3. évad 10. fejezet

 Írország. 6 óra 55 percnyi utazás, de megérte. Alig hogy leszálltunk a repülőgépről, valami furcsa izgatottság vett erőt rajtam. Végre úgy éreztem, közel a cél. Karnyújtásnyira vagyok attól, hogy megtudjak valamit a múltamról, a shide látók eredetéről. Bevallom, féltem a csalódástól, de ez sem szegte kedvem. Azt sem tudtam türelemmel kivárni, amíg az a bizonyos egyenruhás pasas kihalássza a bőröndjeinket a repülőből. Csomagokkal megpakolva indultunk el a belvárosba. 

 Dublin nyüzsgő nagyváros, de mégis van benne egyfajta megfejthetetlen titokzatosság, amely már első alkalommal magával ragad. Talán a változatos színű és formájú kő- és téglaházak, amelyek mellett elhaladtunk, vagy a szürke, gomolygó felhős ég, amely olyan hangulatot keltett, mintha egy misztikus regénybe csöppentünk volna. Már az első utcában öt pubra bukkantunk. Azért számoltam mert Hopp-játékot játszottunk. Aki előbb meglátott - adott esetben - egy pubot, annak kiabálni kellett, hogy "Hopp, pub!". Hogy hány évesek vagyunk? Néha én is elgondolkozom... Én és Seamus holtversenyben voltunk, mert kettőt-kettőt vettünk észre, míg Louis egyet. Chris pedig egyszerűen csak leszarta. 
- A vesztes Louis-szal alszik! - harsogta Seamus. 
- Jobb, ha tudjátok, hogy nem vagyok leprás. Az AIDS-tesztemért még nem mentem el, de egész biztos negatív lett - elmélkedett. Megrökönyödve néztünk rá.
- Csak vicceltem, idióták - forgatta a szemét. - Amúgy is Chris-pajtival alszok. Ő legalább szeret velem összebújni - tette hozzá, majd csábosnak szánt pillantásokat vetett Chris felé. - A múltkor is nálam aludt.
- Ja... én leszek a kis kifli - felelte Chris szarkasztikusan, de tudtam, hogy valójában egész máshol jár az esze. 
- Antipartiarc vagy - állapítottam meg, majd egy hirtelen mozdulattal hátat fordítottam neki. 
Elég nagy volt a tömeg, bár New York-hoz képest békésnek lehetne nevezni az utcákat, azonban a változatos, színes üzletek, butikok hívogató áradata fenntartaná még a legközönyösebb turista kíváncsiságát is.

 Fogtunk egy taxit a közelben, ami elvitt a szállásunkig. A mai éjszakát egy motelben töltjük, másnap reggel indulunk el Seamus nagybátyjához, Killaloe-ba. 

 Amíg Chris a taxi költségeit rendezte, vetettem egy pillantást a szállásunkra. A színes hirdetőtáblának, amely a kedvezményeket és az ajánlatokat hivatott közölni, két villódzó betűje kialudt, másik kettő erőtlenül villogott. A festék kissé lepattogzott a halványkék falakról, a bejárati ajtó kísértetiesen recsegett, de ez sem akadályozott meg minket, hogy belépjünk rajta, és egyenesen a kopár recepciós pulthoz vegyük az irányt. 

- Üdvözlöm önöket a Kék Hajó Motelben, miben segíthetek? - kérdezte egy csinos, harminc év körüli, szőke hajú nő, aki dallamos akcentusából ítélve ír lehetett. Egy ír Írországban? Hát ez meglepő.

- Szép napot, szobát szeretnénk foglalni. Négy fő részére, ma éjszakára - vette kezébe az irányítást Louis, és látványosan a pultra könyökölt. A nő úgy mosolygott, mintha Lou épp most nyújtotta volna át neki a tíz millió dolláros főnyereményt, a lottón.

- Sajnálom, de majdnem az összes négy fős betelt. Két lehetőség van: a franciaágyas, amelyhez egy kihúzható kanapé társul, bár ez inkább három személyes, a második, hogy két franciaágy van, de az a szoba tíz euróval drágább.

 Idegesített a sok pepecselés, ezért támadt egy gyors, ugyanakkor eszes ötletem.

- Hé, srácok. Mi lenne, ha ti hárman megkapnátok a franciaágyat, én pedig beérem a kanapéval is - vetettem fel, mire a srácok undorodva egymásra néztek, majd megadóan bólogattak.

- Legyen. Akkor a háromszemélyeset kérjük - intézkedett Louis. A hölgy bepötyögött valamit a gépbe, majd Louis-ra mosolygott. Ismét.

- 80 euró lesz. Máris megmutatom a szobátokat. - Összedobtuk a pénzt - szerencsére annak nem voltam hiányában, hisz Annie is adott egy kis zsebpénzt, továbbá az odaúton a számlámat is megcsapoltam. A nő kilépett a pult mögül, így szemügyre vehettük a kelleténél jóval rövidebb szoknyáját. A látványt csak tetézte, mikor riszálva elindult előttünk. Felesleges volt a srácokra néznem, tudtam, hová vetül a pillantásuk. A szememet forgattam. 

- A 17-es lesz a tiétek. Adok egy tájékoztatót, ha szükségetek van valamire, ebben minden fontos információt megtaláltok - magyarázta szívélyesen, majd felénk nyújtotta a prospektust. 

- Köszönjük - mondtam, majd elvettem. Láthatólag én vagyok az egyetlen, aki figyel. A többiek szeme valahol a nő dekoltázsa körül tévelygett. A szőke démon - a szóról akaratlanul is Ronan jutott eszembe - eltipegett mellettünk magas tűsarkain, négyesben hagyva kis csapatunkat. 

- Nem én leszek a virsli a szendvicsben - közölte Chris fintorogva. Erre a mondatra a többiek is visszazökkentek a valóságba és izgatott rikoltozások közepette feltépték a szoba ajtaját, hogy minél előbb lefoglalják az alvóhelyüket, és szemügyre vegyék a szálláshelyünket. Egy rövid előszoba után - ahol természetesen senki sem vetette le a cipőjét - egy tágas nappali következett, az említett franciaággyal a közepén. Az ággyal szemben egy nagy, dobozszerű - de legalább működő - tévé foglalt helyet. A franciaágy két oldalán diófa komódok kaptak helyet, a bordó függönnyel borított ablakok alatt pedig megleltük az említett kihúzhatós kanapét, az új fekhelyemet. A falak egyszerű fehér színnel voltak lefestve, a szoba berendezésében többnyire a bordó és a barna dominált. Egyszerű, de nagyszerű. 

 Kicsomagoltunk, ami annyiból állt, hogy ledobáltuk a bőröndjeinket a sarokba, és többé feléjük sem néztünk. Amíg a fiúk elfoglalták az ágyat és rendeltek egy karton sört, elindultam feltérképezni a fürdőszobát. Rögtön a bejárati ajtótól jobbra kapott helyet, bár nem volt egy nagy durranás. Ugyanazok a fehér falak, a sarokban kezdett leválni a tapéta. Szemben egy tiszta, négyszög alakú tükör, egy mosdókagyló és egy fehér szekrény terpeszkedett, amely véleményem szerint a törülközőket hivatott tárolni. Egy átlátszó anyaggal elkerített zuhanyfülkén és egy illemhelyen kívül üres volt a helyiség. Felfrissítettem az arcomat, mert a sok utazástól és a városi szmogtól piszkosnak éreztem, majd küldetésemmé fogadtam, hogy rendet csapjak a társaságban. 

 A srácok időközben elkezdték a sört bontogatni, és széttúrták az ágyat. 

- Fasza dolog ez az európai nagykorúság - jegyezte meg Lou, miközben a sört bontogatta.
- A sört otthon is kiadják. És ugyan kinek kell a rövid itt a Guinness hazájában?! - kérdeztem célzatosan. Chris a távlövővel babrált, de nem úgy tűnt, mint ami működik. Tévedtem a tévével kapcsolatban.

- Ez bedöglött - konstatálta végül duzzogva, miután elhajította a készüléket. Mármint a távirányítót, nem a tévét.

- Csak nem gondolod, hogy tévézni fogunk?! Nyomás várost nézni! - méregettem őket szemrehányóan, majd lelkesen felpattantam és összepakoltam pár cuccot az oldaltáskámba. A pénzem nagy részét otthon hagytam, csak egy kis költeni valót vittem magammal, továbbá fényképezőgépet, jegyzetfüzetet és iratokat. 

 A srácok kelletlenül ugyan, de követtek. Egy valaki volt, akire számíthattam: Seamus. Egy nála kétszer akkora térképpel a kezében baktatott előttem, és lelkesen magyarázott arról, hogyan közelíthetnénk meg valamit, amiről még életemben nem hallottam, de érdekesen hangzott. Chris és Louis sörrel a kezükben battyogtak utánunk.

 Kalandvágy, kíváncsiság és egy kis félelem egyvelege uralkodott el rajtam. Végre eljött az én időm!