1. évad 10. fejezet

 Nyűgösen nyitottam ki csipától összeragadt szemeimet, majd ahogy körülnéztem, összerezzentem. Ed-del egymást átölelve aludtunk. Missy-t nem láttam sehol. Ed-nek nagyon finom illata volt; fűszeres-mentolos. Azon kaptam magam, hogy szagolgatom, ezért inkább lefejtettem magamról a karjait, és próbáltam feltápászkodni, amire természetesen felébredt. Kótyagos, borzos fejjel bámult rám.

- Mi történt? - kérdezte, majd hatalmasat ásított.

- Semmi, aludj nyugodtan - legyintettem, majd elindultam felderíteni a konyhát, ahol Missy-t és Ed nagymamáját pillantottam meg, amint egymással szemben ülve, kínos csendben fogyasztják el reggelijüket.

- Jó reggelt! - köszöntem, majd Missy segélykérő pillantásaival találtam szembe magam.

- Szia, drágám. Hogy aludtál? - érdeklődött kedvesen a nagyi.

- Jól, köszönöm - válaszoltam, majd megragadtam a már asztalon lévő müzlit, és egy doboz tejet. Legtöbbször ennyiből áll a reggelim. Egy ideig csak csöndben ücsörögtünk, de nekem feltett szándékom volt jobban megismerni az idős asszonyt.

- Mrs... - Elakadtam.

- Szólíts csak Marie-nek, kedvesem.

- Marie. Ed említette, hogy ön még dolgozik. Megtudhatnám, hogy mi a munkája? - érdeklődtem.

- Egy jósdában dolgozom, a belvárosban. - Sejthettem volna. - De időnként otthonról üzemeltetem a boltot. 

- Ön látja a jövőt? - kérdeztem elképedve. Azt hittem, a boszorkányok csak egy képességgel rendelkeznek.

- Csak megérzéseim vannak, szívem. De gyógynövényekkel és kristályokkal is foglalkozom. - Ez nagyon érdekesen hangzott.

 Próbáltam bevonni Missy-t a beszélgetésbe, így a medálomról kezdtem beszélni.

- Missy felvilágosított a medálommal kapcsolatban. Azt mondta, az obszidián a boszorkányság jelképe és segít elriasztani a sötét erőket - fényeztem a barátnőmet, aki megsemmisült pillantást vetett rám.

- Ez így igaz. Mondd csak, láthatnám egy pillanatra a medálodat? - kérdezte. Kikapcsoltam a láncot, majd átnyújtottam Marie-nek. Eleinte kicsit gyanakvó voltam, de éreztem, hogy megbízhatok benne.

- Ez elképesztő! - ámuldozott.

- Miért?

- Szinte érzem a benne áramló energiát. Ritka igényes munka - mondta elismerően, majd visszaadta a medált. 

- Tényleg megvéd a démonoktól? - érdeklődtem.

- A legtöbb esetben igen, de vannak kivételek - válaszolt nagy szakértelemmel.

- Mint például a telihold? - kapcsolódott be a beszélgetésbe Missy. 

- Igen, többek között. Aztán ott van még a samhain időszaka...

- Szaviny? Az mit jelent? - ráncoltam a homlokom az ismeretlen szó hallatára.

- A samhain a kelta nyelvi-kulturális kör egyik legjelentősebb ünnepe, mely október 31-én sötétedéskor kezdődik és november 1-jén ér véget.

- Erről még sosem hallottam - mondtam elképedve. - Ez valamilyen mágikus izé, igaz? - Elnevette magát. 

- Olyasmi. Ezen az éjszakán a világ rendje felborul, fellibbennek az evilág és a túlvilág közötti határok. Megnyílnak a sídhk, vagyis a tündérdombok, és az emberfeletti lények, valamint a halottak szabadon járhatnak köztünk. De nemcsak a holtak jutnak fel az evilágba, ilyenkor evilági hősök is könnyen bejuthatnak a sídh birodalmába. Az ősidőkben a shide látók is részt vettek ezen az ünnepen.

- Mi volt a szerepük? - gyanakodtam.

- Legtöbbször ezeken az ünnepeken áldozatot is bemutattak, akik többnyire démonok voltak. Köztudott, hogy egy démont bonyolult elpusztítatni; kivéve a shide látóknak. Bár nekik sincs könnyű dolguk - nem tudom, milyen arcot vághattam, de legbelül úgy éreztem magam, mint egy kifacsart citrom.

- De ma már nem tartanak ilyen szertartásokat - hallottam Ed nyugtatgató hangját a hátam mögül.

- Pontosan. Legalábbis mi nem tudunk róla - vonta meg a vállát Marie néni. 

- Nekem fogalmam sincs, hogy lehet elpusztítani egy démont - fakadtam ki. Ha szembe jönne egy, biztosan nem tudnám megvédeni magam. Ekkor eszembe jutott Ronan, amitől furcsa érzés kerített hatalmába.

- Sajnos mi sem tudjuk. Maradtak erről feljegyzések, de úgy tudom, mind megsemmisült. Annak idején átnéztem az összes tekercset, de erről egyikben sem volt szó - mondta Ed nagymamája.

- De nyugalom, nem is lesz szükséged ilyesmire. - Ed biztatóan a vállamra tette a kezét. Reménykedtem is benne... Reggeli után elhatároztuk, hogy lemegyünk a partra. Hamar elkészültünk, a zöld nyáriruhámat vettem föl, vörösesszőke hajamat pedig féloldalasan befontam. Missy szerint úgy néztem ki, mint egy tündér. Ha egy hónappal ezelőtt ezt mondja nekem valaki, kiröhögöm. Az emberek nem egy ártatlan kis angyalkának ismertek, de tetszett az új Kasey. Vállamra kaptam a táskámat, majd bepattantam Missy szürke BMW-jébe, a megszokott hátsó ülésre. Eszembe jutott, amikor legelőször telepedtem le ide. Missy-ék hazahoztak az első napom után. Olyan távolinak tűnt az egész. 
 Percek alatt lenn voltunk a parton, bár Missy óvatosabban vezetett, mint én. A barátnőm és én kiterítettünk pár pokrócot, Ed pedig elment szörfdeszkát kölcsönözni. Elterültünk a takarókon, Missy pedig olvasni kezdett. Levettem a napszemüvegemet. Felettünk a napernyővel, a vakító napsütésben és a friss, tiszta óceánnal körülvéve minden tökéletesnek tűnt. Ki hinné, hogy ez csak egy álarc? Hogy Santa Cruzt valójában démonok és boszorkányok uralják? Őszintén, én sem hittem el. Még mindig abban reménykedtem, hogy egy nap felébredek, és kiderül, hogy az egész csak egy túlfűtött fantáziájú lány álma. Csak hogy erre egyre kevesebb esélyt láttam. Amíg a hullámokat kémlelve futtattam a gondolataimat, Ed visszatért egy szörfdeszkával, és elállta a kilátást. 

- Jöttök szörfölni? - kérdezte lelkesen. Egy piros-fehér-narancssárga mintás szörfös nadrág volt rajta, a felsőteste fedetlen volt. Most vettem csak észre, milyen jó teste van. Nem volt kigyúrt, csak szálkás. 

- Te tudsz szörfölni? - csodálkoztam, ugyanis nem tűnt sportos alkatnak.

- Nem igazán, de most majd gyakorlok - jelentette ki elszántan.

- Mi majd innen figyelünk, oké? - nézett föl Missy a könyve fölül.

- Nem tudjátok, mi a jó... - csóválta a fejét Ed, majd elcaplatott a hullámok felé. Ledobtam magamról a ruháimat, míg csak a korall színű bikinim maradt rajtam. Bekentem magam naptejjel, majd behunytam a szemem és napoztam. Mikor meguntam a semmittevést, a hullámokat kezdtem kémlelni. Rengeteg szörfös volt a parton, én pedig azon kaptam magam, hogy Ronan-t keresem a szemeimmel. Elhessegettem őt a fejemből, majd elhatároztam, hogy szerzek valami innivalót.

- Kérsz valamit inni? - böktem oldalba Missy-t. Ma nem tűnt valami érdekes társaságnak.

- Hoznál egy eper-turmixot? - kérte, mire bólintottam. Hamar megtaláltam a strand büfésorát, ahol a koktélbár felé vettem az irányt.

- Szia, szivi. Mit adhatok? - hajolt felém a pultos srác. Spanyol akcentussal beszélt.

- Hello. Kérek egy banán- és egy eperturmixot - adtam le a rendelést, és igyekeztem nem a szemébe nézni. Folyton flörtölt velem, de úgy tettem, mint aki nem veszi a lapot. Fizettem, majd sietve távoztam. A hátam mögött tett valami megjegyzést a hátsómra, amit igyekeztem elengedni a fülem mellett. Mikor visszaértem a törzshelyünkre, Missy-t ülve találtam, amint borús pillantásokkal mered a távolba. Követtem a tekintetét, majd másodpercekkel később Ed-et pillantottam meg egy hosszú, fekete hajú lány társaságában. Többen vették körül őket, és úgy tűnt, Ed odacsapódott hozzájuk. A csaj épp megmutatta neki, hogyan kell egyensúlyozni a deszkán.

- Mi a baj? - jeleztem Missy-nek, hogy itt vagyok.

- Nem szimpi az a spiné. Nézd, hogy dobálja magát - hozzám intézte szavait, bár továbbra is lesújtó pillantásokat lövellt az emlegetett spiné felé. A csajnak elképesztően jó alakja volt, amit csak egy fekete bikini takart. A csípőjét egy tetkó díszítette. A portlandi plázacicákon láttam hasonlót. A csaj minden szempontból nagyon dögös volt. Ekkor leesett a tantusz.

- Te... csak nem?

- Mivan? - ráncolta a homlokát.

- .... féltékeny vagy?! - próbáltam megértően állni a helyzethez, de akaratlanul is elnevettem magam.

- Ezt meg honnan veszed? - vonta fel a szemöldökét morcosan.

- Nyugi, tőlem nem tudja meg. Köztünk marad... - mondtam, és próbáltam uralkodni a vigyoromon. 

- Egyáltalán nem vagyok féltékeny, csak... Hagyjuk! - kikapta a kezemből az eperturmixot, elfordult, és újra a könyvét kezdte bújni. 

- Szívesen - vigyorogtam, majd szürcsölni kezdtem a frissítő, gyümölcsös italt. Néha Ed-ék felé pillantottam, akik úgy tűnt, nagyon jól szórakoznak. Fröcskölték egymást és röhögcséltek. A fekete hajú lányt néztem. Szép volt, mégis volt benne valami ellenszenves, de nem tudtam megfogalmazni, hogy micsoda. Kezdett alkonyodni, bár Kaliforniában a levegő ilyenkor is kellemesen langyos. Mégis indulni készültünk, már csak Ed-et vártuk. Kerestem a tekintetemmel, és meg is találtam. Épp elbúcsúzott az újonnan szerzett ismerőseitől, majd amikor meglátta, hogy integetünk, felénk sprintelt.

- Hello, indulunk? - kérdezte lazán, mire bólintottam.

- Látom, lecseréltél minket - vigyorogva intettem a fekete hajú lány felé.

- Ja, Suttonék nagyon jófejek - mondta tömören, bár láttam, hogy legszívesebben egész nap róluk áradozna. - És ti mit csináltatok? - érdeklődött.

- Itt sínylődtünk, megfosztva a társaságodtól - élcelődtem. A kocsiban Ed-nek be nem állt a szája, azonban Missy komoran meredt az útra.

- Sutton megtanított siklani. Bár azért ő jobban csinálja... 

- Remek - gúnyolódott Missy. 

- Most mivan? - fordult Ed kérdőn a barátnőm felé.

- Semmi - vonta meg a vállát, szemét le sem véve az útról. Ed kérdőn hátrapillantott, de én csak megvontam a vállam. Az út hátralevő részét csöndben töltöttük. Missy kitette Ed-et a házuknál, így ketten folytattuk tovább az utunkat.

- Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy valahol már láttam ezt a csajt... - mondta komoran Missy. Értetlenül meredtem rá, majd leesett, hogy Sutton-ról van szó.

- Nekem nem ismerős - vontam meg a vállam. Missy ezután szótlanul markolta a kormányt, és láttam, hogy valamin erősen gondolkodik. Kitett a nagynéném háza előtt - sok időnek kell eltelnie addig, amíg fennakadás nélkül kimondom majd, hogy a házunk -, én pedig gyanútlanul elfordítottam a kulcsot a zárban. 

- Megjöttem! - tudattam Annie-t a jelenlétemről, de az előszobában megtorpantam. A nagynéném nem volt egyedül. A matek tanárom, Mr. Smith állt előttem.

- Maga mit keres itt? - meredtem rá, mire Annie rosszalló pillantást vetett rám.

- Szia, Kasey - üdvözölt Smith tettetett kedvességgel.

- Jó estét, Mr. Smith... - nyögtem ki egy udvariasabb reakciót, majd kérdőn Annie-re pillantottam.

- Matthew és én vacsorázni megyünk. Ne haragudj, hogy megint egyedül hagylak. Későn jövök, aludj jól! - köszönt el bocsánatkérőn, majd el is tűntek az ajtó mögött. Lehet, hogy a démonok, és a fekete mágia miatt kellene aggódnom, de jelen pillanatban csak a matek tanárom feje villant be, ha az ellenségre gondoltam. Jól jönnének most azok a shide látó képességek...