Kitrappoltunk a ház elé, ahol már ott állt az ezeréves Simson-ja, amit annyira utál.
- Van biztosításod? - kérdezte tettetett aggódással, mire felnevettem.
- Annyira azért nem lehet vészes. - Vetettem egy pillantást az általa ócskavasnak titulált motorra. Hát, nem egy BMW, de ez van, ezt kell szeretni.
- Remélem, nem most esik darabokra - dünnyögte, majd felnyitotta a csomagtartót, elővett egy bukósisakot és a fejembe nyomta.
- Neked nem kell? - furcsállottam, mire legyintett. Felült a motorra, és lerúgta a kitámasztót. - Na, bízol bennem? - vonta fel a szemöldökét.
- Mi atyánk, ki vagy a mennyekben... - kezdtem duruzsolni.
- Na menj már! - nevetett. - Pattanj föl!
A fejemet csóváltam, majd átvetettem a lábam a járgányon, és átkaroltam Chris derekát. Indított, mire a motor hangosan felbőgött.
- Kezdek félni - kuncogtam.
- Hát, nem mindenkinek van milliárdos nagynénje... - cukkolt, mire megszorongattam a derekát. Először azt hittem, nem fogunk elindulni, de rákapcsolt, és meglepően gyorsan repesztettünk végig az utcán.
- Nem fázol? - kiabálta hátra félúton. Csak egy hosszúujjú volt rajtam, ami eléggé lenge, ellentétben az ő kapucnis pulcsijával.
- Nem! - feleltem mégis, mert nem akartam, hogy aggódni kezdjen, vagy megálljunk. Gyalog alig tíz perc távolságra laktunk egymástól, ezért percek alatt elértük a házukat. Nem sokban különbözött a miénktől, ugyanazok a fehér kerítések, befüvesített udvar, hátul egy kis kerttel, elől kikövezett járdával és garázzsal. Amikor beállt a felhajtóra és leállította a motort, átvetettem a lábam, hogy leszálljak, de egy kicsit elzsibbadtam, ezért nehézzé vált a mozgás, és majdnem elvágódtam. Karjával megfogta a vállam és segített egyenesben maradni. Lehámoztam magamról a bukósisakot, sikeresen szétrombolva ezzel a gondosan összerakott kontyomat.
- Ez közel sem olyan szexi, mint a filmekben - jegyeztem meg, miután lesimítottam borzos fejemet. Válaszra nyitotta a száját, de végül becsukta. Sosem tudom meg, mit akart mondani. Leszállt, kitámasztotta a Simsont és zsebretette a kulcsot. Feltéptem a ház kovácsoltvas kapuját, és elindultam a bejárati ajtajuk felé.
- Úristen, de rég voltam itt - csodálkoztam. A tenyerét a kilincsre kulcsolta, és kitárta az ajtót. Sosem zárta kulcsra, mondtam is neki mindig, hogy egyszer ki fogják rabolni.
- Még mindig nem hallgatsz rám? - tettem csípőre a kezem.
- Bla bla bla. Ez egy békés parkváros, előbb rabolják ki Obamát, mint engem - kételkedett, majd beinvitált. Ismerős, hosszú, parkettázott előszoba fogadott, amelynek jobb és bal oldalán szekrénysorok kaptak helyet, továbbá egy hatalmas hűtő a folyosó végén. Innen egy elágazás vezetett a konyhába és a nappaliba, szemben pedig egy kacskaringós lépcsőn lehetett feljutni az emeletre, ahol Chris szobája és a szülei hálója foglalt helyet. A bátyja, Benjamin már nem él velük, saját lakása van a belvárosban, mert egyetemre jár. Fura volt ez a csend, ezért lerúgtam a tornacsukámat és elindultam a nappali felé körülnézni. Tekintetemmel végigpásztáztam a kanapét, amely a hatalmas plazma tv-vel szemben foglalt helyet, a számítógépasztalt és a bárpultot is, de sehol egy lélek.
- Ja, igen. Apáék Eugene-ben vannak, tudod, a házassági évfordulójuk miatt. Csak hétfő este jönnek haza - magyarázta.
- Ó, tényleg. Bocs, elfelejtettem - csaptam a homlokomra. - Sok boldogságot nekik!
- Jaj, hagyd. Nem várom, hogy megjegyezz ilyen marhaságokat - vigyorgott, majd kitárta a hűtő ajtaját.
- Na, lássuk, miből élünk! - dünnyögte, majd végigpásztázta a hűtőszekrény tartalmát. - Vodka, sör, whiskey, sör, jé, likőr... ja, és még több sör - sorolta a kínálatot. - Mivel akarsz kezdeni?
- Van citromleved? - kérdeztem.
- Citromlé? Komolyan?
- Van vagy nincs? - bazsalyogtam.
- Aha, de szénsavas - mondta, majd előhúzott egy citrom-lime tartalmú Zephyrhills-t.
- Tökéletes. - Kikaptam a kezéből, és áthajoltam a válla felett, hogy kivegyek egy doboz sört. Ő is vett párat, aztán bevonultunk a konyhába. Emlékeztem, hogy volt egy shaker-ük, ezért felforgattam a fiókokat, hogy megtaláljam.
- Inkább mondd meg, mit keresel - kuncogott.
- A shakert. - Átengedtem neki a helyem. Kihúzta a fenti jobb oldali fiókot, és egy másodperc leforgása alatt a kezembe nyomta, amit kerestem.
- Nem csoda, hogy nem találtam - vakargattam a tarkómat, ugyanis legjobb esetben is csak akkor érem föl azt a polcot, ha székre állok. Beleöntöttem a doboz tartalmát, és hozzá egy kis citromos löttyöt, majd összeráztam a kettőt. Chris elővett két poharat, én pedig kiöntöttem a shaker tartalmát.
- Ennek mostantól legyen a neve... mittudoménmi - vontam meg a vállam, majd kiürítettem a poharat.
- Fantáziadús. Nekem citromos sörnek tűnik - nevetett Chris.
- Ez nem egy egyszerű citromos sör, oké? - cívódtam vele. Régi szép idők. Mennyire hiányzott már ez. Semmi értelmesről nem beszélgetni, csak ilyen gyerekes marhaságokkal elütni az időt. Bár a gyerekek nem nagyon szoktak egy piával felszerelt szekrényből válogatni... Figyeltem, ahogy felhörpinti a pohár tartalmát, majd újratölti. Alig negyed órája még meg akartam fulladni a bánatban, de most hogy itt van, sokkal jobb kedvre derültem. Észrevette, hogy nézem.
- Mi az? - billentette oldalra a fejét.
- Á, semmi. A nagyanyám szerint jó hatással vagy rám. És igaza van - jegyeztem meg, majd a dobozos sör után nyúltam.
- Jól beszél a nagyanyád - bólogatott, miközben egy féloldalas mosoly bújkált a szája szegletében. Egy ideig csöndben iszogattunk, és már a harmadik doboznál tartottam, amikor megszólalt.
- Hiányzik? - kérdezte.
- M-mi? - adtam az ártatlant.
- A srác.
- Én nem is...
- Ne csináld. Látom az arcodon. Van egy nézésed, amikor rá gondolsz - jegyezte meg. Missy is ezt mondta. Mindenki tudja, hogy nincs pókerarcom, de hogy ennyire átlátszó legyek...
- Rendben. Tényleg hiányzik - ismertem be. Nem akartam erről beszélni. Ki akartam törölni mindent, ha csak egy napra is, de meg akartam szabadulni a fájdalomtól.
- Dühös vagy rá? - tette fel a kérdést, amin már napok óta rágódom. A haragom célkeresztjében inkább Mike állt. Ha Ronan-re gondoltam, csak a veszteség fájdalmát és a bűntudatot éreztem. Régebben haragudtam rá, amiért nem hitt nekem, de átgondoltam és meg tudtam érteni. Már csak az a kérdés, hogyan lépjek tovább. Az a gyanúm, hogy egy kis vodka is kell hozzá.
- Magamra vagyok dühös - suttogtam.
- Hé, mindenki hibázik. Nincs okod haragudni magadra - bizonygatta, de ez a gondolat nem tudta eltörölni az igazságot, amit ő nem ismerhet.
- Van valami erősebb? - böktem a dobozos sörre. Egy pillanatra aggodalom suhant át az arcán. Ő akart bepiálni, nem? Különben is, mitől félt?
- Nyugi, nem fogok megzakkanni. Csak egy kis lazításra van szükségem - bizonygattam. Elindult a hűtő felé, és elővette a vodkás üveget. Fejét a hűtőajtónak döntötte, így kilátszott az ádámcsutkája, miközben lecsavarta a kupakot. Úgy tűnt elgondolkozott, mert jobbra balra huzogatta az ajkát, végül a szájához emelte a vodkás üveget, és jól meghúzta.
- Hé, itt én vagyok az, akinek szerelmi bánata van! - emlékeztettem. Nevetgélve átnyújtotta az üveget, én pedig nyakaltam belőle egy keveset. - Rakunk be valami zenét?
- Azonnal - dünnyögte, majd lustán belépdelt a nappaliba és leguggolt a hifi elé. Letérdeltem mellé, és éppen szóra nyitottam a számat...
- Nem Rammstein-t - intett le, mire karba tettem a kezem és durcásan méregetni kezdtem. Elnevette magát, majd berakott egy legalább annyira zúzós számot, csak kevésbé depresszívet. Levágtam magam a kanapéra, és iszogatni kezdtem. Ez a lötty nagyon itatja magát... Letelepedett mellém pár doboz sör társaságában. A komódról felkapta a baseball labdáját - minden szobában volt legalább egy -, és fel-fel kezdte dobálni. Mindig elkapta. Öröm volt figyelni magabiztos mozdulatait.
- Louis-szal minden oké? - kérdeztem. Amikor legutóbb beszéltünk, teljesen rendben volt, és reméltem, hogy azóta végleg leállt a drogokról.
- Aha. Tiszta, mint a gatyám - mormolta.
- Jó tudni - kuncogtam. Éreztem, hogy kezd a fejembe szállni az alkohol, de próbáltam nem tudomást venni róla.
- Most má' véglegesen visszavették a csapatba - mondta. Kicsit lelassult a beszédtempója, mint mindig, amikor spicces. Unalmamban olvasgatni kezdtem a kezembe akadó tévéújságot.
- Yankees - Red Stocks meccs. Most! - kiáltottam fel.
- Mikor kezdődött? - élénkült meg Christopher.
- Tíz perce - feleltem, ezzel egy időben bekapcsolva a tévét. Chris lehalkította a hifit, én pedig felhangosítottam a kommentárt.
- Nem maradtunk le semmiről - állapította meg. Végigpásztáztam a játékosokat, és lehalkítottam kissé az agyatlan kommentátort. Jobban szerettünk mi megjegyzéseket fűzni a meccshez.
- Yankees!
- Red Stocks! - Vágtuk rá egyszerre.
- Mibe fogadunk? - vonta fel a szemöldökét.
- Hm... ha a jenkik nyernek, egy hétig takarítom a szobádat - határoztam.
- Biztos vagy benne? - vonta fel a szemöldökét kételkedve.
- Száz... hükk... százalék - csuklottam.
- Hát jó. Én meg elszívok egy cigit a nagyanyád előtt. - Christopher Sportoló Jófiú Emerson, aki még soha életében nem szívott el egyetlen szál cigarettát sem?
- Megőrültél? Tudod, milyen. Soha többé nem enged a közeledbe - böktem oldalba.
- Megbánod te még, hogy a zokniknak szurkolsz - vizslatott egy gunyoros mosollyal a szája szegletében.
- Oooodanézz! - hajoltam előre. A zoknik pontot szereztek.
- Mázlijuk volt - legyintett Chris, majd ledöntött még egy doboz sört. A vodkás üvegemre pillantottam; félig üres volt. Ettől kicsit megrettentem, de kezdtem eltompulni, ezért nem igazán fogtam fel a dolog súlyát. Még egyszer meghúztam az üveget, majd félretettem, és elkoboztam Chris-től a Heineken-t.
- A zoknijaid hátrányba kerültek - bökött az állával a képernyőre. A Yankees átvette a vezetést. - Az egyetlen zokni, amit szagolhatsz, az enyém lesz, ha elveszted a fogadást - nevetgélt. Alig várom, hogy megnyerjem azt a fogadást. A meccs vége felé már kezdett tompulni az agyam, és arra is alig emlékszem, amiket Chris-szel egymás fejéhez vágtunk, amikor a csapatunk pontot szerzett. Vesztésre álltunk, és egy belső hang arra késztetett, hogy egyre többet igyak. Hát ki vagyok én, hogy ellenkezzek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése