2. évad 25. fejezet

 - Kase, kelj fel! Idő van. - Halványan érzékeltem Missy hangját, ami most mérhetetlenül idegesítő sipákolásnak hatott. 

- Mivan, hö? - dünnyögtem, majd a fejemre húztam a takarót.

- El fogsz késni! Kedd reggel van, rémlik? - keményített be, majd hozzám vágott egy párnát.

- Mi... nem - megdörzsöltem a szemimet, és kótyagos fejjel próbáltam magamhoz térni. Asszem egy kicsit sikerült is, mert a vérnyomásom az egekbe szökött. - MI?! 

A sárga faliórámra néztem. Fél nyolc volt. A suli nyolckor kezdődik. Normál esetben simán elkészültem volna ezidő alatt, de ahogy végignéztem magamon, feltűnt, hogy még mindig a futós cuccom van rajtam, és bűzlök, mint egy halpiac. 

- Miért nem szóltál hamarabb? - dünnyögtem kábán. Szemrehányásnak szántam, de Missy-t nem hatottam meg.

- Én próbáltalak felkelteni, de meg sem moccantál. Egyszer hét óra körül hozzámvágtál egy párnát, és kiabáltál valamit írül. Kezdek félni tőled. - Tudtam pár mondatot írül, mert annak idején apa megtanított, de csak a számomra fontos dolgokat jegyeztem meg. Ezek a káromkodások voltak. Állati jól hangzott, ha az ember írül káromkodik. 

- Nyugodtan indulj el, majd megyek utánad! - kiáltottam oda neki, majd elviharzottam a fürdőszobába. Vettem egy gyors zuhanyt, majd felöltöztem. Hajat mosni már nem volt időm - pedig rámfért volna -, így csak kontyba kötöttem a hajam. Egy piros rövidnacit kaptam magamra egy egyszerű szabású fehér pólóval, továbbá babacipőt húztam, és lecaplattam a konyhába. Missy már elindult, de csinált nekem szendvicset. Felkaptam a konyhapultról, bezártam a lakást és bepattantam a Maseratiba. 07:50. Jók vagyunk. A suli tőlünk negyed órára van, de ha rákapcsolok, bőven odaérek. Beindítottam a motort, és a gázra tapostam, csakhogy akárhogy erőlködtem, nem haladtam előre. Káromkodtam, majd feltéptem a kocsi ajtaját, hogy megnézzem, mi a helyzet. A kerekeimet kiszúrták, ez tisztán látszott. 

- Rohadj meg! - szitkozódtam, ugyanis teljesen biztos voltam benne, hogy Mike tette. Azon töprengtem, mit csináljak. Ronan említett valami olyasmit, hogy ma nem jön be az első órára, mert múltkor kihúzta a gyufát Smith-nél, így nem sok kedve van a képét bámulni. Untam, hogy folyton tőle függök, de nem volt más választásom, ha be akartam érni a suliba. Előkaptam a mobilomat, hogy megcsörgessem. Meg is tettem, de nem vette föl a telefont. A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható. Remek, akkor elérkezett a lógás ideje. Az elmúlt fél órában volt mivel lefoglalnom magam, a készülődés elterelte a figyelmemet, de újra és újra felvillantak az agyamban a tegnapi nap eseményei, amitől megint kezdtem bepánikolni. Patthelyzetben vagyok. Ha elhagyom Santa Cruz-t, vesztek. Ha maradok, szintén elvesztek valamit. A szeretteimet. Mike remekül ért a bosszúálláshoz, ezt már bebizonyította. Kétségbeesetten, reményvesztetten hanyatlottam le a kerítés tövébe, és a kezembe temettem az arcomat. Muszáj volt beszélnem erről valakinek, mert úgy éreztem, teljesen felemészt. De Mike szabályai szerint kellett játszanom, ő pedig kikötötte, hogy ne szóljak erről senkinek. Amúgy is, ki hinne nekem? Ronan teljesen bele van szerelmesedve Mike-ba, Missy és Ed pedig szimpla féltékenységnek tudják be az aggodalmamat, és Ednek amúgy is van elég baja. Marie meghalt, senki sincs, akihez fordulhatok. Szar ügy, ahogy Christopher mondaná. Tényleg, mostanában eléggé elhanyagoltam szegényt. Épp be akartam menni a lakásba, amikor a piros Chevrolet leparkolt a járdán. Annie szállt ki belőle, és értetlen tekintettel vizslatta az unokahúgát, akinek a szava is elállt.

- Hát te? Nem suliban kellene lenned? - korholt csípőre tett kézzel.

- Elaludtam, és nem indul a kocsim - magyarázkodtam. - Egyébként nem dolgozol? - kérdeztem, s a kocsi felé pillantgattam. Hiba volt, ugyanis az anyósülésen a bámészkodó matektanáromat pillantottam meg. 

- Sosem használtam fel a szabadnapjaimat, de most úgy döntöttem, kiveszem őket - magyarázta sértődötten. - Rendben, elviszlek suliba, aztán...

- Aztán, mit tervezel? - kérdeztem cinikusan, visszafojtva a nevetésemet.

- Elég legyen, szállj be - forgatta a szemét, majd beült a volán mögé. Somolyogva pattantam be a hátsó ülésre. 

- Jó napot, Mr. Smith - üdvözöltem a zavarodott potyautasunkat. Bár, a potyautas valójában én voltam. Vajon hová készültek ezek? - Hogy tetszik lenni? - kérdeztem, és akaratlanul is elvigyorodtam. Nem tudom, mi jött rám. Annie szemrehányó pillantást vetett rám a visszapillantó-tükörből, Smith pedig megköszörülte a torkát.

- Remekül, Kasey. Kösz, hogy kérded - dünnyögte. Látszott, hogy lelombozza a társaságom. Ekkor lehervadt a mosolyom. Smith tegnap említette is, hogy nem jön be ma órát tartani, mert valami fontos megbeszélése lesz. Megbeszélés, aha. A nagynéném hálójában. Ha viszont én tudtam erről, akkor Ronan is. Azt mondta, Smith miatt nem jön ma matekra. Csakhogy Smith nincs is az iskolában. Akkor ez az egész egy kifogás, és Ronan csúnyán belesült a hazugságába. Volt egy sanda gyanúm, miért kertelt nekem. Dobtam egy sms-t Missy-nek, akinek órán mindig be van kapcsolva a telója, csak le van némítva. Mike jött ma suliba? - pötyögtem. Fél perc múlva jött is a válasz. Nincs itt. Tudtam. Ezek ketten együtt lógnak. Tudtam, hogy Ronan tud vigyázni magára, mégis aggaszt, hogy kettesben van ezzel az elmebeteggel. Nem volt időm ezen gondolkozni, mert elértük a Harbor High School kapuját, én pedig megköszöntem Annie-nek a fuvart, és elindultam a portára. Annie írt nekem egy igazolást a kocsiban, hogy családi okok miatt késtem. Ha erről van szó, nem nagyon szoktak kérdezősködni. Felmutattam az igazolást a nem túl bizalomgerjesztő portásnak, majd elindultam órára. Mr. Santivanez elmélyülten magyarázott a tábla felé fordulva, észre sem vette, mikor beléptem, ezért gyorsan helyet foglaltam. Újabban történelem órán a terem úgy van berendezve, hogy két padot egymással szembe toltak. Missy és Ed velem szemben ültek, én pedig egy alacsony srác, Simon mellett. 

- Mi történt? Simán beértél volna... - suttogta Missy.

- Kiszúrták a kocsim kerekeit. Tudom is, ki volt - morogtam, miközben kipakoltam. Összenéztek.

- Ki? - kérdezte Ed értetlenül. Majdnem rávágtam, hogy Mike, de még időben lakatot tettem a számra. Gondolatban adtam magamnak egy pofont.

- Sutton ismerőse.

- Tényleg kéne már egy nevet adni neki - dünnyögte Missy. Ó, én tudok, hidd el. De azt nem oszthatom meg veled, sőt, egyikőtökkel sem.

Simon jelenlétében nem beszélhettünk akármiről, így is elég furcsán nézett ránk.

- Szóval, itt van a nagybátyád - hoztam fel egy másik témát, s Ed felé fordultam.

- Ja.

- Bővebben? - forgattam a szemem.

- Mit akarsz hallani? - dünnyögte.

- Milyen? Jófej? - kérdezősködtem. Missy épp elmagyarázta a feladatot Simon-nak, így ketten maradtunk.

- Ja, állati nagy seggfej. Akkorára van magával, meg a befektetéseivel... - szidta, miközben a radírját tépkedte. Erről Ronan jutott eszembe, és csak reménykedni tudtam, hogy Mike továbbra is tartja magát a jófiú-imidzséhez.

- Egyáltalán milyen ágon rokonod? - érdeklődtem, mert rájöttem, hogy semmit sem tudok a szüleiről, vagy egyáltalán a rokonairól.

- Anyám öccse. Nagyi utálta. Mindig haragudott anyámra, és a családjára, de fogalmam sincs, miért. Apa és anya rég meghaltak, nem tudom, mit árthatott anya bárkinek is. Annyi minden van, amit nem tudok... Amit nem mondott el - hadarta. Réveteggé vált a tekintete. Akkor szokott ilyen arcot vágni, mikor próbálja visszatartani a sírást. - Arról a hülye könyvről se mondott semmit - tette hozzá.

- Ne hibáztasd, biztos meg volt rá az oka - keltem Marie védelmére.

- Honnan tudod? Baszod, honnan tudsz te mindent? - csattant fel, mire páran felénk fordultak. 

- McLane, kérlek ülj át oda! - bökött Mr. Santivanez a lehető legtávolabbi pad felé, ahol történetesen Nikole és a kurvabrigád ült. Normál esetben kiakadtam volna, hisz nem csináltam semmit, de annyira meglepődtem, hogy egy hang sem jött ki a torkomon. Missy aggódóan fürkészte Ed-et, én pedig felkaptam a cuccomat, eltrappoltam az új padtársamhoz, az asztalra hánytam a cuccomat, és levágtam magam a székre. Nem hibáztattam Ed-et, kicsit sem. Ez a három nőszemély körülöttem hangosan sutyorgott, természetesen rólam. Kicsit sem érdekelte őket, hogy hallom.

- Igaz, amit Mike terjeszt? - kérdezte az egyik szőkeség, asszem, Melanie.

- Mit terjeszt az a gyökér? - kérdeztem unottan.

- Hogy lefeküdtél vele - forgatta a szemét Nikole.

- MI A...?! - csattantam fel, mire Mr. Santivanez bepipult. 

- McLane, az igazgatóhoz! - intett az ajtó felé. Kapóra jött, hogy kimehetek, mert úgy éreztem, mindjárt megfulladok, de nem csak a parfümfelhőtől. Becsaptam magam után az ajtót, és elindultam a mosdó felé. Fröcsköltem egy kis hideg vizet az arcomra, és közben próbáltam megemészteni a hallottakat. Szóval már lejárató-hadjáratot is indít ellenem, mi? Azon gondolkodtam, ez eljutott-e Ronan fülébe is. Hát, ha igen, akkor sem fogja elhinni, mert Mike "nem tenne olyat". Minden olyan igazságtalan volt, hogy sírnom kellett. Végül elzártam a vizet, belerúgtam a kukába és elindultam Mrs. Harris irodájába, hogy elővillantsam a jókislány-imidzsemet.