Kasey
Másnap a fejemet vertem a falba, ugyanis... Várjunk, azt inkább kihagyom, mert így is majd' szétrobban! Már kezdett baromira elegem lenni abból, hogy a terveim meghiúsulnak ennek az ismeretlen eredetű borzalomnak köszönhetően, ugyanis most a szokásosnál is jobban készültem résen lenni, hogy kiderítsem, mi az ábra Cammel. Csakhogy ha ájultan esek össze a fájdalomtól, ez nem igazán fog sikerülni.
Hiába tudtam, hogy nem használ, reménykedve bekaptam két Algoflexet, aztán nekiálltam készülődni. Legalább odakinn végre ismét kisütött a nap. Persze mivel újabban allergiás vagyok az időjárás-változásra, ebben nem sok örömömet leltem. Magamra rángattam a farmeromat, és egy oválisan dekoltált fekete hosszú ujjút amelynek az ujját feltűrtem. Nem igazán volt kedvem és energiám a formaságokkal bajlódni, így arra jutottam: leszarom.
Persze azért végül megfésülködtem, és vittem fel egy kis alapozót a karikás szemeimre, és az újonnan kialakult pattanásaimra. Jaj, ez a sok stressz! - juttatta eszembe a helyzet Louis szavait, amikor egy felmosórongyot húzott a fejére, majd nőies hangon kezdett el sipákolni, és dobálni magát. Chris-t utánozta, amikor szegény az első meccsére készült. Az milyen régen volt!
Nem tudom, mióta lett ennyire fontos, hogy nézek ki, de azért van egy-két hátránya annak, ha a pasiddal jársz egy suliba.
Étvágyam nem nagyon volt, ezért csak felkaptam az ebédlőasztalra készített croissant-t, bevágtam a táskámba, és elhatároztam, hogy majd szünetben megeszem. A kávémat felhajtottam, bevágtam a csészét a mosogatógépbe, ahogy illik, aztán bepattantam a Carrerába, és a gázra tapostam, reménykedve, hogy a mai nap nem lesz olyan zűrzavaros, mint a tegnapi volt.
Missy
Reggel nagyon erősen gondolkodtam rajta, hogy ma beteget jelentek, és egész nap az ágyamban fogok fetrengeni, romantikus filmeket nézni, és fagyit lapátolni, de Melissa nem az a típus volt, akit könnyen meg lehetett téveszteni.
Előadta a szokásos monológját arról, hogy az élettől nem szabad félni, nem szabad feladnunk, elébe kell menni a feladatoknak, és kitartóan csinálni, amit elkezdtünk. Mivel nem bírtam tovább hallgatni, hozzávágtam a kispárnát, és finoman kitessékeltem az ajtón - értsd: Hulk Hogan-t játszva nekiestem, és leterítettem, míg önként és dalolva nem távozott.
Benyomtam a hifit, és egy pörgős számra tekertem. Hangerő maxon, smink az arcon, így készülődik Missy Robertson. Sálálá. Csak vicceltem. Rendben, ez már klinikai eset.
Arra az elhatározásra jutottam, hogy a mai napom a legszebb lesz az évben! túl fogom élni.
Annyi hajlakkot fújtam a hajamra, mint még soha, a szememet kihúztam, csillogó szájfényt vittem föl, és ma otthon hagytam a diákképviselős szerelésemet. Egy bőr cicanadrágot vettem fel, e fölé egy fehér blúzt, amelynek a vállrészét ezüstös szegecsek dobták föl. És a fekete magassarkúm, természetesen.
Az akció végén elégedetten néztem a tükörbe. Akár a homlokomra is tetoválhatnám, hogy Kapja be a világ!. Mielőtt komolyan elgondolkozhattam volna a lehetőségen, a rádióban megszólalt Amelia Lily You Bring Me Joy című száma.
You bring me joy, you bring me sadness... - Egy mozdulattal elhallgattattam a lejátszót.
- Hugi! - szűrődött ki az előszobából Melissa hangja. - Elvigyelek ma?
Máskor elutasítottam volna, de most kapva kaptam a lehetőségen. Nem akartam egyedül maradni, hogy utat engedjek a depresszív hajlamaimnak.
Amikor beültem az A6-os Audiba, azonnal megcsapott Melissa parfümje, a Gorgeous a Victoria's Secret-től, és ennek hatására aztán nosztalgikus hangulatba keveredtem. Eszembe jutott, milyen rég vitt el suliba, és milyen régen lógtunk együtt utoljára.
Tegnap órákon át beszélgettünk, ami azért jót tett. Egy pillanatra elfeledkeztem a külvilágról. Megijesztett, mennyi újdonságot tudott mesélni, amiről még nem hallottam vele kapcsolatban.
- Amúgy, hogy hogy el tudsz vinni? - kérdeztem, mikor már az út felénél jártunk. Általában sokkal korábban indul az ügynökséghez, mint hogy én felkelnék.
- Van pár szabadnapom, amíg kidolgozom az új projektet - vetett rám egy izgatott mosolyt. Nem kellett rákérdeznem, elmesélte, mi az ábra. Ebben nagyon hasonlítottunk. - Kaptam egy cikket a Vogue-ba - kiáltotta egyszer csak néhány oktávval magasabb hangon. - A Feltörekvő divattervezők között! Egy fiatal csajnak a ruháival fogok fotózni.
- Jesszus, Melissa, miért nem mesélted?! - bukott ki belőlem. Régóta az volt az álma, hogy bekerüljenek a képei egy ehhez hasonlóan híres divatlapba, és most az egész megvalósulni látszik. Hogy bírta magában tartani?
- Nem akartam elkezdeni örömködni, amikor... mindegy - legyintett, majd belefogott a mesélésbe. - Szóval a főnököm, Rodge beajánlott a csajnak, megegyeztek, és felajánlotta, hogy keressek modelleket, és én rendezhetem a fotózást. Tudod, hogy mindig ki akartam próbálni, milyen lehet a színfalak mögött dolgozni - lelkesedett.
- Igen, biztos uncsi lehet állandóan a középpontban villogni - csóváltam a fejem gondterhelten.
- He-he - jött a szarkasztikus válasz, de azért egy mosolyt is kaptam mellé. - Már beszerveztem két barátnőmet, egy srácot a múltkori partiról, meg egy csajszit az egyetemről, neki ugyan nincs előképzettsége, de tehetségesnek tűnik, és baromi fotogén a csaj!
- És, meg van már a kompozíció? - kérdeztem kíváncsian.
- Aha, már mindent elterveztem! Valami vadat szeretnék, olyan alternatív rockosat, ami zúzós, és mégis fiatalos. Szegecsekkel, szemhéjtussal, és sok-sok feketével - sorolta. - De emellett bézs hátteret akarok, és azért pasztellszíneket is fogunk használni... Annyira izgatott vagyok!
Órákig tudtam volna hallgatni! Bámulatos, mennyire ért a figyelemeltereléshez. Más talán megkérdezte volna: Jól leszel? De ő inkább kerülte a témát, és fenntartotta a figyelmemet. Mindig is érdekelt az a világ, amiben dolgozik.
Észre sem vettem, és megérkeztünk. Melissa felvette négyszögalakú, fekete napszemüvegét, és mintha csak a kifutón lenne, fényes belépőt produkált.
Némán intettem neki, kiszálltam, kinyitottam a hátsó ajtót, hogy kihalásszam a táskámat, majd elindultam a kapu felé. Melissa követett.
- Hé, azért a kapuhoz nem kell elkísérned. Nem vagyok már tizenegy - forgattam a szemem, de Melissa elsietett mellettem, még csak rám se nézett.
- Mel...? - néztem utána kérdően... és nem sokra voltam attól, hogy padlót fogjak. Az én szupersztár nővérem épp a suli falának támaszkodó srác felé igyekezett. Mi a...? Az ott Cam O'Connell. - Mel?! - Talán csak ki akarja nyitni nekem a kaput, vagy mi. Na jó, ezt én magam se hittem el. Talán nem is őhozzá siet úgy, hanem... nem, senki nem volt a srác tíz méteres körzetében. Basszus.
Földbe gyökerezett lábakkal figyeltem, ahogy a nővérem a kezét nyújtja az osztálytársamnak, aki kérdőn, ugyanakkor kíváncsi mosollyal az arcán viszonozza a gesztust, majd Melissa egy szórólapnak tűnő valamit nyújt át neki, ő pedig szintén kérdőn bár, de elfogadja.
Úgy döntöttem, nem toporgok itt tovább, mint egy szerencsétlen, inkább megnézem, mi a francot művelnek ezek.
Sétálni kezdtem feléjük, és amikor már szinte csak öt méterre voltam a párostól, Cam mintha csak megérezte volna a közeledésemet, felemelte a tekintetét, amelyet egy pillanatig rajtam is tartott. Megálltam mellettük.
- Hello - köszöntött Cam halk, ugyanakkor mély, búgó, rekedtes hangján.
- Szia, Cam - szúrtam felé egy rövid mondatot, majd célzatosan Melissára pillantottam, akinek erre elkerekedett a szeme. Néma párbeszédünk annyiból állt, hogy én közöltem vele, ismerem a srácot, mire ő megkérdezte: Tényleg? Miért nem szóltál?! Egyértelműen tetszett neki Cam, ugyanakkor ez még nem ok arra, hogy csak úgy random lerohanja, és szórólapokat sózzon rá. Próbáltam kivenni a szememmel a Cam kezében lapuló valamit, majd arra jutottam, hogy egy névjegykártya az.
- Na jól van, akkor gondold át az ajánlatomat, és ha van időd, légyszi hívj fel, hogy megbeszéljük a továbbiakat - mondta Melissa mindezt a maga határozott, üzleties, ugyanakkor szuper-barátságos módján.
- Oké, még meggondolom - mosolyodott el ravaszul az érintett.
- Jól van - nevetett Melissa, én pedig figyelmeztetésül szétszuggeráltam az arcát, miszerint vége a show-műsornak. - Akkor szia, és viszlát, remélem.
- Szeva' - biccentett a nővéremnek, majd felém fordult. - Találkozunk órán.
- Aha. - Szimplán ennyit feleltem, hogy miután Cam hallótávolságon kívül kerül, számon kérhessem Melissát.
- Ez meg mi volt? - meredtem rá megsemmisülten.
- Micsoda? - kérdezte ártatlanul.
- Milyen ajánlat? Mit kell meggondolni? - pontosítottam, mire bólintott.
- Ja, az! - játszotta a hülyét, mire közelebb hajoltam hozzá. - Tudod, meséltem a projektről Na, és megláttam ezt a srácot, és fhú! Fogalmad sincs, mennyire telitalálat a csávó!
- Tényleg, fogalmam sincs.
- Totál illik a képbe, és... atyavilág, mintha a személyes karácsonyi ajándékom lenne - duruzsolta, miközben perverzül rám mosolygott, én pedig elképzeltem, hogy a földbe döngölöm magam egy serpenyővel. - Jesszus, miért nem mondtad, hogy ismered?!
- Mert nem az járt a fejembe, hogy: Hú, jött egy új srác, azonnal szólnom kell Melissának, hátha passzol az új fotósorozatához... Ember!
- Semmi gond, látod, megoldottam - mosolygott elégedetten.
- Oké, oké! De... Melissa, ő az osztálytársam!
- És?
- És... ő Cam O'Connell!
- Tudom, és akkor mi... - Célzatosan szemeztem vele egyet. Nem hittem volna, hogy ennél is jobban kiguvadhatnak a szemeim. - Óóó...!
Hálásan az ég felé emeltem a tekintetem.
- Na és, nyugi, csak csinálok róla pár fotót, és ennyi az egész. Nem lesz semmi gáz.
- Ha te mondod... - tártam szét a kezeimet, jelezve, hogy leveszem a felelősségem a feladatról.
- Aztán a tiéd lehet... - tette hozzá, mire ismét átmentem gülühalba. - Hugi, dögös a srác - kacsintott rám. - És ne feledd, mit mondtam tegnap - tette hozzá egy fokkal komolyabban, és megértőbben.
- Na puszi, este otthon! - integetett, de már félúton volt az Audihoz. Intettem neki, majd megsemmisülten indultam el a kapu felé. A napom megint remekül kezdődik.
Ed
- Öcsi! - bődült el Adrian, én pedig fogkefével a számba caplattam ki az előtérbe.
- Miva'? - hörögtem bosszúsan.
- Mondtam, hogy vegyél tejet! - vádolt a földszintről egy üres tejes dobozzal a kezében.
- Bios h nem! - válaszoltam, amennyire a fogkefe és a habtenger engedte. Már megint mit akar rám kenni ez az aberált barom...?
- Mindegy, iszom vodkával - vakargatta a tarkóját, majd felemelte a kávéval teli bögrét.
- OK - meredtem rá lenézően, ezzel befejezettnek nyilvánítva a társalgást.
- Amúgy, örülök, öcsi hogy a bagón kívül mást is látok a szádba'! - intett felém rosszallóan a mutatóujjával, amiről most azt kívántam, bár feldugná a seggébe.
Kiköptem a folyosóra.
- Mindjárt megmondom, mit dugj a szádba... - morogtam, majd visszacaplattam a szobámba.
- Hallottam! - kiabálta.
- Éljen.
Ez a reggel semmiben sem különbözött a többitől. Ugyanúgy szar érzéssel a gyomromban ébredtem, a hangulatom ugyanolyan szar volt, és Adrian is ugyanolyan fasz volt, mint szokott.
Ledobáltam magamról, ami rajtam volt, és magamra rángattam egy gatyát meg egy pólót. A hajamat összeborzoltam a kezemmel, majd anélkül, hogy tükörbe, vagy valami hasonlóba bámultam volna, felrángattam a táskámat az ágy mellől, és lecaplattam a földszintre.
Adrian-ben nem csalódtam, épp a vodkát öntötte a kávéhoz, majd kérdőn rám pislantott.
- Adrian, igazi seggfej vagy - nyugtáztam. - Hogy a faszba viszel el, ha már kora reggel seggrészeg vagy?
- Vigyázz a szádra, öcsi!
- Baszd meg.
- Oké, igazad van, jobb mintha drogoznál, vagy hasonlók. Akkor mi a rákot kezdenék veled?
Mindkét szemöldökömet felvonva, fáradtan farkasszemet néztem vele, majd lesütöttem a szemem, és lemondóan a folyosó felé rongyoltam.
- Maradj otthon! Megoldom - intéztem hozzá a szavaimat, anélkül, hogy hátrafordultam volna, majd feltéptem az ajtót, és végigfuttattam a tekintetem a Tuaregen.
Ja, ha egyáltalán elérem a gázpedált.
Kase
Matek óra. A lehető legjobb hely a gyógyulásra. A lelki fájdalom, amelyet a sorba gyűlő megoldhatatlan feladatok okoznak, eltereli a figyelmem a fejfájásról. Nem, igazából ez sem használ, de rájöttem, hogy ha Smith sárszínű hajkoronáját bámulom, az megnyugtat, tehát így tettem.
Az óra közepén, amikor már majdnem lecsukódott a szemem - nem sokat aludtam az éjjel s hát a matematika izgalmai mindig kimerítenek -, erős széllökés érkezett a hátam mögül. Már majdnem hátraüvöltöttem, hogy csukják be azt a nyomorult ablakot, amikor ráébredtem, hogy senki sem ül mögöttem. Az ablakok pedig mind csukva vannak. Egy ideig fenn akadtam a dolgon, majd betudtam hidegrázásnak, és a figyelmemet ismét a mateknak szenteltem - értsd: megkövülten bámultam a lustán vánszorgó kismutatót a faliórán.
Öt perce olyan érzésem támadt, hogy valaki figyel. Ezen aztán magamban jót röhögtem. Természetesen, kezdek begolyózni. Két levél, egy elmebeteg exbarátnő, és egy bosszúálló guido után csak idő kérdése volt.
Nikole a jobb oldali padsor leghátsó padjában vihorászott az egyik klónnal, Stefanie-val, és Brizsítt is érdeklődve tekintgetett hátrafelé. Smith vetett rájuk egy mézesmázos pillantást, majd visszatért a feladathoz. Nyilvánvaló, hogy a pénzes újvárosi sznoboknak nem kötelező részt venniük ebben a kálváriában.
Idáig hallottam az iPodjából kiszűrődő borzalmas popzene dallamait, annak ellenére, hogy be volt dugva a fülhallgatója. Te jó ég, vajon akkor mit élhet át Ronan?
Ronan, aki ma megint nem jött suliba. Épp azon bosszankodtam, hogy már megint visszaszokott a lógásra, amikor ráébredtem, le sem szokott róla. Az asztalra könyököltem, és a tenyeremmel támasztottam az államat. Biztos voltam benne, hogy a kocsmai ügyet rendezi, bár gőzöm sem volt róla, ez mit takar. Mindegy, majd elmondja, ha akarja - hoztam meg a végítéletet. Remek, hisz ezen kívül nem sokat tehetek.
Eszembe jutott, hogy nem mondtam vissza neki tegnap, hogy szeretem. Persze, mert addigra már lelécelt. Pedig szándékomban állt. Kezdtem rájönni, hogy az elmúlt napokban egyre kevesebbet voltunk együtt, ha csak az órai sutyorgásokat, és a lopott szüneteket nem számítjuk, továbbá a váratlan (vagy inkább várt?) látogatásait a szobámba.
Azon töprengtem, vajon milyen közös programot találhatnék ki kettőnknek. Volt egy gondolatom, ami már régóta ott motoszkált a fejemben, de nem tudtam dűlőre jutni a kérdést illetően. Mi lenne, ha magammal vinném Portlandbe? Úgy tűnt, Norah néni kedveli, és szerintem a srácokkal is jól kijönne, és mivel úgy hallottam, Chris-nek végre barátnője van, talán csinálhatnánk egy dupla randit... Haha, csak vicceltem!
Mindenesetre nem akarom ráerőltetni a dolgot. Úgy döntöttem, majd megkérdezem, ha találkozunk...
Egyre közelebbről hallottam a zene susogását, szinte egészen a fülem mellől. Gyilkos pillantásokat lövelltem Nikole felé, majd a szemem elkerekedett. Épp az iPodját készült besuvasztani Luisz Vuttyon táskájába, amelyre gondosan rá volt tekerve a fülhallgató. És határozottan ki volt kapcsolva.
Akkor meg mi a frász ad ki ilyen hangot? A nyakamat a kör minden irányába és fokába tekergettem, azzal a tudattal, hogy Smith büszke lenne a megfogalmazásomra. De nem sikerült azonosítanom a hangot, ami olyan volt, mintha a szél süvítene, és közben valaki birizgálná a fülcimpámat. Erről aztán ismét Ronan-nél horgonyoztak le a gondolataim. Nem, amikor ő teszi ezt, az jó és bizsergető érzés, ez a mostani helyzet viszont nyugtalanított.
- Nyissátok ki a kéket - az egyik példatárat a húsz közül -, és lapozzatok az 53. oldalra. Az első három feladat házi, a negyediknek neki lehet állni - adta ki a parancsot Smith, mire az osztályon végighömpölygött a pakolászás, és a lapok egymáson elsúrlódásának zaja.
- Igenis, kapitány! - bődült el Simon, az osztály önjelölt mókamestere, mire a többség, akik bírják Simont, kuncogni kezdett, Nikole pedig lenézően méregette a műkörmeit. Mármint, a sajátját, nem Simonét. (ha-ha) A gyerek kis termetével, és világos hajával Seamusre emlékeztetett. Elmosolyodtam a tudatra, hogy nem sokára találkozom a srácokkal, majd nekiláttam a példatárom rejtelmeinek fellapozásának.
Már a b-nél jártam, amikor kristálytisztán éreztem, hogy valaki a fülembe suttog. Ijedtemben akkorát rázkódtam, hogy a kezemmel levertem az egész tolltartómat, amelynek a tartalma szanaszéjjel gurult a világ mind a négy égtája felé. Megkövülten meredtem magam elé, majd rávettem magam, hogy hátraforduljak. Mögöttem a terem üres volt, viszont az előttem ülő srác, Trevis buzgón szedegette a földre hullott ceruzáimat.
Mi a jó büdös nutellás fokhagyma?! Arra eszméltem, hogy a tollamat szorongatva bámulok magam elé, halálra vált arccal, Nikole harsogása pedig betölti az egész termet.
- Hé, holdkóros! - Ez határozottan nekem szólt. - Mivan, annyira szokatlan, hogy valaki bepróbálkozik nálad, hogy padlót fogtál? Segíts már annak a szerencsétlennek - forgatta a szemeit. Erre kizökkentem.
- Megmutassam, hogy kell padlót fogni, kisanyám? - vágtam vissza. - Előre szólok, az fájni fog.
Simon és Mr. Punkhaj az első sorból felröhögött, Nikole pedig továbbra is engem tüntetett ki a fintorával.
- Elég! Davis, koncentráljon a feladatára, Ka... McLane, ne siesse el, még a végén kicsöngetnek - intézte hozzám atyai szavait, mire nekiálltam felszedegetni a maradék cuccomat a földről, és megköszöntem Trevisnek a segítségét.
Ingerülten cipzároztam be a tolltartómat, és meglepetten konstatáltam, hogy remegek.
Mi a fészkes fene volt ez az előbb?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése