Otthon még mindig Ronan járt a fejemben. Rosszul esett, hogy emiatt az olasz bunkó miatt lepattintott. Az ágyamon elterülve bámultam a mobilom telefonkönyvét, és egyre csak Chris számát szuggerálltam. Megmakacsoltam magam, és nem hívtam föl. Itt nem én vagyok az, akinek bocsánatot kell kérnie. Ahogy a hüvelykujjammal tovább görgettem lefelé az érintőképernyős telót, a szemem megakadt Ronan nevén. Mikor került ide a száma? Biztos beírta, mikor hazahozott. Elmosolyodtam, de a vigyor azonnal lehervadt a képemről, ha a mai eseményekre gondoltam. Nem hívom fel, mert nem fogok a nyakán lógni. Azzal lóg, akivel akar, nem vagyunk összenőve. Elnyúltam az ágyon, és belesüppedtem az önsajnálatba, mikor végszóra megszólalt a telefonom. Kíváncsian pillantottam a képernyőre, majd megpillantottam Chris nevét. Vajon mit akar? Hagytam, hadd csörögjön, de a kíváncsiságom felülkerekedett, és felvettem.
- Mit akarsz? - szóltam bele barátságtalanul.
- Kase! Itt Lou, elvettem ennek a pöcsnek a telefonját - szólt bele egy laza, szórakozott hang. Emlékszem, Louis akkor beszélt így, mikor részeg volt. Egy idő után mindig így beszélt...
- Ó, bocs. Mit keres nálad? - érdeklődtem.
- Ki kell békülnötök... Nem, nem fogod letenni a telefont - jelentette ki. Jól sejtette, épp a "piros gomb" felé nyúltam.
- Hát, nem rajtam fog múlni... - húztam el a szám.
- Kuss legyen! - nevetett Louis.
- Mi!? - csattantam föl.
- Ja bocs, ehhez a pöcshöz beszélek - mondta szórakozottan. - Adom a pöcst, aztán beszéljétek meg!
- PöcsÖT... zsenikém - kötöttem belé.
- Jól van, jól van - mondta, majd egy fél percig süket volt a vonal, és hallottam, ahogy Chris ellenkezik, de Louis-t nem lehetett eltántorítani.
- Szia... - szólt bele Christopher, mikor már épp letenni készültem.
- Szia. Letegyük, mielőtt felbaszom az agyad? - duzzogtam. - Most még van választásod.
- Louis kinyírna - mondta.
- Azt jól tenné - csúszott ki a számon.
- Figyelj, tényleg meg kéne beszélnünk. - Mit osztja ez itt az észt?
- Azt mondod? - feleltem szarkasztikusan.
- Legalább próbáljuk meg - dünnyögte.
- Rendben, nos, van valami mondanivalód? - kérdeztem morcosan. Tőlem ne várja, hogy könyörögni fogok, hogy kibéküljünk.
- Ne haragudj, amiért elmondtam azokat a nagymamádnak. Kicsúszott a hülye számon, ne haragudj - éreztem, hogy elcsuklik a hangja.
- Ugye nem fogsz sírni? - kérdeztem irónikusan, de csak csöndet kaptam válaszul. - Chris...? Ne már! - ha ott lettem volna, most oldalba bökném. - Christopher!
- Nem sírok - csattant fel, de éreztem, hogy elvékonyodik a hangja.
- Most mi a baj? - vontam kérdőre.
- Csak... elmentél. Ez... nekem kibaszott szar volt, tudod? Eltűntél, és mindig azt hiszem, hogy nem is akarsz visszajönni. Ha sosem jössz vissza, én... nem tudom... mi a faszt fogok csinálni. Itt ez a sok gyökér, és mindig arra gondolok, bárcsak itt lenne Kase, aki beoltaná őket, és minden újra a régi lenne... És, ne haragudj, de talán ... Tényleg akartam, hogy a nagymamádhoz költözz. Megint itt lennél, ...tudod.... - Csak úgy ömlöttek belőle a szavak. Én nem tudtam, hogy ez ennyire megviseli, és most ismét szörnyű embernek éreztem magam.
- Chris, én...
- Semmi baj, én megértem. Semmi sem tart örökké - bökte ki.
- Nem! Nem lesz vége a barátságuknak, te idióta! - csattantam fel.
- De nem látod, hogy már megint mit csinálunk? Azelőtt sose veszekedtünk, most meg... Eltávolodunk egymástól, és olyanokat vágunk egymás fejéhez, amit nem is gondolunk komolyan - hadarta.
- Épp ez az. Nem gondoljuk komolyan, tehát semmi bajunk egymással. Figyelj, sajnálom, ha hülye voltam, csak mostanában kicsit összejöttek a dolgok és... - kértem végül mégis bocsánatot.
- Nem a te hibád, egy gyökér voltam.
- Bárhogy is lesz... Mondjak valamit? - Húztam el a szám, és már megbántam, hogy belekezdtem.
- Igen? - kérdezte.
- Néha szeretnék csak beülni a kocsimba, és hazahúzni. Hiányzik Portland, de főleg ti, hülyék - mosolyodtam el.
- Te is nekünk! - hallottam Louis hangját a háttérből.
- Chris... Ki vagyok hangosítva? - csattantam fel.
- Öö... aha, bocs. Akkor szent a béke? - terelte el a témát, de csak vigyorogtam, nem tudtam haragudni rá.
- Naná.
- Rendben, figyi most mennem kell edzésre, vigyázz magadra. Szeretünk, szia - köszöntek el mindketten, és tudtam, hogy az utolsó mondatot nem úgy értik. Chris sem.
- Sziasztok! - köszöntem el, majd letettem, és elindultam a konyhába vadászni valami kaját. Missy ismét Ed-nél lóg, de én egyedül akartam lenni egy kicsit. Épp kentem magamnak egy nutellás pirítóst, mikor kopogtak. Kíváncsian feltápászkodtam, és az ajtóhoz galoppoztam. Annie-hez még túl korán van, ő későn jön. Missy is azt mondta, sokáig marad. Ötletem sem volt ki lehet, így mikor kinyitottam, és Ronan állt előttem, nagyot dobbant a szívem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése