A kocsimból kilépve követtük Ed-et. Átcaplatott a nappalin, fel az emeletre. Óvatosan Marie szobájának ajtajára kulcsolta a kezét, de megtorpant.
- Ed, ha nem megy, nem kell erőlteti. Ráér - bizonygatta Missy.
- Nem, minél hamarabb túlesünk rajta, annál jobb - mondta eltökélten. Meglepődtem, hogy ilyen határozott, és már bántam, hogy erőltettem a témát. Bevallom, elég kíváncsi voltam, mit találunk odabenn. Ahogy erre gondoltam, mindjárt bűntudatom támadt, és gondolatban jól felpofoztam magam. Beléptünk Marie szobájába. Egy teljesen átlagos helyiség tárult elénk, a szoba közepén, a falnál egy franciaágy foglalt helyet, mellette egy kis éjjeli szekrény, rajta pár könyvvel, baloldalt pedig egy komód, amelyen képkeretek és gyertyák sorakoztak. Egy nagy, antik szekrény is helyet kapott a szobában, amelyet teljesen átjárt a napsütés, hisz tetőablakos volt, akárcsak az enyém. Egy szóval teljesen átlagos és rendezett volt minden, mintha a tulajdonosa bármelyik percben betoppanhatott volna a szobába. Csakhogy Marie nem jön ide vissza többet. Újra elszomorodtam erre a gondolatra, és immár én is támogattam Missy ötletét, miszerint ne siessünk el semmit. Épp megfogtam volna Ed karját, hogy kivonszoljam a helyiségből, mikor az éjjeli szekrény felé lépett. A kezébe vett egy régies kis könyvecskét (na, ezt sem én mondtam) és lapozgatni kezdte. A harmadik oldalnál járhatott, mikor megmerevedett, és egy hirtelen mozdulattal visszatette a könyvet a komódra.
- Mi az?
- Mi van benne? - kérdezősködtünk felváltva Missy-vel.
- Naplónak tűnik - vakargatta a tarkóját Ed.
- Ó... - bökte ki Missy.
- Nem is érdekel, mi van benne? - kérdeztem óvatosan.
- Nem. És nem is fogjuk megtudni - hebegte.
- Lehet, hogy választ kapnánk pár kérdésre... - vetette fel Missy, mire elképedve pillantottam rá. Az előbb úgy tűnt, csak Ed lelki nyugalma érdekli, fogalmam sem volt, hogy egyszer ő fog erőltetni bármit is, végképp nem azt, hogy az én pártomat fogja.
- Mint például? - kérdeztem. Missy válaszra nyitotta a száját, de Ed beléfojtotta a szót.
- Magántulajdon. Nem olvasunk bele, és kész - zárta le a témát, majd a szekrényhez lépett. Missy kissé elbizonytalanodott. Ed kitárta a szekrényt, melynek az akasztós részében csak ruhák voltak, a polcokon azonban mindenféle könyvek, dobozok és papírok sorakoztak.
- Olyan szemétnek érzem magam, hogy mások magánügyeiben turkálunk - sóhajtotta Missy.
- Akkor akár haza is mehetsz - szólt hátra a válla fölött Ed. Ötletem sem volt, miért ilyen nyers Missy-vel.
- Na jó. Missy, megbocsátasz egy percre? - kérdeztem, miközben a plafont fixíroztam, és választ nem várva megragadtam Ed-et a pólójánál fogva. Egy ideig ellenkezett, aztán hagyta, hogy magammal rángassam a folyosóra. Becipeltem a mosdóba, és becsuktam magunk után az ajtót.
- Mondd már el, mit akarsz! - A falnak dőlt és karba tette a kezét.
- Miért viselkedsz így Missy-vel?
- Hogyan viselkedek? - kérdezte flegmán.
- Mint egy bunkó paraszt...
- Mint a pasid? - vonta fel a szemöldökét. Az volt az érzésem, hogy szándékosan bántani akar. Nem hagytam magam.
- Missy nem tett semmit. Oké, értem én hogy nehéz dolgokon mész keresztül. Hidd el, én tudom a legjobban, de akkor sem beszélhetsz így a barátnőddel - kértem számon. Nem nézett a szemembe, úgy tűnt, lepereg róla amit mondok, de tudtam, hogy hallja.
- Mondj már valamit! - csattantam fel, mikor már percek óta fagyos csöndben álltunk. Megrándult a szája széle.
- Mit akarsz, mit mondjak? - suttogta.
- Bármit. Sírj, kiabálj, vágj hozzám valamit, csak ne állj ott úgy mint valami ... paranormális jelenség - ugrott be, mikor a Paranormal Activity 1-ben a nőcibe (ugyan ki jegyzi meg ezeknek a nevét?) beleköltözik az a démoni szellem akármi, és órákon át áll a pasija ágya mellett az éjszakában. Ed is körülbelül így nézett rám. Frászt kaptam tőle.
- Mivan? - bámult rám összeráncolt szemöldökkel.
- Hagyjuk. Kérj bocsánatot Missy-től! - utasítottam.
- Tudom, hogy mindent elcsesztem - motyogta, miközben egy fejrándítással kisöpörte a haját az arcából.
- Még nincs minden veszve, csak meg kell értened, hogy ne másokon töltsd ki a dühödet - magyaráztam, de elsötétült tekintete miatt úgy döntöttem, befogom. Semmi jogom kioktatni azok után, hogy egy szó nélkül leléceltem Portland-ből, el sem búcsúzva a legjobb barátaimtól.
- Jól van, megpróbálom, de nem ígérek semmit - dünnyögte, mire vidáman összeborzoltam a haját, és kitártam a fürdőszoba ajtaját. Kezdetnek ennyi is elég lesz.
Mikor visszaértünk, Missy-t a nyitott szekrény előtt ücsörögve találtuk, miközben egy régi könyvet lapozgatott, amely olyan hatalmas volt, hogy a lány egész ölét elfoglalta.
- Ezt nézzétek! Ó, bocs nem akartam kutakodni - motyogta, egy szemrehányó pillantást vetve Ed-re.
- Semmi baj - bökte ki a srác bűnbánóan.
- Mutasd! - telepedtem le a barátnőm mellé.
- Ez az újságcikk az 1994-es tűzvészről szól. - Abban az évben születtem.
- És ez miért fontos? - ráncolta a homlokát Ed.
- Azt hiszem, ezen a napon halt meg a kör többi tagja - felelte Missy. Kikaptam a kezéből a cikket. Emlékeztem arra, amit Marie mondott a többi családról, McKeltarékról, és Ericksonn-ékról. Ők a démonok áldozatai lettek, de ennél többet nem tudtam. Akkor Ed szülei is ebben a tűzvészben haltak volna meg? Biztos vagyok benne, hogy ez nem egy szimpla, hétköznapi baleset volt, hanem valamilyen módon démonoknak is köze volt hozzá. Missy szülei a lány elmondásai szerint túlélték, ugyanis csak évekkel később, egy autóbalesetben vesztették életüket, melynek Missy is a tanúja volt. Az én szüleim túlélték... de ennek már nincs sok jelentősége. A hatodik család, az O'Conell-ek pedig elárulták a kört.
- Jaj, add ide! - forgatta a szemét Ed, majd elhalászta tőlem a cikket. Feltűnt, hogy már percek óta csak bámulok magam elé a semmibe.
- 1994. október 31 - dünnyögte Ed. Felkaptam a fejem.
- Valamiért ismerős ez a dátum - ráncoltam a homlokomat. Nem arról volt szó, hogy ez év október 3-án születtem. Október 31. Biztos vagyok benne, hogy valahol már hallottam ezt a dátumot.
- Samhain! - kiáltott fel Missy. A homlokunkra csaptunk és káromkodtunk.
- Igazad van - nyugtázta Ed, mire Missy elfordította a fejét. Láthatólag még mindig ki volt rá akadva.
- Este történt. A környékbeliek zajokat hallottak a kikötő felől, ezért páran kimerészkedtek megnézni, mi folyik ott. Az egyik hajó, ami tudomásunk szerint Thomas ...Parker tulajdonában volt...
- Ő Adrian rokona igaz?! - szakította félbe Missy.
- Az apja - válaszolta Ed. - Szóval az éjszaka közepén kigyulladt a hajó. Senkit sem láttak a közelben, de a tűzoltók holttestekre bukkantak. A később balesetnek titulált esetnek öt áldozata volt. - Ed arcán látszott, hogy erősen gondolkozik valamin, kék szemei összeszűkültek, és vadul ráncolta a homlokát.
- Folytasd! - követelte Missy.
- Nem ír valamit az áldozatokról? - kérdeztem óvatosan. Ed pillantása a lap aljára szegeződött.
- Az áldozatok: Melinda és Eric McKeltar, Helen és Bill Ericksonn, továbbá ... - Ed itt nyelt egy nagyot - ...Garrett McCeightly. - Ezzel letette az újságot.
- Ő az apád, igaz? És mi van az...
- Irina McCeightly (korábban Parker), Garrett felesége nyomtalanul eltűnt, egyes feltevések szerint elhagyta az országot. Egy gyereket hagyott hátra, akit G. McCeightly édesanyja nevel - hadarta tovább a szöveget. Csönd terült el a szobában.
- Az édesanyád él? - hitetlenkedtem.
- N-nem tudom - csóválta a fejét. Túl sok volt ez neki egy napra. A nagyanyja temetése, ráadásul most tudta meg, hogy az anyja, akiről már 17 éve hitte, hogy halott, talán mégis életben van. - Nagyi miért nem beszélt erről?
- Biztos oka volt rá... - kezdtem bele Marie védőbeszédébe.
- Jaj, hagyd már. Az én anyám, mi lett volna, ha meg akarom keresni? - csattant fel.
- Te is tudod, hogy nem tetted volna. Otthagyott téged, és amekkora az az idióta büszkeséged, száz százalék, hogy még ha meg is találnád, nem fogadnád vissza az életedbe - darálta Missy fokozott hangerővel, ami szokatlan volt tőle. Ed szóhoz sem jutott.
- O'Conell-ékről nem ír valamit? - váltottam témát, mert nem bírtam a köztünk ködfátyolként elterülő feszültséget.
- Semmit - rázta a fejét Ed. Még mindig az a vörös vonal járt a fejemben, amely összeköti a McLane és az O'Conell családot a megsárgult lapú, óriás Boszibibliában, vagy bármi is legyen az.
- A többi családnak nem voltak gyerekeik? - érdeklődtem.
- Fogalmam sincs. Itt legalábbis nem ír ilyesmiről - vonta meg a vállát Ed. Hatalmasat ásítottam. Hiába, tegnap nem aludtam valami jól.
- Na, szerintem én megyek. Később beszélünk - pattantam fel, majd a kijárat felé vettem az irányt.
- Megyek veled - közölte Missy.
- Nem, te itt maradsz! - feleltem, majd nyomatékosan Ed-re pillantottam. - Ed mondani szeretne valamit - tettem hozzá, majd magukra hagytam őket, figyelmen kívül hagyva Ed szúrós tekintetét. Ha rajtam múlik, nem fognak összeveszni, hanem szépen megbeszélik a dolgokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése