4. évad 4. fejezet

Ed

 Két nap telt el azóta. Missy nem keresett. Én sem őt. Tudtam, hogy épp most megy tönkre minden, és minden egyes perc egyre távolabb sodor minket egymástól, de egyszerűen nem voltam képes elé állni, és a szemébe mondani, mit érzek, mert még én sem voltam tisztában vele. Egy dolgot tudtam: szeretem, és most úgy tűnik, nem lehetek vele. Féltem, hogy csak én érzek úgy, ahogy érzek. Mert annak ellenére, hogy kiderült ez a dolog kettőnkről, az én érzéseim irányába nem változtak. Lehet, hogy ez nem normális, de nem érdekel. Csak az a helyzet, hogy nem én döntök. Rajta áll, együtt maradunk-e vagy sem. Talán csak idő kell neki... Én viszont beleőrülök a várakozásba. 

 Adrian nincs otthon, elment valami megbeszélésre. Az utóbbi időben nem sokat tartózkodik a házban. Nem mintha bánnám.

 Magamhoz vettem egy üveg whiskeyt Adrian dédelgetett bárszekrényből - a nagyanyám bárszekrényéből... aki nem az igazi nagyanyám... - és a szobám felé vettem az irányt. Félúton meggondoltam magam, és visszamentem a nappaliba, hogy bekapcsoljam a tévét.  Odakinn az idő már napok óta borongós, sötét, felhős és hideg. Kinyitottam az ablakot. 
A tévében valami valóság show szarság ment. Meghúztam az üveget. Sosem szerettem a piát. A keserű folyadék végigcsorgott a torkomon, mintha lángnyelvek égették volna, fanyalogva lenyeltem. Bármennyire undorodtam az ízétől, azon kaptam magam, hogy az üveg fele hiányzik. Utáltam magam, amiért beszóltam Kaseynek. Vannak olyan pillanatok, amikor egyszerűen nem tudjuk elviselni a valóságot. Nem helyes. Nem bátor, vagy dicső dolog. Tudta ő is, tudom én is. Akkor egy gyáva féreg vagyok, ki nem szarja le??

 Vajon szeret még? Nem akartam tudni a választ, ezért inkább ittam, hogy ne tudjak gondolkodni. Az agyam kezdett tompulni, a látásom homályosodott. A valóságérzetem megszűnt létezni, én pedig csak a keserű, égető ízre koncentráltam, ami elterelte a figyelmemet sötét gondolataimról. 
Próbáltam a képernyőre figyelni. Mégis mi ez a faszság? Valami szolis, kigyúrt gyökerek verték egymást épp hülyére. Azonosulni tudtam a helyzettel. Jelenleg én is úgy érzem magam, mint akit agyonvertek. Talán idő közben meg is haltam. Mit tudom én. Elkapcsoltam. Valami béna természetfilm mászott a képembe, párosodó gazellákkal. Faszom. Semmi normális műsor sincs. Kikapcsoltam a tévét, és levágtam a távirányítót a kanapéra. Feltápászkodtam. Forgott velem a világ. Észre sem vettem, mikor ütött be ennyire a pia. Ahogy próbáltam két lábra állni, megbotlottam valamiben. Adrian kibaszott mappáiban, vagy mijeiben. Elvesztettem az egyensúlyomat. Próbáltam elkerülni hogy... ne, ne, ne, ne... 
Már késő volt. Elvágódtam, egyenesen a dohányzóasztalra, ami fülsiketítő csörömpöléssel ripityára tört. Átestem a másik oldalára. A hátamon feküdtem, és egyre nehezebben ment a légzés. Valami tompa ütést éreztem a bal karomon, így odafordultam. Elfogott a hányinger. A bal alkaromból egy hatalmas üvegszilánk meredezett kifelé, a vér pedig csak úgy dőlt a sebből. Egy pillanat alatt átitatta a vajszínű padlószőnyeget. Próbáltam mozgatni a kezem, de nem ment. Egyre kevésbé voltam a tudatomnál. A jobb kezemmel próbáltam a bal felé nyúlni, hogy kihúzzam az üvegdarabot, az agyam azonban közel sem azt a képet vetítette elém, ami a valóság, ugyanis ahol a bal karomnak kellett volna lennie, ott csak a levegőt értem. Hadonásztam a semmiben, majd megpillantottam egy vékony heget a jobb csuklómon. Végigsimítottam a sebhelyet. Arról a napról származik, amikor Sutton megpróbált megölni. Missy gyógyított meg. Aznap azt hittem, tényleg meghalok, de egy valami életben tartott. Az aggódó pillantása, és ahogy a fejemet az ölében nyugtatja. Az a meleg vanília illat, amivel beborított. Ha velem lehetne a pokolban is, örömmel halnék meg.  
 Arra eszméltem, hogy nyílik az ajtó, és sebesen kopogó léptek zaja közeledik felém. Mire ismét kinyitottam a szemem, Missy rémült tekintete az enyémet kereste. Hát ilyen a pokol. Ezért érdemes volt élni. Hitetlenkedve elmosolyodtam. Már nem hallottam semmit, csak a száját láttam mozogni, és halványan érzékeltem, hogy a fejemet az ölébe fekteti. Szédültem, és homályosodott a látásom. A vérem tovább fojt, és a nagy igyekezetben Missy felsőjét is összekente... Mit számít már, ha halott vagyok? Mit számít egyáltalán bármi? Elvesztem barna szemeinek ragyogásában, és lehunytam az enyémet.