Öt percbe sem telt, és a kikötőbe értünk, amit az ablakból láttam. Egy hosszú fahídra léptünk, amely úgy húsz méter hosszú lehetett. A híd jobb és bal oldalán mindenféle hajók, csónakok sorakoztak. Ronan intett, hogy várjak, majd felmászott az egyik kisebb méretű hajóra, és eltűnt a kabin ajtaja mögött. Addig volt időm körülnézni. Elsétáltam a híd végéig, leültem a szélére, és a lábamat a tenger vizébe lógattam. A kellemes hőmérsékletű hullámokat rugdostam, és az eget fürkésztem. A megszokott felhőtlen, kaliforniai mennyezet bámult rám. Az égbolton elsuhant pár sirály, én pedig a dolgok menetén kezdtem töprengeni. Pár hete Ronan még ellenségesen méregetett, most pedig ilyen elképesztő helyekre hoz, és csillogó szemmel bámul, mintha én lennék a legjobb dolog az életében. Hogy változhatott meg minden ilyen jó irányba, ilyen gyorsan? Jelen pillanatban nem érdekelt sem Mike, sem a fenyegető levelek, sem a Smith-szel való találkozások, a sok idióta dolgozatról nem is beszélve. Csak egy számított: hogy boldog vagyok.
Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, mikor Ronan visszajött. Egy idősödő, tengerészruhás férfival társalgott, aki a kezébe nyomott egy kulcsköteget, megveregette Ronan vállát, majd elköszönt tőlünk. Ronan felém fordult, mire én felpattantam, és követtem. Egy modern, fehér borítású motoros yacht-hoz vezetett, amelynek a hosszúságát úgy tizenhárom méterre saccoltam. Ronan bemászott, majd a kezét nyújtotta, én pedig hagytam, hogy felsegítsen.
- Üdv a fedélzeten - vigyorgott, majd elindult a kabin felé.
- Ez most komoly? Tudod vezetni? - ámuldoztam. Chris-szel régi vágyunk volt elkötni egy hajót, de nem gondoltam, hogy ez legálisan is sikerülni fog. Feltétlenül fel kell majd hívnom, hogy megnyertem a fogadást.
- Hát, nem lehet olyan nehéz - vonta meg a vállát. - Bízol bennem? - kérdezte, majd feltette a napszemüvegét. Megmerevedtem, mert eszembe jutott, mikor ezt utoljára kérdezte tőlem. A kocsijában ültünk, azelőtt, hogy hazahozott volna. Akkor kapásból rávágtam, hogy nem, de most elbizonytalanodtam. Azóta sok minden változott.
Mégis mit veszíthetek?
- Igen - feleltem határozottan.
- Akkor nyomás - elfordította a kulcsot a zárban, mire felbőgött a motor. Percek alatt eltávolodtunk a kikötőtől, és úgy tűnik, Ronan ráérzett a vezetés módjára. A yacht orránál elég hely volt napozni, hátul pedig volt pár beépített ülés. Végül az előteret választottam, és mivel embertelenül meleg volt, lehámoztam magamról a nyáriruhámat. Még jó, hogy vettem bikinit. Feltettem a pilóta szemüvegem, és napozni kezdtem.
- Ha ütközünk, a te hibád lesz! - kiáltotta Ronan.
- Hogy érted ezt? - tiltakoztam.
- Eltereled a figyelmemet - nevetett, mire a fejemet csóváltam. Vajon megint megyünk valahová? Nem tudtam, de egy idő után meguntam az egy helyben fetrengést, és elindultam valami ihatót keresni.
- Kell lennie itt egy hűtőnek, nem? - tekintgettem körbe, a filmes emlékeimre támaszkodva.
- Aha, az alagsorban. Tessék, a kulcs - nyújtotta a kulcscsomót Ronan. Elvettem, majd megpillantottam a lépcsőt, amely a yacht "gyomrába" vezetett. Benyitottam, és elállt a lélegzetem. Jó sok minihűtő volt, a polcokon pedig konzervek, chipsek satöbbi. Kitártam az egyik hűtő ajtaját. Sör, sör, sör, és mégtöbb sör. Megpróbálkoztam egy másikkal, amelyben mindenféle színes üveg volt, amit koktélnak véltem. A harmadikban gyümölcslevek sorakoztak. Végül összeöntöttem egy üveg mangólevet a citromos sörrel, és elégedetten iszogattam a "kreálmányomat". Chris-szel rengeteg ilyen kotyvalékot csináltunk már, de a rekordot a cherry kóla tartotta - eddig. Csináltam gin tonikot Ronan-nek, mert már megszoktam, hogy mindig azt issza, majd felcaplattam a fedélzetre. Időközben megálltunk.
- Lerobbantunk? - ráncoltam a homlokomat, miközben felé nyújtottam az üveget.
- Nem, direkt állítottam le - válaszolt, majd nekitámaszkodott a yacht korlátjának. - Azt figyeld! - követtem a tekintetét. Tőlünk párszáz méterre egy sziget terült el, aminek a háromnegyed részét erdő és pálmafák borították.
- Hű - csak ennyit tudtam kinyögni, mert Ronan belémfolytotta a szót, és szájon csókolt.
- Amúgy, honnan tudtad? - kérdezte a gin tonikra bökve, miután szétrebbentünk.
- Eddig csak ezt láttam nálad - feleltem egyszerűen. - Van ennek valami jelentősége?
- Nincs szükségem kajára, meg ilyesmire, de... Ez az egyetlen cucc, amit szeretek. Mike-kal ez ilyen hagyomány nálunk. Együtt jártunk Indiában, amikor még brit gyarmat volt. Az ottani népek a kinin tartalma miatt itták, mert szerintük gyógyszer a maláriára.
- Sutton is ezt ivott, mikor az étteremben voltunk - emlékeztem vissza.
- Hol? - nézett rám meglepetten.
- Amikor Ed megismerte, be akarta mutatni nekünk, ezért elmentünk egy étterembe. Pech-je volt, mert azonnal kiszúrtam, hogy nem eszik semmit, csak azt a löttyöt iszogatja. És akkor beugrottál te, onnan volt olyan ismerős - magyaráztam.Olyan fura volt egy halottról beszélni, fájdalom nélkül.
- Nem hiányzik? - kérdeztem. - Lehet, hogy gonosz, de sok időt töltöttetek együtt, nem?
- Igen, de ő már a múlté. Sok minden van, amit nem tudok neki megbocsátani - merengett a tengert fürkészve. Csönd állt be a beszélgetésünkben, mindketten csak a kilátást bámultuk, majd én egy hirtelen ötlettől vezérelve felmásztam a korlátra, és mielőtt Ronan feleszmélt volna, fejest ugrottam a vízbe. A sós víz nem hagyta, hogy a víz alatt maradjak, így hamar a felszínre kerültem, és csak Ronan nevetését hallottam.
- Most mi van? - vontam fel a szemöldökömet, de leesett, mi olyan vicces. A hajam idiótán a képemre tapadt, én pedig prüszkölve próbáltam szabadulni a tincsektől.
- Nem jössz? - kérdeztem.
- Jobb lenne, ha kijönnél - komolyodott el.
- Miért?
- Említettem már a cápákat? - vonta fel a szemöldökét.
- Mi?! - kétségbeesett arcot vághattam, mert Ronan a kezét nyújtotta, és felhúzott. Most azt hiszi, ijedős vagyok. Mitől kéne félnem, mikor itt van ő? Torokköszörülve, a tarkómat vakargatva fordítottam hátat neki, és leteleptedtem az egyik beépített ülésre.
- Nyugi, nem hagytam volna, hogy bántson - mondta gyengéden.
- Nem ijedtem meg - bizonygattam, de csak vigyorgott. Láttam, hogy nehezére esik visszatartani a nevetését.
- Ne röhögj már! - kiáltottam, de én is elmosolyodtam. Végül együtt röhögtünk, mint két idióta.
- Visszamenjünk? - kérdezte, mikor már megszáradtam. - Még egy csomó minden van, amit látnod kell.
- Mehetünk - biztosítottam. - De csak ha vezethetek!
- Hát, nem tudom, van életbiztosításod? - nézett rám tettetett kétségbeeséssel, mire egy nyelvöltést kapott válaszul. - Igazad van, majd én megmentelek.
- Hülye! - böktem oldalba, majd beugrottam a vezető kabinba. - Szóval, hogy működik ez az izé?
- Csak elfordítod a kulcsot és... - nem vártam meg, hogy befejezze, elfordítottam, és beindítottam a járműt. Kicsit rákapcsolhattam, mert Ronan-nek a kabin ajtófélfájába kellett kapaszkodnia.
- Lassíts! - intett, bár látszott rajta, hogy nem igazán aggódik, ugyanis egy hajó, vagy mozgó tárgy sem volt a közelben.
- Vén tata - nevettem, mire durcás arcot vágott. Kiállatkodtam magam, majd mikor közeledtünk a parthoz, átadtam a stafétát.
- Egész ráéreztél - bólogatott féloldalas mosollyal, majd átvette az irányítást. Hamar elértük a partot, mert ő sem volt egy óvatos sofőr. Visszaadta a kulcsokat Némó kapitánynak, majd átkarolt, és távoztunk a kikötőből.
- Éhes vagy? - kérdezte. A gyomrom korgással felelt a kérdésre.
- Most, hogy mondod, ennék valamit - bólogattam.
- Ne haragudj, néha elfelejtem - vakargatta a tarkóját.
- Semmi baj, én sem figyeltem. Egy ilyen állati helyen vagyok, kit érdekel a hasam? - legyintettem.
- Engem nagyon is érdekel - kacsintott, majd kitárta a Porsche anyósülé-felőli oldalát. Most tűnt csak fel, hogy már a parkolóban vagyunk.
Egy fényűző, mediterrán étterembe vitt, amely emlékeztetett kicsit az 'első randink' helyszínére, Santa Cruzban. A teraszon foglaltunk helyet, ugyanis még csak hét óra felé járt, az idő kellemesen meleg volt, a nap kitartóan pislákolt az égen. Rendelt magának egy üveg gin tonikot (a másodikat ezalatt a pár óra leforgása alatt) én pedig hosszú tépelődés után a lazacfilé, és a garnélarák-saláta mellett döntöttem, amelyhez járt valami azonosítatlan, de isteni szósz. Ronan egy lendülettel felhajtotta a fél üveget, amikor egy kérdés fogalmazódott meg bennem.
- A démonok nem tudnak berúgni? - vontam fel a szemöldököm.
- Nem, akármennyit ihatok. Ez néha jól jön, de van, amikor elfelejtem álcázni. Egyszer Írországban - kuncogott -, egy huzamban egymás után úgy húsz whiskey-t rendeltem. A pultos elég furán nézett rám. Gondolom azt várta, mikor kezdek el üvöltözni, vagy esek össze. Akkoriban nem érdekelt túlságosan, mit gondolnak mások. Azután volt, hogy...
- Meghalt Rebekah? - segítettem ki, mire bólintott.
- Szóval, egy idő után már nem akart kiszogálni, így keresnem kellett egy másik kocsmát. Szerencse, hogy az írek elég nagy piások. Azért annyira nem volt feltűnő... - biccentett féloldalas mosollyal. Miután befejeztük (vagyis leginkább én) a vacsorát, Ronan még mindig nem fogyott ki a látnivalókból, egy vidámparkhoz vitt. Ebben az időben főleg szerelmespárok látogatták a helyet, amely már kilométerekre is látszik, a hatalmas óriáskerék miatt. Hasonlított a Santa Cruz-i elhagyatott vidámparkra. Megrohantak az ott szerzett rossz emlékek. Egy pillanatra megtorpantam, és szinte vártam, mikor bukkan elő Sutton valamelyik hullámvasút mögül, de tudtam, hogy ez nem fog megtörténni. Mégis nyugtalanított a hely.
- Baj van? - fürkészte Ronan az arcomat, de a fejemet ráztam.
- Dehogyis, mehetünk - legyintettem. Felültünk az óriáskerékre. Már bealkonyodott, így csodálatos volt a kilátás, bár én nem igazán szoktam ilyenekkel foglalkozni, csak Ronan vállára hajtottam a fejem, és bambultam. Lassan, észrevétlenül az egész hely kiürült, csak mi ketten maradtunk.
- Gondolkodtál már azon, milyen képességeid lehetnek? - kérdezte, mikor már majdnem elaludtam a vállán.
- Ezen nincs mit gondolkodni, nincsenek és kész - vontam meg a vállam, ugyanis az elmúlt időben a leghalványabb reményem is szertefoszlott eziránt.
- Miből gondolod? - ráncolta a homlokát.
- Ha eddig nem derült ki, ezután sem fog - érveltem.
- Kell, hogy legyen. Ráadásul félig boszorkány vagy, anyai ágon.
- Rebekah-nak voltak képességei? - érdeklődtem.
- Gondolatolvasó volt. Szinte lehetetlen volt előle eltitkolni bármit is - csóválta a fejét.
- Azta, de király. - Ámuldoztam, és újra felcsillant bennem a remény egy kis szikrája, hogy talán én sem vagyok teljesen átlagos.
- Ő nem szerette. Persze, nem érdekelte mások véleménye, de azért egy idő után kiakasztó, ha mindenki fejében benne vagy.
- Nem lehetett valahogy kikapcsolni? - kérdeztem.
- Egy idő után megtanulta, hogyan kell kizárni a hangokat a fejéből, de eleinte megszenvedett vele - mondta elkomolyodva.
- Hogy érted?
- Rájött, hogy ha berúg, nem hallja a gondolatokat, ezért egyre gyakrabban csinálta.
- Alkoholista volt?
- Azt azért nem mondanám, de eléggé tönkrevágta magát.
- De te segítettél neki, igaz? - kérdeztem, mire bólintott. Úgy éreztem, mintha már egy ideje nem haladnánk, ugyanazt a tájat bámultam magam előtt. Észrevettem, hogy Ronan-nel valószínűleg egyre gondolunk.
- Fenn ragadtunk? - csodálkoztam. Mindketten a nyakunkat nyújtogattuk, de senkit sem láttunk odalent, főleg, hogy időközben besötétedett.
- Úgy tűnik - dünnyögte Ronan.
- De... nincs itt valami karbantartó?! Nem hiszem el, hogy csak úgy itt hagynának - ráncoltam a homlokom.
- Megoldjuk - bólogatott Ronan halálos nyugalommal.
- Mi? Mégis hogyan? - vontam fel a szemöldököm hitetlenkedve. Nem pánikoltam, mert tudtam, hogy legrosszabb esetben reggel leszednek minket, ha kinyit a vidámpark.
- Mutatok valamit. Kapaszkodj a hátamra, jó? Ja, és ne sikíts! - utasított, én pedig értetlenül ugyan, de átkulcsoltam a kezem a mellkasán.
- Kapaszkodj!
- Mi a ...? - kezdtem bele, de nem tudtam befejezni a mondatot, mert Ronan leugrott az óriáskerékről, én pedig akaratlanul is, de sikítottam. Mikor földetértünk - mert földetértünk! És Ronan talpraesett, mint valami szuper-macska... -, Ronan letett, majd a fülét kezdte dörzsölni.
- Áú! - mondta, de közben elnevetette magát. Majdnem megsüketült miattam, de akkor sem az én hibám. Honnan tudhattam volna, mire készül?
- Mégis mire számítottál?! Nem sűrűn ugrálok ki óriáskerekekből. - Csóváltam a fejem szemrehányóan, még mindig sokkhatás alatt. A szívem úgy dübörgött a mellkasomban, mintha ki akarna ugrani a helyéről.
- Sajnálom, szólnom kellett volna - mondta bocsánatkérően, miközben próbálta visszafojtani a mosolyát, sikertelenül.
- Ez is valami démoni képesség?
- Olyasmi - vakargatta a tarkóját. Miután jót derült halálra vált tekintetemen, megfogta a kezemet, és elhagytuk a helyiséget. Igen, a vidámpark bezárt, de Ronan-nek nem okozott gondot átmászni a kerítésen, és a határok áthágásában én is elég gyakorlott voltam. Valószínűleg elaludt a gondnok... Nem emlékszem, mennyi időbe telt, mire a hotelhez értünk, mert még a kocsiban elaludtam. Pislogások közepette ébredtem, és a hotelszoba franciaágyában találtam magam. Ronan ott ült mellettem, és nézte, ahogy alszom. Ahogy kipillantottam az ablakon, láttam, hogy még mindig éjszaka van.
- Mennyi az idő? - kérdeztem kómásan.
- Tizenegy körül - felelte Ronan, miközben a hajammal babrált. Akkor nem is aludtam olyan sokat... Azonnal megélénkültem, mikor eszembe jutottak az otthoniak.
- Jézusom, senkinek sem szóltam, hogy elmegyek - eszméltem fel.
- Már mindent elrendeztem.
- Komolyan? Hogy?
- Nem megyünk ki az erkélyre? - intett Ronan a hüvelykujjával a terasz ajtaja felé. Támogattam az ötletet, de előtte elmentem zuhanyozni. A fürdőszobai széken megpillantottam a sötétkék táskámat. Meglepetten tapasztaltam, hogy van benne fogkefe, váltásruha, pizsama és minden, ami egy ilyen tengerparti kiruccanáshoz kell. Egy cetlit is találtam, amelyen azonnal felismertem a barátnőm kézírását. Érezd jól magad. Puszi: Missy Elmosolyodtam. Ez megmagyarázza, mi volt az a pakolászás, amit abbahagyott, mikor beléptem a szobámba, otthon. Zuhany után magamra kaptam a szürke shortomat és a rózsaszín toppomat, amit Missy pakolt be, a hajamat pedig kontyba kötöttem. Ronan-t az erkélyen találtam.
- Szóval Missy tudott az egészről - mosolyogtam.
- Aha, részben az ő ötlete volt. Azt mondta, rád fér egy kis pihenés - idézte Ronan. Vajon miért gondolja ezt?
- Hm. Köszi, hogy elhoztál - mondtam, mire átölelte a derekamat, és megcsókolt. A reakcióm hasonló volt, mint a repülés után, kivéve a sikításokat. A szívem viszont ezerrel vert. Ronan megköszörülte a torkát.
- Már egy ideje akarok mondani valamit, de... tudod, még sosem éreztem ilyet senki iránt. De Kasey, szeretlek. - Lefagytam. A filmekben ennek a mondatnak akkora feneket kerítenek... és őszintén, a beállítás is stimmelt, mintha egy amerikai romantikus filmben szerepeltem volna. Csillagos ég, álomnyaralás, és egy helyes pasi... Ez mind túl tökéletes. Eddig nem igazán tudtam értékelni, amim van. Csak azután jöttem rá, milyen jó az életem, hogy mindent elveszítettem. Hittem benne, hogy ezt újjá lehet építeni, de sosem lesz minden olyan, mint régen. Azóta, hogy anyáék meghaltak, most éreztem először, hogy valakinek fontos vagyok, és van, aki törődik velem.
- Kase... - felélénkültem Ronan hangjára. Vajon mióta szólongat már?
- Én is szeretlek - kapcsoltam. - Nagyon. - Kicsit zavarodott volt, de átöleltem, és biztosítottam, hogy igazat mondok. Mert így volt. Nagyon szerettem. Elképzeltem az életem nélküle. Biztos, hogy nem tudnék úgy létezni. Régen csak Christopher iránt éreztem így, de ez egész más volt. Mire feleszméltem, ismét kómás voltam, így hagytam, hogy Ronan bevigyen az ölében, és betakarjon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése