Hasogató fejfájásra ébredtem. Olyan érzésem volt, mintha az agyam ki akarna robbanni a koponyámból, továbbá enyhe hányinger gyötört. Ráadásul egy újabb rémálomból ébredtem fel. Ismét róla szólt, az elvesztéséről. Lelöktem magamról a takarót, és csodálkozva ültem fel a... franciaágyban? Elgyötörten hunyorogva vakargattam a tarkómat, miközben azon agyaltam, hogy kerültem ide. Minden olyan ismerős volt. A képek a falon, a repülős lámpa, a sarokban heverő baseball ütő... Christopher szobájában vagyok. Csak most vettem észre, hogy ő is ott fekszik mellettem. Nekem háttal volt, de így is feltűnt, hogy nincs rajta póló. Végigpillantottam magamon, és meglepetten konstantáltam, hogy egy szál melltartóban vagyok. Körülnéztem, a pólóm a padlón fetrengett, ezért gyorsan magamra húztam. Kétségbeesetten sürgettem az agyam, hogy emlékezzen a tegnap estére, de semmi képet nem kaptam arról, ami történt, csak még egy dózis extra fejfájást. Bármennyire is szerettem volna eltűnni a takaró alatt, és sosem bújni elő, nem bírtam tovább egy helyben maradni, muszáj volt járnom egyet. Sietve felpattantam, de hiba volt, mert a gyomrom liftezni kezdett, és iszonyatosan szédültem. Visszafojtottam a feltörni készülő rókacsaládot, és kirohantam az ajtón. Szerencsére csak egy rövid folyosó választott el a mosdótól. Épp annyi időm volt, hogy letérdeljek a wc elé és rögtön kiadtam a gyomrom tartalmát. Szinte csak a tegnapi folyadék volt bennem, emiatt keserű lett a szájízem. Fintorogva egyenesedtem föl, ugyanakkor megkönnyebbültem kissé. Hideg vizet fröcsköltem sápadt arcomra, és megmostam a fogam. Most tűnt csak föl, mennyire ki vagyok száradva. Miután bevedeltem egy liter vizet, visszatántorogtam a szobába. Lehuppantam az ágy szélére, és magamra csavartam a takarót. Még csak halvány foszlányokra sem emlékszem a tegnapi napból... Mennyit ihattam?! Lopva vetettem egy pillantást a békésen szuszogó Chris-re. Remélem, nem csináltam semmi marhaságot. Azon agyaltam, vajon van-e rajta bokszer, de nem mertem ellenőrizni. Végül csak az ajkamat harapdálva meredtem magam elé, és idegesen doboltam az ujjaimmal a lepedőn. Chris mocorogni kezdett, majd egy hatalmas ásítás kíséretében kinyitotta a szemeit. Jobb állapotban volt, mint én, de rajta is látszottak a másnaposság nyomai. Nyűgösen megdörzsölte a szemeit és összeborzolta amúgy is kócos haját. Vetettem rá egy aggodalmas pillantást, mire elkomolyodott a tekintete.
- Jól vagy? - kérdezte gyengéden. Mi a fenét művelhettem tegnap?
- Cefetül másnapos vagyok és az előbb hánytam, úgy hogy ne haragudj, ha nem adok jó reggelt puszit - próbáltam kipréselni egy mosolyt, de menet közben fintorrá alakult.
- Mennyire emlékszel? - tapogatózott.
- Miből?! - kérdeztem hisztérikusan.
- Nyugi... - csitítgatott, de ismét rám tört a hányinger és eszeveszettül lüktetett a fejem.
- Ugye mi nem...? - pillantottam meztelen felsőtestére, de azonnal elkaptam a tekintetem, és a homlokomat kezdtem masszírozni.
- Mi mi nem...? Ja, nem - kapcsolt.
- Mit csináltam tegnap? - kérdeztem gyanakvóan.
- Nem akarod tudni - rázta a fejét, mire megremegett az ajkam.
- De, tudni akarom - feleltem bizonytalanul. Feszült figyelemmel vártam a válaszát, még a takarót is megmarkoltam idegességemben.
- Először is: megittad az összes sörömet - nézett rám megrovóan. - Aztán a meccs után tökre kiütötted magad, azt mondtad, te vagy Pókember és ledobáltad a cuccaidat. És Amerika Kapitánynak hívtál.
- És hogy kerültem az emeletre? - ráncoltam a homlokom. Nem hiszem, hogy olyan állapotban képes lettem volna elbírni akár egyetlen lépcsőfokkal is.
- Felcipeltelek, mert nem bírtál magaddal. Azt mondtad, magadtól is fel tudsz menni, és megharaptál... - A tenyerembe temettem az arcom. - Aztán valami olyasmiről hadováltál, hogy ne oktassalak ki folyton, és valami hülye néven szólítottál... ja igen, azt mondtad: Edward.
- Úristen - szörnyülködtem. Sokszor látott becsiccsentve, de ennyire messzire még sosem mentem. Általában a srácok szokták leinni magukat, mert én vagyok a sofőr.
- Nyugi, nem volt olyan vészes - legyintett. Megkönnyebbültem. Hálás vagyok, amiért nem használta ki a helyzetet.
- Várj... azt mondtad a meccs után. Mi lett az eredménye? - kérdeztem. Megköszörülte a torkát és a szoba sarkát kezdte fixírozni.
- Állj... a zoknik nyertek, igaz? - tapogatóztam.
- Nem vagy éhes? - terelt, és bár a gyomrom kongott az ürességtől, nem sikerült témát váltania.
- Gyenge próbálkozás! Hol a távlövő? - pattantam fel a távirányító után kutatva, amit szinte azonnal megpillantottam a Chris oldala felőli komódon. Lefogtam a karját és átlendültem fölötte. Majdnem kitörtem a nyakam, de egy hajszállal előbb szereztem meg, mint ő. Bekapcsoltam az ággyal szembeni dvd-állványon lévő plazma tévét és szörfölni kezdtem a csatornák között. A sporthíradóban mindig beszámolnak a tegnapi meccsek eredményéről. Meg is találtam a Sport 1-et, ahol hatalmas, piros betűkkel virított a szalagcím, amelyből megtudtam, hogy a Red Stocks megverte a Yankees-t!
- Ez az! Készítsd a tüdőd, Emerson! - Belebokszoltam a levegőbe, és elkezdtem örömtáncot járni az ágyon, ami nem volt túl jó ötlet, mert azonnal felkavarodott a gyomrom.
- Egy pillanat... - tartottam fel a mutatóujjamat, majd szélsebesen elszáguldottam a mosdóig, és kiadtam a gyomrom tartalmát - meglepő, hogy maradt bennem még egyáltalán valami a reggeli után. Amikor felegyenesedtem, Chris ott állt mögöttem és a kezembe nyomott egy Aspirin-t és egy pohár vizet.
- Fhú, köszi - dünnyögtem a homlokomat dörzsölgetve, majd bekaptam a pirulát és leöblítettem a folyadékkal. - Milyen nap van ma? - kérdeztem zavarodottan.
- Hétfő, miért?
- Jézusom, akkor neked nem kéne suliban lenned? - kerekedtek el a szemeim. Norah néni már elkezdte intézni az átiratkozást, a régi tankönyveim még megvannak, de nem tudom, mikortól kezdhetek el újra járni.
- Te tényleg kiütötted magad. Őszi szünet van - felelte.
- Ó... - Erről teljesen megfeledkeztem. Ahogy arról is, hogy értesítsem Norah nénit a tegnapi terveimről. Basszus. Kirohantam a mosdóból, figyelmen kívül hagyva Chris értetlen arckifejezését, és előkotortam a mobilom a farmerem zsebéből. 20 nem fogadott hívás.
- Atyaisten - nyögtem döbbenten.
- Mi történt? - hallottam Chris hangját a hátam mögül. Ma már másodszorra surran mögém úgy, hogy nem hallom. Nagyon emlékeztetett valakire.
- A nagyanyám 20-szor keresett tegnap, meg párszor ma reggel is. Elfelejtettem szólni neki, hogy nálad alszom. Mondjuk én sem tudtam róla... - vakargattam a tarkómat.
- Hívd vissza.
- Most inkább hazamegyek. - Lélekben már felkészültem a lecseszésre, felesleges tovább halogatni.
- Oké, elkísérlek - jelentette ki, majd választ nem várva felkapta a farmerját a földről.
- Azt hiszem, meg tudom védeni magam a nagymamámmal szemben - vetettem rá egy "ugyan, kérlek" pillantást.
- Elhiszem, de gondoltam utána elmehetnénk valahová - vetette fel az ötletet. Eszembe jutott, hogy otthagytam tegnap a többieket, ezért beláttam, jó ötlet lenne kiengesztelni őket.
- Rendben, de gyalog megyünk. Ha esetleg rám jönne a rókázás - kötöttem ki, mire beleegyezően elmosolyodott. Én is magamra húztam a farmerem, Chris pedig a pólóját, és már kész is voltunk.
- Ja, és elhoztam a labdádat - emelte le a polcról a dedikált Wilson-omat, majd a kezembe nyomta.
- Köszi. Tényleg, ez a legjobb ajándék, amit valaha kaptam. - Ez nem volt igaz. A legjobb ajándékomat Santa Cruzban hagytam, és sosem kapom vissza... - Egyébként... mi lett az eredmény tegnap? - tereltem a beszélgetést a fogadásra.
- Csak annyit mondok, hogy két fogadást vesztettem el alig huszonnégy óra leforgása alatt...
- Nem vagy formában - nevettem, amíg még lehet. Norah néni az ilyen bizalmi dolgokat mindig is komolyan vette, csoda lenne, ha még nem hívta volna a rendőrséget. Tényleg bűntudatom volt, amiért nem vettem fel a telefont, de még mindig jobb, mintha részegen szóltam volna bele. Deja vu érzésem volt. Minden családtagomat kikészítem az önzésemmel.
Túl gyorsan értük el a házunk bejáratát, a nagymamám kocsija pedig a felhajtón állt, tehát ezer százalék, hogy odabenn tartózkodik és épp halálra aggódja magát értem.
- Nem akarok bemenni - motyogtam, de azért lenyomtam a kilincset. - Figyelj, gyere be te is, hátha akkor visszafogja magát - kérleltem. Mikor egy csibészes mosollyal biztosított a jelenlétéről, kitártam az ajtót. A nagymamám ölelése bomba-szerű becsapódásként ért. Biztatóan magamhoz öleltem, de eltolt magától és szemrehányóan karba fonta a kezét.
- Te meg hol voltál?! - csattant fel, bár hangjából inkább megkönnyebbülés, mint düh tükröződött.
- Sajnálom! Szólni akartam, de teljesen kiment a fejemből, és... - magyarázkodtam. A nagymamám egy jelentőségteljes pillantást vetett a barátomra, mire felsóhajtottam.
- Chris, megvárnál az emeleten? - kértem megadóan.
- Igenis - dünnyögte, majd elindult a lépcső felé. Segélykérő pillantásokat lövelltem felé, de Norah néni elállta az útját és folytatta a kihallgatást.
- Van fogalmad róla, mennyire aggódtam? Majdnem hívtam a rendőrséget! Hol voltál?
- Chris-nél aludtam.
- És nagy dolog lett volna hazatelefonálni?
- Sajnálom, kiment a fejemből.
- Tudom, hogy nagylány vagy már, de van egy őrült, aggódó nagyanyád, aki egész este nem tudott aludni, mert azon agyalt, hogy vajon mi történt az unokájával. Nem is hiszed, mennyi minden megfordult a fejemben!
- Tényleg sajnálom... - Nem így akartam elkezdeni a kapcsolatunk újraépítését.
- Lehet, hogy Annie-vel ezt megcsinálhattad - kezdte megint a nagynéném ócsárlását -, de én szeretném tudni, hogy hol vagy és mit csinálsz... Csak ennyit szeretnék kérni, ezt megérted?
- Persze - bólintottam megadóan. Nem volt kedvem belemenni egy újabb vitába a nagynéném nevelői képességeit illetően, tudtam, hogy Norah nénit úgy sem lehet meggyőzni, ha egyszer valamit a fejébe vesz. - Többet nem fordul elő - tettem hozzá a békesség kedvéért.
- Rendben. Örülök, hogy jól vagy - ölelt át még egyszer, majd a konyha felé vette az irányt. - Nem vagy éhes? - kérdezte, miután lecsillapodott kissé. Megkordult a gyomrom.
- Most, hogy mondod, ennék valamit... - bólogattam.
- Csinálok melegszendvicset. Majd szólok, ha kész - határozott.
- Köszönöm - mosolyogtam, majd elindultam megkeresni Chris-t. A szobámban találtam rá, épp az egyik fotóalbumunkat nézegette. Felnézett az ajtócsukódásra.
- Na, hogy ment? - kérdezte.
- Egész jól. Megígértem, hogy jó kislány leszek - mondtam sejtelmesen.
- Jó vicc - kuncogott, majd a pillantása visszatért a fényképalbumhoz.
- Mit találtál? - kérdeztem kíváncsian, majd letelepedtem mellé.
- Ezek még 2006-ban készültek, Eugene-ban - mutatott az egyik képre, ahol Chris-szel és Louis-szal pózoltunk horgászás közben.
- Hogy én mennyire utálom ezt a sportot - kuncogtam. Felidéztem annak a nyárnak az emlékeit. Chris megtanított horgászni, de borzasztóan unalmasnak találtam, ezért fél órával később beugrottam a vízbe. A gond csak az volt, hogy a nagy lubickolás közepette beleakadtam a huzalba, és jól pofára estem. Chris szabadított ki. Azóta is felhánytorgatják az esetet "A legjobb fogás" és a "Kase bekapta a horgot" címmel. ...
- Ezt figyeld - lapozott.
- Úristen, de béna a hajam - szörnyülködtem. Nyáron mindig kiszőkül, de ez még június elején volt, tehát vörösesszőke hajammal, amely két fonatban hullott a vállamra, úgy néztem ki, mint Harisnyás Pippi.
- Szerintem aranyos. De nézd Louis-t! - mutatott egy felzselézett hajú kis mitugrászra. Akkoriban meg volt győződve róla, hogy híres deszkás lesz, ezért megnövesztette a haját. Aztán jött a menőcsávó korszaka, ezért felzselézte, de úgy, hogy az egész égnek állt, és úgy nézett ki, mint egy ecsetfejű. Hirtelen nevetőgörcsben törtem ki.
- Gyerekek, kész a melegszendvics! - hallottam Norah nénit a földszintről.
- Kajás vagy? - kérdeztem.
- Mi az hogy! - pattant fel, majd együtt elhagytuk a szobámat és lecaplattunk, hogy megszálljuk a konyhát. Helyet foglaltam az ebédlőasztal bal sarkában - ez volt a kedvenc helyem -, Chris pedig letelepedett mellém.
- Ha szükségetek van valamire, tudjátok, hol találtok - intett Norah néni a földszinti vendégszoba felé, amely a nappali túloldalán foglalt helyet, majd felkapta a regényét és elvonult - véleményem szerint - olvasni.
- Köszi, mama - mosolyogtam, mire megállt egy pillanatra és zavartan végigmért. Csak percekkel később esett le, hogy most szólítottam először így, három év után. Végül halványan elmosolyodott, és felvonult a lépcsőn. Töltöttem magamnak a narancsléből, és épp megkínáltam volna Chris-t, amikor kopogtak.
- Várj, kinyitom - pattant föl, majd az ajtóhoz sietett. Alig hogy kinyitotta, egy elsuhanó, vörös pont száguldott be az előszobába.
- Hé, reméltem, hogy itt vagytok - vigyorgott Seamus, majd elindult a konyha felé.
- Szia, Seam - üdvözöltem, majd a melegszendvicses tál felé nyúltam.
- Szendvics? Király! - derült föl az arcra, majd elcsórt egyet a tálcáról - pont azt, amelyikkel már percek óta szemezek. Ezt a srácot nem szabad kaja közelében hagyni.
- Mi járatban? - kérdeztem. Gondolom, nem azért jött, hogy reggelizzen.
- Van egy király ötletem, de olyan gyorsan leléptél tegnap - vetett rám egy szemrehányó pillantást -, hogy nem volt időm megosztani veletek.
- Bocsi, sürgős volt - magyarázkodtam. Időközben Chris is megcsapolta a melegszendós tálat, majd letelepedett mellém. Seamus drámaian az asztalra támaszkodott.
- Hallgatunk, haver - sürgette Chris. Engem is kíváncsivá tett.
- Szóóóval... Arra gondoltam, hogy a nagybátyómnak van egy király - mostanában szereti ezt a szót - ingatlanja... most figyeljetek: Írországban!
Felcsillant a szemem, és úgy láttam, Chris is felkapta a fejét.
- Két szobás: van egy háló és egy bazinagy nappali, ahol van tévé, hifi, minden.
- És hol is van pontosan? - kérdezte Chris.
- Killaloe-ban. A Shannon folyó túlpartján már Ballina a neve. Ez az oldal még Clare megyéhez tartozik, a túloldal Tipperary - magyarázta Seamus. - Tehát, mivel nektek: bénáknak nyilván még semmilyen programotok nincs az őszi szünetre, arra gondoltam, velem jöhetnétek pár napra - hozakodott elő az ötlettel, ami egyébként fantasztikus.
- Atyaég! Ez komoly? - Annyira sokkolt az ötlete, hogy a megrágandó falatról is elfeledkeztem, ami a számban maradt, ezért a többiek valószínűleg nem értettek semmit, az összefüggéstelen mormogáson kívül.
- Ne beszélj teli szájjal! - intett szigorúan Seamus. - Szóval, mit szóltok? Zseniális vagy zseniális?
Septiben megrágtam a falatot, s közben feltartottam a hüvelykujjamat.
- Inkább király - nézett Chris jelentőségteljesen Seamus-re, aki már a harmadik melegszendvicset pusztította.
- Ugye hogy ugye? Kase, te mit szólsz?
- Istencsászár! Mikor indulunk? - lelkesedtem. Mindig is kíváncsi voltam Írországra, ráadásul a barátaimmal lehetnék!
- Ácsi. Még meg kell beszélnem Louis-szal - mondta vigyorogva.
- Tuti, hogy igent mond - szúrta közbe Chris.
- Ki jön még? - kérdeztem.
- Csak titeket hívtalak. Ryan-en is gondolkodtam, de biztos Vicky-vel jönne, és nem akarom, hogy a buli nászúttá alakuljon - gúnyolódott.
- Jaja, az a csaj nagyon tapad - bólintott Chris.
- Gonoszak vagytok. Szerintem tök aranyos - keltem a lány védelmére.
- Aha, mert még csak pár órát töltöttél vele. Mi több hetet, és elhiheted, ennyi elég is volt - mondta Seamus, vadul gesztikulálva.
- Miért rühellitek ennyire?
- Minden meccsre eljött, aztán letámadta a haverunkat, és elrángatta valami közös programra. Az elmúlt hetekben egyszer sem ünnepelt velünk a csávó.
- Hát, úgy tűnt, Ryan boldog... - vontam meg a vállam.
- Boldog, boldog. Talán inkább boldogtalan - replikázott Seamus dallamos, ír akcentussal, mintha énekelne vagy verset mondana.
- Csak nem féltékenyek vagytok? - vontam fel gúnyosan a szemöldököm.
- Nem!
- Hogy az anyjának a jó flancos... - dünnyögte Seamus, aki ír lévén nem használta az igen és nem szavakat, így hatalmas szókinccsel rendelkezett.
- Hát jó - hagytam rájuk, de azért a sejtelmes mosoly ott bujkált a szám szegletében.
- Most megyek, szólok Lujzának. Kösz a kaját - szólt vissza a háta mögött, majd eltrappolt az ajtóig, és eltűnt mögötte. Mindketten feldobódtunk a jelenlététől, így egy percen keresztül csak pislogtunk, mikor csend terült el a szobában.
- Néha fárasztó tud lenni - mondta Chris, mire sűrűn bólogattam.
- Ez a nyaralás annyira...
- Csak azt ne mondd, hogy király!
- ... metállat lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése