2. évad 11. fejezet

 Missy átment Ed-hez, és azt mondta, későn jön. Otthon felhívtam Christophert. Mostanában egyre gyakrabban tárcsázom a számát. Azonnal felvette.

- Szia Chris! Mizu? - érdeklődtem, de csak valami furcsa motyogást kaptam válaszul. - Te meg mi a túrót csinálsz? - ráncoltam a homlokomat.

- Ja bocs, itt vagyok, csak ettem - mondta. - Semmi különös. Louis ma részegen jött suliba. Még mindig nem tette túl magát a csajon. Most ő lett felfüggesztve...

- Idióták! - csóváltam a fejem.

- Nem én akartam, én csak mangós sört vettem. Az homiknak való! - mentegetőzött.

- Olvastam a könyvet - váltottam témát. Nem szerettem, amikor a melegekkel jön.

- Igen? És mi a véleményed a főszereplő srácról? - kérdezte.

- Clay-ről? Jófej, korrekt... - vontam meg a vállam.

- Komolyan? Az agyamra ment a csávó. Ott volt neki az a jó csaj, Hannah, de túl hülye volt megmondani neki, mit érez, és akkor már késő volt... - magyarázta. Reméltem, hogy ennek semmi köze a jelenlegi helyzetünkhöz.

- Milyen filozófikus gondolatok... - kuncogtam.

- Mit csinálsz ma? - kérdezte Chris. 

- Semmi különöset, viszont most mennem kell - mondtam, miközben az órára pillantottam. Fél nyolc volt, ideje lenne készülődnöm. 

- Semmit? Akkor miért hagysz itt? - csipkelődött. - Nekem nyugodtan elmondhatod.

- Tudom. De nem fontos... - legyintettem. Tudtam, hogy ettől csak még kíváncsibb lesz, de semmi kifogás nem jutott eszembe.

- Valami pasi? - tapogatózott.

- Olyasmi... 

- Randid lesz és nekem el se mondod? - játszotta a sértődöttet.

- Csak, tudod ez olyan csajos dolog - vontam meg a vállam.

- Régebben nem zavart, hogy ilyesmiről beszéljünk - válaszolt.

- Biztos van jobb dolgod is, mint a szerelmi életemet hallgatni - mondtam, de kezdtem elveszíteni a türelmemet.

- Á, szóval szerelem...

- Ezt nem mondtam! 

- Akkor mi? - csipkelődött.

- Még nem tudom... Friss a dolog. - Miért érdekli?

- Azért majd hívj fel, jó? Vigyázz magadra. - Chris, ahogy aggódik? Ki ez az ember?

- Nyugi, nem fog megenni. De most már tényleg mennem kell. Szia. - Elköszöntünk egymástól, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. Lezuhanyoztam - de a nyakláncomat végig magamon hagytam, a múltkori esetből okulva -, majd elgondolkoztam, mit vegyek fel. Mivel a partra megyünk, egy bikini nem árthat. Fölé egy farmer shortot, és egy virágos felsőt vettem föl, a hajamat begöndörítettem, és egy strandpapucsot is magamra húztam. Sminkelni nem sminkeltem, csak egy kis szájfényt vittem föl, és már kész is voltam. Legaloppoztam a konyhába, ahol Annie ült, és épp vacsorázott.

- Te hová készülsz? - húzta fel mosolyogva a szemöldökét, ahogy végigpillantott rajtam. Válaszra nyitottam a számat, amikor csöngettek. Ez Ronan lesz. Ekkor eszembe jutott valami. Kikapcsoltam a medálomat, és a nadrágom zsebébe csúsztattam. 

- Mindjárt jövök! - kiáltottam Annie-nek, majd választ nem várva a bejárati ajtó felé vettem az irányt, és kinyitottam. Ahogy sejtettem, Ronan állt a küszöbön. Egy fehér szörfös nadrág és egy türkizkék póló volt rajta. Szóval úgy nézett ki, ahogy mindig szokott. Talán túlságosan is kicsíptem magam? 

- Szia - vigyorgott.

- Heló, mindjárt jövök - mondtam, majd visszaosontam az előszobába a barna válltáskámért.

- Hát ti hová mentek? - kérdezte Annie, aki kicsoszogott a bejárati ajtóhoz. - Szia, Annie vagyok, Kasey nagynénje - mutatkozott be a meglepett Ronannek.

- Annie, ő Ronan - intettem Ronan felé, miközben begyömöszöltem pár cuccot a táskámba.

- Elviszem az unokahúgát a partra. Igérem, vigyázok rá - villantott egy féloldalas mosolyt Annie-re, amitől mindjárt megenyhült.

- Szóval te vagy a pulcsis srác... - kuncogott, mire elpirultam és a cipzárt kezdtem babrálni. - Rendben, érezzétek jól magatokat! - Elköszöntünk, majd becsuktam magunk után az ajtót. 

- Jézusom - sóhajtottam föl.

- Mi az? Csak aggódik érted - mondta, de láttam, hogy megmosolyogta Annie reakcióját.

- Néha talán túlságosan is - vontam meg a vállam. Ronan nem az a típus, aki megdicsér egy lányt, aztán kinyitja neki az ajtót, satöbbi. Ez már korábban is feltűnt, és igazából örültem neki. Nem szerettem a sablon dumákat és az udvarias lovagokat. Megkerültem a tűzpiros Porschét, és betelepedtem az anyósülésre. Beindította a motort. Percek alatt lenn voltunk a parton. Nem a zsúfolt szabad strandra vitt, hanem egy elhagyatott részre, ami ugyanolyan szép volt, ha nem szebb. Felismertem a szörfdeszkáját a szikláknak támasztva. Ma egész jónak tűntek a hullámok. Ezt onnan gondoltam, hogy fújt egy kis tengerparti szellő, ami belekapott a hajamba. 

- Megtanítsalak szörfözni? - kérdezte, ahogy követte a tekintetemet.

- Aha - lelkesedtem föl. - Nem nehéz? 

- Snowboard-oztál már? 

- Egyszer voltunk Kanadában osztálykiránduláson, ott egész jól ment. - Miután Chris-szel vagy hússzor seggre estünk.

- Akkor nem lesz nehéz - vigyorgott. Lehámozta magáról a pólóját, és eltrappolt a deszkáért. Korábban is láttam már félmesztelenül, de így közelről egész más volt. Annyira jó teste volt, hogy lehidaltam. Nekivetkőztem, így csak a korall színű bikinim maradt rajtam. Láttam, hogy elidőzik rajtam a tekintete.

- Mehetünk? - kérdeztem, ugyanis zavarba hoz, ha néznek.

- Aha. Először csak megtanítalak egyensúlyozni a deszkán - közölte, majd berongyolt az óceánba. Mosolyogva követtem. Negyedórányi esés után talpig vizes lettem, és a hajam az arcomra tapadt, de sikerült megállnom a deszkán.

- Sikerült! - kiabáltam, de erre elvesztettem az egyensúlyomat és majdnem ismét a vízben kötöttem ki, de Ronan elkapott. Megkíséreltem a siklást is, de csúfos véget értek a próbálkozásaim. Amikor már mindketten elfáradtunk - szerintem csak én -, letelepedtünk a sziklákra, és néztük a naplementét. 

- Kaptál azóta olyan leveleket? - kérdeztem, mire elsötétült a tekintete. Remek, most elrontottam a hangulatot.

- Aha, mindennap kapok - bámult maga elé. Valamire nagyon kíváncsi voltam.

- Téged mivel fenyegetnek? - értetlenkedtem. Ed-nek ott a nagymamája, nekem Annie, Missy-nek is vannak rokonai... Neki viszont nem maradt senkije. 

- Veled... - válaszolta, majd mélyen a szemembe nézett. Elég furcsa arcot vághattam. - Miért olyan hihetetlen ez?

- Hát, nem tudom... - motyogtam, de belém forrasztotta a szót, mert szájon csókolt. Időközben majdnem teljesen besötétedett, én pedig a vállára hajtottam a fejem. 

- Nem fázol? - kérdezte.

- Most hogy mondod, eléggé lehűlt az idő...

- Egy perc... - mondta, majd elsprintelt a Porsche irányába. A pulcsijával a kezében tért vissza, majd elégedetten a kezembe nyomta. Elnevettem magam, és felvettem.

- Ezt már sosem kapod vissza - csóváltam a fejem. Egy ideig csöndben ücsörögtünk egymásnak dőlve. Ez nem olyan kínos csönd volt, hanem valami egész más.

- Most már tudom, miért hoztad vissza a medálomat. De miért vitted el? - érdeklődtem, mire kérdően felém fordult.

- Sutton vette el, nem én - dünnyögte. Kis sértődöttséget éreztem a hangján.

- Ne haragudj... Csak, az elején úgy tűnt, nem igazán bírsz engem - vontam meg a vállam.

- Eleinte próbáltam küzdeni ellene, mert számítottam Sutton reakciójára... - Küzdeni ellene? Te jó isten, Ronan belém zúgott! Te hülye, nyilván ezért ültök most itt... - Az egész az én hibám. Tudod, leléphettem volna, de túl gyenge voltam. Sokkal jobb lett volna neked, ha nem ismersz. A Sutton-ügy miatt jó nagy szarban vagyunk. - Ez talán furcsán hangzik egy randin, de teljesen egyetértettem.

- Egyáltalán nem a te hibád... - ráztam a fejem.

- Ki másé? - kérdezte, mintha ez magától érthetődő lenne. Felvontam a szemöldököm, mire elképedve bámult rám. - Elment az eszed? Te a legkevésbé sem tehetsz semmiről - mondta, majd belecsókolt a hajamba.

- Mindegy, hülyeség - legyintettem.

- Az, úgy hogy verd ki a fejedből - mondta. Olyan jó volt ledőlni a vállára, beszívni az óceán illatát, és hallgatni a hullámok susogását. El sem hiszem, hogy ezt én mondtam. Még jó, hogy Christopher nem hallotta. Christopher... Miért gondolok a randim közepén Christopherre? Mert nagyon hiányzik... Csak ezért, ugye? Á, hülyeség. Egy ideje már kómás voltam, de most úgy éreztem, el tudnék aludni. És így is lett...