörnyű volt.
- Kimerültnek tűnsz - állapította meg Annie, én pedig csak megvontam a vállam. Eszemben sem volt beavatni a történtekbe, elvégre még én sem tudtam, mi folyik itt. Plusz bántott, hogy ő sem oszt meg velem semmit, még ha nem is voltam kíváncsi a részletekre. Reggeli után úgy döntöttem, felhívom Missy-t. Azonnal felvette.
- Kase! Hová tűntél tegnap? - kérdezte.
- Hogy hogy én hová tűntem? Mindenhol kerestelek titeket. Mi történt?!
- A tűzijáték után elindultunk Brysonék kocsijával. Allysonék már elmentek, és azt hittük velük vagy.
- És Ed? - érdeklődtem.
- Semmi baja, jól van.
- Hol volt?
- Ő... szívott egy kis friss levegőt - közölte, de én kételkedve felvontam a szemöldököm. Végig a szabad levegőn voltunk.
- De mindenhol kerestük... - fogalmam sem volt, mit hagyhattunk ki.
- Úgy érted... te meg? Ugye nem Ronan-nel voltál?! - gyanakodott.
- És ha igen? Mit kellett volna tennem, miután mindketten leléptetek? - csattantam fel. Elegem volt, hogy ők szidják Ronan-t, mikor semmivel sem különbek nála.
- Ed veled van? - kérdeztem, mire csönd állt be a beszélgetésben, és pár másodperc múlva Ed rekedt hangját hallottam a vonal túlsó feléről.
- Kasey, jól vagy? - kérdezte, és egy kis aggódást véltem felfedezni a hangjában.
- Remekül - mondtam szarkasztikusan. - Te meg hol a francban voltál?
- Találkoznunk kéne - jelentette ki komolyan.
- Azt mondod?! - gúnyolódtam.
- El kell mondanom valamit. Megtennéd, hogy átjössz? - kérdezte udvariasan, bár én fel tudtam volna robbanni a dühtől.
- Azonnal - mondtam kelletlenül, majd lecsaptam a telefont és letrappoltam a lépcsőn.
- Hová mész? - találtam szembe magam Annie meglepett tekintetével.
- Csak átmegyek Ed-hez - legyintettem, majd becsaptam magam után a bejárati ajtót. A megengedettnél kicsit gyorsabban hajtottam, így tíz perc alatt Ed-éknél voltam. Épp kopogtam volna az ajtón, mikor Ed ajtót nyitott.
- Szia. Gyere be - intett, én pedig követtem. Szép, otthonos házuk volt, a falak napsárgára voltak festve. Felvezetett az emeletre, ahol megpillantottam Missy-t.
- Hogy hogy nincs itthon senki? - kérdeztem meglepetten.
- A nagymamám dolgozik - vonta meg a vállát. Most jut eszembe, hogy semmit sem tudok a családjáról. - Vele élek. A szüleim meghaltak, mikor még kicsi voltam.
- Sajnálom. Nem tudtam... - együtt éreztem vele, bár a dühöm nem csillapodott iránta.
- Miről is akartál beszélni? - emlékeztettem.
- Menjünk be - intett, majd Missy-vel együtt bevonultunk a szobájába. Tipikus fiúszoba volt, bár sokkal nagyobb rend volt, mint az elvárható lett volna Christopher szobája alapján. Egy ideig csak ültünk, én pedig Ed cuccaival babráltam.
- Meséld el, mi történt tegnap... - szólalt meg végül. Á, szóval nekem kellene magyarázkodni.
- Miután mindkettőtök felszívódott - vetettem rájuk egy sértődött pillantást -, Ronan és én elindultunk megkeresni titeket. Az erdőben is kerestünk, aztán feladtuk, és visszamentünk. Mire visszaértünk, mindenki elhúzott. Vitatkoztunk, aztán rosszul lettem - itt tartottam egy rövid szünetet.
- Bántott?! - Ed egy ceruzát szorongatott a kezei között, és csak idő kérdése volt, hogy kettéroppantja.
- Dehogyis. Nem tudom, mit vagytok úgy oda tőle - csattantam fel.
- És hogy érted azt, hogy rosszul lettél? - szólalt meg most először Missy.
- Először csak fájt a fejem, aztán szédülni kezdtem, és elájultam. - Ekkor eszembe jutott az égésnyom a nyakamon.
- És volt még valami. Azt hiszem, a nyakláncom megégetett - mondtam ki először, amit még most sem tudtam hova tenni. Ed és Missy összenéztek.
- Most mivan? - csattantam fel ismét.
- Semmi, semmi. Folytasd! - intett Missy.
- Szóval nem tudom, mi történt ezután, de ma reggel az ágyamban ébredtem.
- A nagynénéd látott valamit? - kérdezte Ed.
- Nem, reggel ért haza. De ez miért fontos? - kérdeztem. Választ akartam kapni a kérdéseimre, mielőtt még elfelejtem őket, ugyanis megszámlálhatatlanul sok van belőlük.
- És hol van most a medál? - kérdezte Ed.
- Fogalmam sincs. Elmondanátok, mi folyik itt?! - csattantam fel. Ed felsóhajtott.
- Nem halogathatjuk tovább... - nézett a szemébe Missy, mire Eddie bólintott.
- Mit nem halogathattok? - kérdeztem.
- Azt hiszem, én tudom, hol van a medálod - jelentette ki Ed, majd felpattant. Kirohant az ajtón, mire követtük. Missy és Ed beszálltak Missy kocsijába, én pedig szótlanul beugrottam a hátsó ülésre.
- Elmondanátok, hova a francba megyünk? - kérdeztem. Egyre fogyott a türelmem, és pocsékul éreztem magam.
- Phoenix-be - közölte Missy, de ennél többet nem voltak hajlandók mondani. Meglepetésemre lefékeztünk a phoenix-i erdő szélén, és pont arra indultunk, ahová tegnap Allyson vezetett. Ed-re néztem, aki becsukta a szemét és erősen koncentrált valamire.
- Mit csinálsz? - kérdeztem, de lepisszegett. Másodpercekkel később kinyitotta a szemét, és határozottan elindult az erdő felé. Megsemmisülten követtem. Pontosan tudta, merre kell menni, míg én az avarban bukdácsoltam. Elértük a folyóparti házat, ahol még mindig láthatóak voltak a buli maradványai. Ed a folyó felé vette az irányt, én pedig követtem. Missy megállt az erdő szélén.
- Áruld már el, mit keresünk itt - követeltem, és próbáltam kivenni a szemét a szőke bozót mögött. Szótlanul a vízbe nyúlt. Felszisszent, majd másodpercekkel később kiemelte a kezét, amelyben ott lógott a láncom. Elképedve néztem rá.
- Ez... hogy a francba? - értetlenkedtem.
- Biztosan nem emlékszel semmire? - kérdezte.
- Úgy nézek én ki? - pattogtam, aztán kicsit lejjebb vettem a hangerőt. - Én csak... tudni akarom, mi folyik itt! - lerogytam arra a kőre, amin tegnap Ronan ült.
- Mennyit tudsz erről a medálról? - kérdezte Ed komolyan.
- Az apámtól kaptam tízéves koromban. Azt mondta, ez majd megvéd, és hasonlók... Kicsi voltam - vontam meg a vállam, bár nem értettem, hogy jön ez ide.
- Ennyi? - vonta fel a szemöldökét.
- Mit vársz tőlem? - csattantam fel. - Várj, volt még valami. Aznap este, mikor Missy-vel benn voltunk a belvárosban... - most jut eszembe, hogy erről Ed semmit sem tud.
- Missy felhívott, miután egy órát várt rád. Elmondanád nekünk, hol voltál és hogy jutottál haza? - kérdezte türelmesen.
- Átvágtam egy sikátoron, ahol két pasi letámadott, és kérdezgettek valamit a medálról. És mondtak valami olyasmit hogy... nem is tudom. Hogy shide látó vagyok - emlékeztem vissza. Ed meg sem lepődött, csak szitkozódni kezdett.
- És aztán? - hallottam Missy hangját a hátam mögül.
- Aztán jött Ronan, és... Nem tudom, hogy csinálta, de elrepítette az egyiket, azok meg megijedtek tőle, és elrohantak. Aztán Ronan hazahozott - összegeztem az eseményeket.
- Mondott neked valamit? - kérdezte Ed, közben a földet pásztázta maga előtt.
- Kérdezgettem, de mindenre talált valami logikus magyarázatot. - Amiről nyilvánvaló, hogy mind hazugság.
- Én... nem tudom - vakargatta Ed a tarkóját.
- Az jó, mert én sem tudok semmit - tettem hozzá szarkasztikusan.
- Mit akarsz tudni? - sóhajtott föl Missy, mire kérdőn meredtem rá.
- Mindent! Mi az a shide látó? Miért pályázik mindenki a medálomra? És miért titkolóztok folyton?! - fakadtam ki. Egy lépésre voltam az összeroppanástól.
- Rendben, de... ígérd meg, hogy végighallgatsz. Furán fog hangzani, amit most mondok - felvontam a szemöldökömet, de bólintottam. Mi lehetne még ennél is furább?
- Szóval... te... - Ed megrázta a fejét, és segítségkérően Missy-re pillantott.
- Te egy shide látó vagy - bökte ki Missy.
- A pasas is ezt mondta, de... Ez mit jelent? Valami asztrológiai cucc...? - ráncoltam a homlokomat.
- A shide látó olyan személy, aki képes meglátni a démonokat. És más különleges képességekkel is rendelkezhet - darálta Ed, mire elnevettem magam.
- Milyen démonok? Mivan?
- Kasey, hiszel a természetfelettiben? - kérdezte Ed.
- Ezt hogy érted? - vontam fel a szemöldököm. Mi ez, kandi kamera?
- Vámpírok, démonok, boszorkányok... ilyesmi - sorolta. Normális esetben kiröhögtem volna, de most lefagyott a mosoly az arcomról.
- Persze, hogy nem. Mi ez, április 1-je? - pillantottam egyikőjükről a másikukra.
- Ezek mind léteznek - mondta Ed.
- Mivan? Megzakkantatok. Nem adjátok be nekem, hogy vannak vámpírok... - ráztam meg a fejem.
- Jó, kivéve a vámpírokat, bocs - vakargatta a tarkóját.
- Ti nem vagytok normálisak. Vigyetek haza - közöltem. Kezdtem elveszíteni a türelmemet.
- Akkor mégis mivel magyarázod a történteket? Tessék, szerinted mi történt? - csattant fel Ed. Elképedve meredtem rá. - Szerinted miért égetett meg a medálod? Nem láttál semmi furcsát Blackmore-on? - nem tudtam levenni a szemem a nyakán lüktető érről. Ekkor eszembe jutott a fekete fény Ronan szemében. Akkor azt hittem képzelődöm, de most már biztos voltam benne, hogy láttam. És ahogy elrepítette azt a pasast... Képtelenség, hogy ilyen erős legyen. Múlt éjjel pedig nem tudom hogyan, de elkapott, mikor elájultam. Ezen a kövön ült, ami több mint tíz méterre volt a helytől, ahol álltam. Nem érhetett oda olyan gyorsan. És hazavitt. Rajta kívül senki más nem volt itt. Ő is folyton a medálomról kérdezgetett...
- Ronan vámpír? - kérdeztem, bár ez nevetségesen hangzott.
- Nem! Mondtam már, hogy vámpírok nem léteznek. Ez hülyeség - rázta meg a fejét Ed.
- Akkor mi a franc? - csattantam föl.
- Démon - mondta tömören Missy, aki nekem háttal állt.
- Aha, ti pedig varázslók vagytok a Waverly helyről, mi? - kuncogtam, mire elnémultak. - Na ne... - ráztam meg a fejem, majd feltápászkodtam és elindultam az erdő felé. Ed elkapta a kezem.
- Hagyjál békén - löktem el magamtól.
- Várj, megmutatom - kiáltott Ed. A fejemet csóváltam, de megfordultam.
- Oké, változtass át békává, aztán hagyjatok békén - jelentettem ki ironikusan. Ed lassú léptekkel elindult a folyó felé, majd belemártotta a kezét. A következő pillanatban a víz felkúszott a karján, védőpajzsként terítve be őt. Eltátottam a szám. Kiemelte a kezét, majd a vizet egy hatalmas cseppé formálta, és visszaküldte a folyóba. Lerogytam a kőre, és csak bámultam magam elé. Ezt nem tudom elhinni. Ilyen nincs. Hallucinálok.
- Most már hiszel nekünk? - fordult felém Missy. Egy hang sem jött ki a torkomon, de bólintottam.
- Te is? - néztem Missy szemébe. Ő is bólintott. - Te is tudsz vizet lebegtetni, meg hasonlók?
- Mindenkinek csak egy képessége van. Én gyógyító vagyok - közölte türelmesen, majd letelepedett mellém. Logikus volt. Akkor ezért gyógyultak be olyan hamar Ed sebei. Mára már egy karcolás sem látszott rajta.
- Akkor ti boszorkányok vagytok, vagy mi? - kérdeztem, mire bólintottak. - És mi van a démonokkal? - vontam fel a szemöldököm.
- Mindent a maga idejében. Rengeteg mindent kell megmagyaráznunk - mondta Ed. Ebben biztos voltam. Ahogy abban is, hogy mindjárt sokkot kapok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése