Ed
Kétségbeesetten néztem, ahogy Kasey távozik, és kettesben maradok Missy-vel. A bocsánatkérés nem volt az erősségem, de beláttam, hogy elcsesztem. Szeretem Missy-t, és ez megér annyit, hogy totál idiótát csináljak magamból.
- Sszóval, mit is akartál mondani? - pördült meg Missy a tengelye körül.
- Csak annyit, hogy sajnálom - vakargattam a tarkómat.
- Csak? Jó nagy bunkó voltál ma... - nézett szemrehányóan.
- Tudom és nagyon sajnálom. Egy seggfej vagyok. Én nem rád haragszom, csak... - nem találtam a szavakat és ez kapóra jött neki, hogy leszedje a fejemet.
- Tényleg? Jó tudni... - duzzogott.
- Meg tudsz bocsátani? - próbálkoztam továbbra is.
- Ed... én nem haragszom rád. Tudom, min mész keresztül, de akkor is rosszul esett, ahogy beszéltél velem - mondta, de továbbra sem nézett rám. Utáltam magam abban a pillanatban. Jobban, mint a tényt, hogy a nagymamám az ég világon semmit sem mondott el nekem. Nem jelentettem én annyit neki.
- Ne nézz már így! Szent a béke - mondta Missy megenyhülve. Felsóhajtottam, ő pedig leült mellém az ágyra.
- Én meg se érdemellek téged - motyogtam, miközben átölelt.
- Idióta. Gyere, pakoljuk össze Marie cuccait, mielőtt Adrian hazaér. Fogalmam sincs, tud-e egyáltalán az egész boszorkányosdiról, de ha igen, akkor is jobban járunk, ha nálunk vannak ezek - bökött a szekrény felé. Úgy tűnt, minden újra a régi.
Miután dobozba raktuk nagyi összes cuccát - beleértve a naplót, és a szekrény összes tartalmát, a ruhákon kívül -, betuszakoltuk őket az ágyam alá. Egyenlőre ez tűnt a legjobb ötletnek. Épp időben végeztünk, mert hallottam, hogy a földszinten kattan a bejárati ajtó zára. Percekkel később léptek zaja hallatszott a lépcső felől. Még mindig nem tudtam megszokni, hogy a nagybátyám itt lakik. Évek óta nem láttam, és most itt lóg a nyakamon, mintha mi sem történt volna. Mások úgy beszélnek a nagybátyjukról, mint a legcoolabb családtagjukról, aki elviszi őket a meccsre, vagy moziba jár velük, de ha Adrianre gondolok, kiráz a hideg. Eltekintve attól, hogy egy öltönyös, pénzes befektető, elég veszélyes is tudott lenni.
- Hé, öcsi, nem kérsz valamit enni? - lazázott.
- Nem, kösz - feleltem. Letrappolt a lépcsőn. Missy-vel letelepedtünk az ágyamra.
- Szerinted Kase és Ronan összevesztek? - kérdezte.
- Fogalmam sincs mit akar Blackmore. De eljött a temetésre - vontam meg a vállam.
- Igen, de Kase hazaküldte. Úgy tűnt, veszekednek - folytatta.
- Nem 'tom. - A legkevésbé sem érdekelt ez, mert még mindig nem fogtam fel, hogy Missy megbocsátott. Valami olyasmiről beszélt, hogy érdekli Kase boldogsága, de nem tudom pontosan. Csak az ajkait figyeltem, ahogy mozognak, továbbá azt a gyönyörű, barna szemét. Úgy vigyoroghattam, mint egy idióta, mert elnevette magát.
- Te nem is figyelsz, ugye? - vonta fel a szemöldökét.
- Honnan tudod? - pislogtam.
- Ismerlek. Min jár a fejed? - döntötte oldalra a fejét. Eszemben se volt megosztani vele, de nem is kellett, mert nyílt az ajtó. Adrian karba tett kézzel dőlt neki az ajtófélfának. A nyakkendőjét kioldotta, felgyűrte az ingjét, és a lenyalt sérója is összeborzolódott egy kicsit.
- Hé, kopoghatnál néha - morogtam.
- Bocs, öcsi, nem tudtam hogy vendéged van - vigyorgott. Megpillantottam egy borosüveget a kezében.
- Azér' ne maradjon itt éjszakára. Túl jóképű és fiatal vagyok ahhoz, hogy duplán nagybácsi legyek - vihogott, majd meghúzta az üveget. És túl nagy seggfej... Látszik, hogy rokonok vagyunk.
- Asszem, tényleg jobb ha megyek - mosolygott Missy. Akkor ez csak szerintem állati kínos?
- Oké, kikísérlek - dünnyögtem. Az ajtóban még megálltunk.
- Bocs a nagybátyám miatt. Részegen még nagyobb seggfej - forgattam a szemem.
- Jaj, hagyd. Szerintem vicces - vonta meg a vállát. Én más szavakkal jellemezném, de... Megcsókolt és elköszöntünk.
Kasey
Meglepetésemre Missy csöngetett a bejárati ajtón. Aggódni kezdtem. Mi van, ha nem békültek ki? Csak rontottam a helyzeten...
- Szia - mosolygott felszabadultan. Rég láttam ilyennek.
- Ugye kibékültetek? - támadtam le azonnal.
- Nyugi, minden oké. De most engedj, mert mindjárt éhen halok - kiáltotta, majd ledobta a magassarkúját, és a konyha felé vette az irányt. Még mindig abban a ruhában voltunk, amiben a temetőben.
- Megyek, átöltözök - mondtam, majd felcaplattam az emeletre. Jó érzés volt végre megszabadulni a magassarkútól. Feltörte a sarkam, ezért bosszúból a sarokba hajítottam. Egy egyszerű szürke shortot és egy lila toppot kaptam magamra, továbbá a strandpapucsomat. A hajamat kontyba kötöttem, felkaptam a mobilomat és letrappoltam a konyhába. Hátha Christopher felhív. Az, hogy Missy-ékkel minden rendben, kicsit javított borús hangulatomon, és egy pillanatig elfeledkeztem Ronanről, Mike-ról, és Marie gyászos temetéséről.
- Hú, rántotta. Király - vigyorogtam, miután az asztalra pillantottam. Missy otthonosan, és elképesztő gyorsan mozgott a konyhában, így kész is volt a vacsoránk. Meglepődtem, milyen gyorsan elrepült az idő. Már este hat volt. Letelepedtünk az asztalhoz.
- Holnap suli, fhúj - nyögte ki Missy.
- Aha, nem hiányzik ez most - bólogattam, de közben gyanakvóan fürkésztem Missy tekintetét. Láttam rajta, hogy nyomasztja valami. - Ki vele, mi történt?
- Mi a helyzet Ronan-nel? - nézett a szemembe. Nem kellett sokat győzködni...
- Ő, semmi - vontam meg a vállam. - Én sem tudom pontosan.
- Összevesztetek? - kérdezte. Láttam, hogy nagyon böki a csőrét a dolog, ezért gondoltam, mit veszíthetek, ha elmondom? Legalább befeketítem egy kicsit Mike-ot. Elmeséltem neki a suliban történteket. Mike történetét arról, hogy lefeküdtem vele, Ronan reakcióját, azt, hogy inkább Mike-nak hitt, mint nekem és hogy ez mennyire kiborít.
- Láttam, hogy stresszel valami az elmúlt napokban, de nem hittem volna, hogy ennyire komoly - ráncolta a homlokát.
- És ott van a zaklatónk is... - tettem hozzá. Ez a két dolog tulajdonképpen egy és ugyanaz, de ezt nem mondhatom el neki. Mike valahogyan levarázsolta a medált a nyakamról, ki tudja, milyen képességei vannak még.
- Mit akart Ronan a temetésen? - kérdezte.
- Beszélni - vontam meg a vállam.
- De elküldted, igaz?
- Igen. Nem tudom, mit mondhatnék neki... Inkább Mike-nak hisz, mint nekem. Ezen akkor sem tudok változtatni, ha kitöröm a nyakam - dünnyögtem.
- Annyira irritál az a csávó - akadt ki Missy.
- Engem is! - Nem is hiszed...
- De miért akarna ártani neked? Féltékenykedik, vagy mi? - latolgatta. Tudtam a választ, de megint hazudnom kellett.
- Fogalmam sincs - vontam meg a vállam. Ekkor megcsörrent a telefonom. A kijelzőre sem kellett néznem, úgyis tudtam, ki az.
- Chris! Szia - vigyorogtam.
- Szia, kislány! Rég beszéltünk - üdvözölt.
- Az biztos. Mi újság odaát? - érdeklődtem.
- Figyi... csináltam valamit, és remélem helyesen döntöttem - mondta.
- Ez komolynak hangzik. Mondd! - megijedtem, hogy megint felfüggesztették. Példát kéne mutatnia Lou-nak!
- A nagymamád becsöngetett tegnap hozzánk... - kezdte.
- Mit akart? - ugrottam föl az asztaltól, amitől Missy összerezzent. Szegény.
- A telefonszámod.
- Megadtad neki?! - haraptam az ajkamba.
- Nem. - Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Nem akartam vele beszélni. - Azt mondtam, megváltoztattad a számodat.
- És elhitte? - hitetlenkedtem.
- Nem tudom, de szerintem akar valamit. Sürgősnek tűnt - mondta.
- Kösz, hogy elmondtad. És jól döntöttél, nem akarok beszélni vele. Mikor volt az a gyámügyi kérdés, még csak nem is jelentkezett - dünnyögtem.
- Képzeld, Louis-t visszavették a csapatba! Azt mondja, teljesen tiszta, amit a tesztek is megerősítettek. Próbaidőn van, de látszik rajta, hogy komolyan veszi a dolgot. Szerintem be fog kerülni - mondta Christopher.
- Remélem. Örülök neki - mosolyogtam.
- Nem sokára őszi szünet. Mit fogsz csinálni? - kérdezte.
- Hát... Lesz pár buli az itteni barátaimmal, szóval jól megleszek - húztam.
- Ó... - szomorodott el.
- Vicceltem, te idióta! Naná, hogy meglátogatlak titeket - nevettem.
- He-he. Nagyon vicces. Figyelj, most mennem kell. Meccs lesz - hadarta.
- Mi? Nem is mondtad... - duzzogtam. - Kikkel játszotok?
- Ezekkel a texasi gyökerekkel. Ha ledaráltuk őket, felhívlak - nevetett. Mindig is nagyon elbízta magát, ha meccsről volt szó.
- Tiszteld az ellenfelet! - intettem az edzője zengő hangját utánozva. Nevetett.
- Drukkolj! Szia, Kase - köszönt el.
- Szia - Mosolyogva tettem le a telefont. Hirtelen nagyon jó kedvem lett.
- Ez a srác érti a dolgát - bólogatott Missy.
- Ezt hogy érted? - vontam fel a szemöldökömet még mindig mosolyogva.
- Nála jobban senki sem tud téged felvidítani - jelentette ki.
- Igaz - billentettem oldalra a fejem. Mike-nál pedig senki sem tudja jobban elrontani a kedvem... Kattant a zár az ajtón, majd megpillantottam a nagynéném fejét az előszobában. Nem sokára megjelent előttünk, mindkét kezében hatalmas szatyrokat cipelve.
- Sziasztok! - mosolygott.
- Szia, Annie. Hű, te aztán bevásároltál - bólogattam elismerően a szatyrokra.
- Ó, igen. Hétvégén lesz a kerti parti, Matthew-ékkal - pirult el. Ó, a fenébe! Teljesen kiment a fejemből. - Jössz, ugye?
- Hát, az a helyzet, hogy már van programom... - húztam el a szám.
- Kasey... felfogtam, nem akarsz jönni, és tudod mit? Nem erőltetem. Világos, hogy nem bírod Matthew-t... - dünnyögte, majd elindult a szatyrokkal a dolgozószobája felé. Zörgött a mobilom, jelezve, hogy sms-em jött egy rejtett számtól. Még nem késő meggondolni magad... Egyértelmű, hogy Mike küldte.
- Miért, mi lesz? - dünnyögtem csak úgy magamnak. Hidd el, kitalálok valamit - jött a válasz. Nagyot dobbant a szívem.
- Annie! Meggondoltam magam, mégis megyek - kiáltottam utána.
- Oké! - mondta, tettetett unalommal, de tudtam, hogy majd' kiugrik a bőréből. Fogalmam sem volt, miért ilyen fontos ez neki. Jelen pillanatban azonban jobban érdekelt, hogy Mike honnan az Istenből tudja a számomat... Biztosan Ronan-től... De hogy a túróba hallja, ami most idebenn történik?! Olyan halkan dönnyögtem, hogy még Missy is alig hallotta, aki itt ül velem szemben. Jobban alábecsültem Mike-ot, mint Chris az ellenfeleit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése