Amint elhagytuk a házat, rájöttem, milyen őrültségnek hangzik az ötletem.
- Te, mégis ki lesz a pályán ilyenkor? - kérdeztem, miután az órámra pillantottam. Alig tizet ütött.
- Már felhívtam pár embert. Amint meghallották, hogy hazajöttél, rögtön felélénkültek. Még Louis is idetolja a seggét - biccentett Chris. Elmosolyodtam. Tényleg ennyire hiányoznék nekik? Hamarosan mindketten elfelejtettük a reggeli incidenst, vagy csak nem vettünk róla tudomást, és semleges témákról beszélgettünk, amíg le nem értünk a baseball-pályára, ahová régebben minden hétvégén legalább egyszer belógtunk... Elértünk a stadion kétszárnyas ajtajához, amit már csak egy hosszú folyosó választ el a pályától.
- És most csukd be a szemed! - utasított Chris, miközben sejtelmesen vigyorgott. Eleget tettem a követeléseinek, mire kézen fogott és vezetni kezdett. Csak az orromra tudtam hagyatkozni; éreztem azt a jellegzetes linóleumpadló szagot, amelyet minden alkalommal, amikor elkísértem Chris-t a meccseire. Az olcsó felmosó szagába egy kis gyep is keveredett, ami arra utalt, hogy közel vagyunk. Christopher egy pillanatra elengedte a kezemet, és eltolta a kétszárnyas bejárati ajtót, amelyen át a szurkolók szoktak kiözönleni, egyenesen a kocsma felé, hogy megünnepeljék a csapatuk győzelmét, vagy épp ölre menjenek a nyertes csapat szurkolóival. Nem egyszer jöttem haza innen monoklival az arcomon. Chris beterelt a pályára.
- Most már kinyithatod - közölte. Engedelmeskedtem, mire nyolc-tíz szempár meredt rám, a hozzá tartozó emberek pedig hangos éljenzésben törtek ki, és zúgó tapsvihart produkáltak. A többségüket ismertem, Chris csapattársai voltak, továbbá jelen volt pár sulis haverunk is. Hitetlenkedve elmosolyodtam, mire mindenki letámadott. Elsőként egy magas, világosbarna hajú srác kapott a nyakába, és több, mint ötször megforgatott a levegőben.
- Louis, tegyél le! - követeltem, de nem bírtam ki nevetés nélkül.
- Jó hogy itt vagy, csajszi - vigyorgott, de azért engedelmeskedett. Amikor a talpam újra szilárd talajt tudhatott maga alatt, szemügyre vettem a többieket is. Ryan, egy barna, deszkás hajú srác, akinek egy pár piercing figyelt a szemöldökéről, mosolyogva ölelt át a bal karjával.
- Hiányoztál - duruzsolta a fülembe. - Szeretnék bemutatni valakit. - Eddig észre sem vettem, hogy a jobb tenyere egy magas, mosolygós szőke lányéban pihen.
- Ő a barátnőm, Vicky - mutatta be a csajt.
- Hello - köszönt kedvesen. Külsőre tipikusan olyan lánynak tűnt, akiket általában messze elkerülök. Profin belőtt haj, rózsaszín műkörmök és magassarkú. De ebben a csajban mégis volt valami, ami szimpatikusnak tűnt. Talán az őszinte mosolya, ami miatt Missy-re emlékeztetett. Elszorult a szívem, de mosolyt erőltettem az arcomra, és viszonoztam a köszönést.
- Na elég legyen, én jövök! - tört utat magának a tömegben egy vörös hajú, zöld-fehér pólós srác, akiben azonnal felismertem Seamust.
- Az én ír csajom visszatért - örömködött, majd meghatottságot mímelve a nyakamba borult. Ő is ír származású volt, ezért már az első pillanattól kezdve megtaláltuk a közös hangot.
- Szia, Seam - vigyorogtam. Seamust még hat másik ember követte: Josh, a fekete hajú sápadt szépfiú, Eric, a szőke védő, Morgan, az elképesztően magas és széles svéd srác, az arab ikrek: Azim és Jamal, és két másik fiú, akiket nem is ismertem. Miután Chris bemutatta őket; Malcolmot és Tony-t, elhallgatott és sejtelmesen mosolygott, miközben bizalmas pillantásokat váltott a többiekkel, akik szintén csöndben pislogtak. Épp rákérdeztem volna, hogy mi a fene folyik itt, mikor Louis szorosan Chris mellé lépett, és a háta mögött átadott neki valamit.
- Van itt neked valami - vigyorgott Christopher, majd előhúzott a háta mögül egy fekete díszdobozt, amelyet türkizkék szalag díszített. Az egész alig volt nagyobb, mint az öklöm.
- Jaj, nem kellett volna - szabadkoztam.
- Hidd el, ha kibontod, nem így fogod gondolni - ugráltatta Lou a szemöldökét. Ötletem sem volt, mi lehet benne. Első látásra ékszeres doboznak tűnt. Levettem a szemem a többiek noszogató pillantásairól, és hozzáláttam a doboz kicsomagolásához. Mikor felnyitottam, értetlenkedő arckifejezés ült az arcomra. A dobozban egy hagyományos Wilson baseball labda volt. Nem értem. Ennek biztos van valami szimbolikus jelentése, csak én vagyok túl hülye, hogy rájöjjek. A tenyerembe vettem a labdát, és elgörgettem az ujjaimon. Ekkor vettem észre az aláírást. Elakadt a lélegzetem.
- Úristen! - hüledeztem. A labdán a kedvenc játékosom, Edgar Martínez aláírása volt olvasható. A pasi 1987 óta tagja a Seattle Mariners-nek, és egészen 2004-ig játszott. Igazi isten, aki tagja a Mariners Hírességek Csarnokának, de a legnagyobb durranás az, hogy miatta szerzett jogot a Mariners az Amerika Liga döntőjére 1995-ben. A Yankees az inning első felében 1 pontos vezetést szerzett, de a második felében Martinez kétpontos duplájával megnyerték a mérkőzést. Sajnos csak a döntőig jutottunk, mert a Cleveland Indians 4-2-re legyőzött minket, de ez így is nagy eredmény. Többen megmosolyogták a reakciómat, páran még pacsiztak is.
- Mondtam, hogy tetszeni fog neki - vigyorgott Seamus.
- De... már visszavonult. Hogy..? - Egy értelmes mondatot sem bírtam kinyögni, csak bámultam a dedikált labdát, amelyhez a világ legjobb baseball játékosa is hozzáért.
- Eljött a meccsünkre múlt hét szombaton... - Nem akartam félbeszakítani, de nem bírtam magammal.
- Te találkoztál vele? - Eddig nem tudtam, milyen az, ha az embernek leesik az álla, de most határozottan valami ilyesmit éreztem.
- Csukd be, mielőtt belerepül egy légy - kuncogott Louis, amire csak egy nyelvöltéssel feleltem.
- A fia, Alex a washingtoni csapatban játszik, ezért eljött megnézni a meccset. Állati jófej. És azt mondta, jól játszottunk - mesélte Chris. Láttam rajta, hogy őt is felspannolta a találkozás.
- Hát, én nem is tudom, mit mondjak... - motyogtam. Tényleg nagyon örültem az ajándéknak, és boldog voltam hogy ilyen jó barátaim vannak.
- "Ó, köszönöm Louis." "Te vagy a legjobb, haver" "Olyan kedves vagy" - váltott Louis egy oktávval magasabbra, miközben hisztériás rohamot játszva legyezgette magát. Chris oldalba bökte, majd mindenki nevetett.
- Köszönöm, srácok - vigyorogtam.
- Nincs mit - mosolygott Chris, majd magához húzott és átölelt. - Hiányoztál - duruzsolta a fülembe.
- Ti is nekem. - A jelenettől egy kicsit elérzékenyültem, de a Chris pulcsijának dőlve töltött idő elég volt, hogy erőt vegyek magamon. Nem sokkal később a srácok többsége elvonult baseballozni, Josh és Eric labdáztak, az ikrek valami pankrációhoz hasonlót imitáltak Morgannel, de Seam, Louis, Ryan, Vicky és Chris itt maradt.
- Mire vársz, mesélj! - bökött oldalba Seamus, miután egy kis kört alkotva letelepedtünk a fűbe.
- Mit meséljek? - mosolyogtam, majd helyet foglaltam a zöld gyepen.
- Te majdnem egy hónapot töltöttél Kaliforniában, és azt kérdezed, mit mesélj? - hüledezett Louis.
- Voltál Los Angelesben? - érdeklődött Vicky.
- Nem, de van róla képeslapom - kuncogtam.
- És Beverly Hillsben?
- A-a.
- Nem mentél el Beverly Hills-be, mikor csak egy köpésre volt tőled?! - értetlenkedett Seamus.
- Mióta vagy te ilyen vásárlásmániás? - forgattam a szemem.
- Egyszer elmegyek a Wlishire Boulvard-ra vásárolni... majd viszlek magammal, oké? - nevetett Vicky.
- Király. És akkor hol jártál? - kérdezte Seamus. Gondolatban végigvettem az ott töltött heteimet. Tényleg nem használtam ki a Kalifornia adta hatalmas lehetőségeket, de nem is volt rá szükségem. Volt valami, ami pótolta. Vagy inkább valaki...
- Santa Monicában - jutott eszembe az a fájdalmasan tökéletes nyaralás, amit soha sem fogok elfelejteni.
- Komolyan?! Ott van a Third Street Promenad bevásárlóutca! - Hűha, ez a csaj jól informált.
- Jól hangzik. Azt hittük, haza sem jössz - kapcsolódott be a társalgásba Ryan, aki eddig csak Vicky hajával babrált.
- Hát... itt vagyok - mosolyogtam. Christopher még mindig a Wilson labdát görgette a tenyerében. Ma szokatlanul csendes. Vajon mi járhat a fejében? Reméltem, hogy nem a reggeli incidens, ami most újra eszembe jutott, a pokolba.
- Szerinted van különbség a kettő között? - kérdezte Lou, majd egy pillanatra kikapta a kezemből a dedikált labdát.
- Hé, össze ne piszkold! - fenyegettem.
- Mindkettő hagyományos Wilson... - vonta meg a vállát Chris.
- Igen, de ez Softcompression - bökött Louis a labdámra -, az pedig A1030-as.
- Mondasz valamit... - ráncolta a homlokát Christopher. - Fogadjunk, hogy az A1030-as a jobb.
Louis elvigyorodott, mint minden alkalommal, amikor fogadást köt valakivel. Jó sokszor csinálja...
- Kase, te mit mondasz? - kérdezte Chris.
- Hmm, legyen a Softcompression - húztam.
- Csapj bele! - pacsizott le velem Louis.
- Na majd meglátjuk - pattant fel Chris azonnal a helyéről, majd Lou-val elindultak a pálya közepe felé.
- Ezt megnézem - ugrott föl Seamus, és nem sokkal később Ryan is követte, de csak miután szájon csókolta Vicky-t. Utáltam magam érte, de egy kicsit elszomorodtam, mert nekik annyira jól összejöttek a dolgok, nem úgy, mint nekem. Vicky-vel ketten maradtunk, az egyedüli lányok a bandában.
- Hát igen, ha baseballról van szó, nem lehet leállítani őket - billentette oldalra a fejét, miközben a fiúkat nézte.
- Az biztos - követtem a tekintetét. Chris felállt Louis-szal szembe, úgy száz méterre lehettek egymástól. Időközben a többiek is köréjük csoportosultak, kíváncsian várva a fogadás eredményét.
- Olyan jó titeket együtt látni - céloztam rá és Ryan-re. Mert a beteges irigységem ellenére tényleg örültem, hogy Ryan végre talált egy rendes lányt. Korábban peches volt a csajokkal, nagyon sokan összetörték a szívét, de most úgy tűnt, Vicky-vel egymásra találtak.
- Tudod... lehet, hogy korai az ilyesmi, de úgy érzem, ő az igazi - mosolyodott el, pillantásával még mindig Ryan-t fürkészve. - Érezted már úgy, hogy bármit megtennél valakiért? Hogy bármit képes lennél elviselni miatta, és szinte mindent megbocsátanál neki?
- Tudom, mire gondolsz - motyogtam. Pontosan ezt éreztem.
- Ti Chris-szel mióta vagytok együtt? - A kérdése hidegzuhanyként ért.
- Mi...? Nem. Miből gondolod, hogy együtt vagyunk? - válaszoltam talán túl nyersen.
- Hoppá, sajnálom, csak... Abból, ahogy rád néz, azt gondoltam... Nem érdekes - legyintett. Láttam rajta, hogy zavarban van.
- Semmi baj - bizonygattam. - Miért, hogy néz rám?
- Mint Ryan rám - mondta. Oké, lehet, hogy kicsit egoista a csaj. - De lehet, hogy csak félreértettem valamit, ne haragudj!
- Nem számít - vontam meg a vállam. Miért hiszi mindenki, hogy van köztünk valami? Hát már nem létezik...
- Ezek szerint te hiszel a fiú-lány barátságban. - Ez a lány gondolatolvasó?
- Igen, miért ne? Egy csomó fiú haverom van és egyiküket sem akarom lesmárolni - biccentettem.
- De Christopher a legjobb barátod, nem?
- Igen, és az embernek szüksége van legjobb barátra. Ezért még fontosabb, hogy semmi se álljon közénk - bólogattam.
- De helyes, nem? - Untam, hogy ennyire túlspilázza a témát, és semmire sem vágytam jobban, mint hogy más mederbe tereljem a beszélgetést. A kíváncsiskodásával, és a kérdezősködésével még jobban hasonlított Missy-re.
- Nem hagyhatnánk ezt a témát? - néztem rá bocsánatkérően.
- De, persze - bólogatott megértően. - És te hogy állsz pasiügyben? Van valaki a láthatáron? - mosolygott. A lehető legjobb témákat hozza fel.
- Most vagyok túl egy szakításon - feleltem. - Vagyis... azt hiszem, még nem sikerült túl jutnom rajta - tettem hozzá, és éreztem az egyre növekvő gombócot a torkomban.
- Ó, sajnálom... - nézett rám bűntudatosan.
- Semmi baj, de most el kell mennem - tápászkodtam fel. - Megmondanád Chris-nek, hogy majd találkozunk? És köszönöm a többieknek is, hogy eljöttek - hadartam.
- Aha, de mindjárt jönnek - intett a hátam mögé. Úgy tűnt, vége a fogadásnak, és Louis kárörvendő nevetéséből úgy szűrtem le, hogy mi nyertünk. Valahogy ennek most nem tudtam örülni, és amire a legjobban vágytam, az az, hogy egy időre eltűnjek innen, és egyedül lehessek az érzéseimmel.
- Tényleg mennem kell, de örülök, hogy megismertelek. - Mosolyt erőltettem az arcomra.
- Én is örülök - derült föl az arcra, de csak egy pillanatra láttam, mert gyors léptekkel átvágtam a pályán, és percek alatt a kétszárnyas tolóajtónál voltam. A folyosón már sprinteltem, nehogy utánam jöjjön valaki, és éreztem, hogy a feltörni készülő sírás fojtogatja a torkomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése