Amikor felébredtem, még mindig a cirkuszt láttam magam előtt; az agyamba beleégett az utolsó pillanat képe. Vagyis, amiről azt hittem, hogy az utolsó, ugyanis nem haltam meg. Sőt, mi több: egyenesen Ronan zöldeskék szemeibe bámultam. Egy ideig csak szótlanul néztük egymást, én pedig teljesen összezavarodtam.
- H-hol vagyok? - kérdeztem, bár az ismerős csipogásból szinte biztosra vettem.
- Kórházban - válaszolt tömören. A párnára hanyatlottam. Nem, már megint?!
- Egy hónap alatt kétszer, rekordteljesítmény - húzta száját féloldalas mosolyra. Örültem, hogy ő az első dolog amit látok. Én is megpróbálkoztam valami mosolyfélével, de az arcom eltorzult a fájdalomtól, amely a jobb combomból sugárzott.
- Nyugi, pihenned kell - tolt vissza a kórházi ágyra, pedig még rengeteg kérdésem volt.
- H-hol van Sutton? Hogy kerülök ide... én... halottnak kéne lennem - erősködtem, bár a számban összefolytak a szavak.
- Sutton nem fog bántani többé - jelentette ki határozottan.
- M-mi? Miért? - Biztos voltam benne, hogy megtalálja a módot a visszavágásra.
- Mert meghalt... - nézett a szemembe. A szívem kihagyott egy ütemet.
- Te voltál az... - Ronan volt az elmosódó folt. Ezt nem hiszem el, megint megmentett? - De h-hogyan? - értetlenkedtem. Ronan tudja, hogyan kell megölni egy démont?
- Nem számít. Vége van - mondta tömören. Állj, tudni akarom, hogy csinálta! Éppen ellenkeztem volna, de éreztem, hogy homályosodik a tekintetem, és bármilyen erősen küzdöttem ellene, elnyomott az álom.
Mikor legközelebb felébredtem, Ronan nem volt ott. Helyette Annie aggódó tekintetével találtam szembe magam. Hogyan fogom ezt neki mind megmagyarázni?
- Annie, sajnálom... - kezdtem bele.
- Nem hiszem el, hogy Kaliforniában ennyi felelőtlen, részeges idióta van. Meg is ölhettek volna! - Eléggé felizgatta magát, mert kipirosodott arccal magyarázott, miközben a kezeivel hadonászott.
- T-tessék? - értetlenkedtem.
- A második autóbaleseted ebben a hónapban. Vezethetsz te akármilyen óvatosan, lehetsz akármilyen jó sofőr, az idióták miatt úgyis életveszélybe kerülsz... - dühöngött. Ezek szerint Ronan kitalált egy jó fedősztorit. Autóbaleset, ez ügyes. Eszembe jutott, hogy egy hónap alatt két autót is összetörtem - igaz, mindkettőt Sutton hibájából -, de ez a külvilág szemében akkor is elég extrémnek tűnik. Nem hiszem el, hogy meghalt. Tudom, örülnöm kellene, de nem tudtam kiverni a fejemből, hogy hajszálnyira voltam attól, hogy megtudjam, hogyan kell megölni egy démont. A nagynénémnek feltűnt, hogy nem figyelek rá, ezért rövidre fogta.
- Megértem, hogy fáradt vagy. Pihenned kell. Délután visszajövök. Szeretlek, Kasey! - elköszönt, majd puszit nyomott a homlokomra, és kiviharzott. Eszem ágában sem volt pihenni, csak ki akartam szabadulni innen, és megkeresni Ronan-t. Ed és Missy még suliban vannak, addig pedig nincs mitt tenni, itt kell rostokolnom. Hálátlannak éreztem magam. Tegnap majdnem eltettek láb alól, most pedig azért nyavalygok, mert egy ágyban kell töltenem pár napot. Sutton meghalt. Amilyen népszerű, gonosz ribanc volt, biztosan voltak barátai, akik meg akarják bosszulni a halálát. Erre a gondolatra kirázott a hideg, ezért elhessegettem. Ezzel ráérek később is foglalkozni. Mondjuk amikor az elvetemült, bosszúálló démonok bekopogtatnak az ajtódon?! Szólalt meg a fejemben egy hang. Na ebből elég legyen. Bekapcsoltam a tévét, mert szerencsére volt a szobában, és szörfölni kezdtem a csatornák között.
Délután kopogtattak az ajtómon, én pedig összerezzentem, mert eszembe jutott a démonhadsereg.
- K-ki az? - kérdeztem elfúló hangon, mire Ed szőke feje jelent meg az ajtóban. Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem.
- Mit hittél, ki vagyok? - nevetett Ed, majd Missy-vel kézenfogva megrohamozták az ágyamat.
- Annyira örülök, hogy jól vagy! - sikítozott Missy, és a nyakamba borult. Felszisszentem.
- Csak óvatosan - nyögtem két ölelés között.
- Mi történt? Nagyon súlyos?
- Fáj valamid?
- A combom, és eltört a kezem is, asszem... - néztem végig magamon most először. A kezem gipszben volt, a fejemet megint kötés borította, a jobb lábamat szintúgy. Az agyamban felrémlett egy emlék, amikor Sutton belém vágja a kést, ezért összerezzentem.
- Nem sima autóbaleset volt, ugye? - kérdezte Ed a szemembe nézve. Átlátott rajtam.
- Beszéltetek Ronan-nel? Nem kérdeztétek meg, hogy ölte meg Suttont? - reménykedtem, mire elkerekedett szemekkel, és tátott szájakkal találtam szembe magam.
- Mi?! Halott? - bukott ki Missy-ből. Elmesltem nekik a tegnapi nap minden eseményét, Marie boltjától kezdve. Újra végigpörögtek az agyamban azok az emlékek, amikor belenyugodtam abba, hogy meg fogok halni. Azt hiszem, halálközeli élményben volt részem. Úgy tűnt, mintha mindez évekkel ezelőtt lett volna.
- Nem voltam kómában, ugye? - váltogattam kettejük között a tekintetemet, miután befejeztem a történetet.
- Nem, csak egy napot aludtál át - nyugtatott meg Ed.
- Én vagyok a világ legszörnyűbb unokahúga... - csóváltam a fejemet.
- Ugyan már... - kezdett bele a védőbeszédembe Ed. Többet gondolt rólam, mint ami valójában vagyok.
- Ne kezdd! Egy hónap alatt két kocsiját törtem össze, és ahogy megjelentem a színen, felforgattam az életét. Beleszólok, kivel randizzon, ahelyett, hogy örülnék neki, kétszer kórházban kötök ki, elmászkálok éjszaka, amitől halálra aggódja magát... Rémes vagyok - szakadt ki belőlem. - És ne mondjátok, hogy ez mindenkivel megesik, mert nem, ez nem normális.
- Te sem vagy normális - bökte ki Ed.
- Hát kösz a bókot - forgattam a szemem.
- Mármint... shide látó vagy, és a körülmények sem teljesen hétköznapiak - tette hozzá Missy Ed védelmében.
- Igazatok van, de akkor is megkeserítem az életét - világítottam rá arra, ami napok óta böki a csőrömet.
- De emellett szeret téged, és te vagy az egyetlen közeli rokona. Csak te maradtál neki - magyarázta Missy, amitől deja vu érzésem támadt. Én is ezekkel a szavakkal vígasztaltam, amikor a nővére, Melissa miatt panaszkodott. Ezt csinálom én is? Folyton csak panaszkodom? Ed és Missy egész délután velem maradtak, és próbáltak felvidítani - több-kevesebb sikerrel. Azon kaptam magam, hogy nem figyelek rájuk, és a gondolataim egész máshol járnak Ronan és a rejtélyes családfa között váltakozva. Miért van a McLane család összekötve az áruló O'Conell-ékkel? És miért ment meg Ronan újra és újra? Gyűlöltem a megválaszolatlan kérdéseket, amelyekből elég sok volt mostanában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése