3. évad 13. fejezet

 Az utóbbi hónapok során nem egy ájulásban volt részem, de ez a mostani más volt. A testem megállt a működésben, takarékra váltott, mint alváskor - vagy kómánál, de ezt a hasonlatot elhessegettem. Túlságosan megijesztett, főleg, hogy azt sem tudtam, mi a fene történik velem. De mentálisan teljesen éber voltam. Időközben megszűnt a kék villódzás, eltűnt az energiafonal, és bár megfogyatkozva, de az energia visszatért a testembe. 

 Bizonyos időközök kiestek. Arra emlékszem, hogy valaki megmozdítja a testemet, és elhagyjuk a pubot. A legközelebbi emlék a motelszobánk ajtaja. Valaki a karjában tart, beszél hozzám. A táskámban kotorászik, majd kulcs csörgését hallom, és kattan a zár. Vele mintha bennem is visszakattanna valami. Egy pillanatra visszatérek a valóságba. Dylan szólongat, próbál két lábra állítani, több-kevesebb sikerrel. Végül sikerül megbirkóznom a talajjal. Nem törődöm azzal, hogy egy idegen van a szobámban, vagy hogy cipő van a lábamon, csupán fekhelyet keresek, mert iszonyatosan kábának és gyengének érzem magam. A sötétben sikerül kitapogatnom az időközben heverővé alakított kanapét, de mást is érzek a szöveten kívül. Valaki fekszik az én kanapémon! Mivel nem horkolt és nem motyogott, gyanítottam, hogy Seamus az. Nem tudom, melyik testrészéhez érhettem hozzá, de elrántottam a kezem. 

 Elindultam kitapogatni a franciaágyat; Chris és Louis a két szélén feküdt, ahogy sejtettem: Lou horkolt, Chris összefüggéstelenül motyogott (többször is hallottam elhangzani a nevemet, ezen aztán jól felhúztam magam). Könyörtelenül bemásztam közéjük, Chris-t kissé odébb tuszakoltam, és kényelmesen elterültem. Másodperceken belül elnyomott az álom.

Másnap reggel

 Arra ébredtem, hogy irdatlanul melegem van, ami ír földön igencsak ritkaságszámba megy. Kiderült, hogy mi az oka. Az éjszaka folyamán kisajátítottam mindkét takarót, ráadásul ruhában aludtam el, amely tartalmazza a bőrdzsekimet is... A derekamat átkulcsoló kar sem segített lehűteni a testem. Az izmos kar Chris testében folytatódott, amely történetesen szorosan hozzám préselődött. Éreztem megnyugtató szuszogását a fülemben, de a helyzet koránt sem volt megnyugtató. 

 Azt kívántam, bár ő ébredt volna föl előbb, és érezné zavarban magát. Lefejtettem magamról a karját, majd ahogy a nyitott szájjal horkoló Lou-ra vetült a pillantásom, ördögi ötletem támadt. Közelebb tuszakoltam Louis-t Chris-hez - mert őt könnyebb volt megmozdítani -, és átkulcsoltam Chris karját a haverunk derekán. Romantikát akarsz? Hát tessék! 

 Morcosan, de egy fokkal elégedettebben trappoltam ki a fürdőszobába. Azonnal kiszúrtam a cetlit a tükrön, persze csak a fertelmes tükörképem után. "Gondoltam, hogy ide jössz először, de azért a hűtőre is raktam egyet. Ez volt a két tippem" - állt az üzenet, alatta egy telefonszám. Azonnal tudtam, hogy Dylan, de nem voltam vicces kedvemben. Elmentettem a számot a mobilomba BAMK néven (Baromarc, Aki Majdnem Kinyírt), majd letéptem a cetlit a tükörről, és kidobtam a legközelebbi szemetesbe. Nem kockáztattam meg felhívni, mert túl dühös voltam, és valószínűleg artikulátlanul üvöltöttem volna vele, hogy aztán rácsapjam a telefont, ezért egyenlőre hanyagoltam a dolgot. Helyette elindultam kaját keresni, egyenesen Dylan másik tippjéhez, a hűtőhöz. Onnan is eltüntettem a cetlit, még össze is téptem, majd kitártam a frigó ajtaját. A háromszintes kis tákolmány csalódást okozott. Sör, sör és még több sör. Végignéztem kiütött barátaimon. Még több baromarc, aki megpróbál kinyírni. Mindjárt éhen halok!

 Dühödten kaptam fel a dzsekimet - ja, már rajtam van - és elindultam keresni egy pékséget. A külsőmmel majd később foglalkozom, előbb a kaja. 

 A recepciós hölgy utasításának hála, találtam egy kis pékséget pár utcányira a moteltől. Öt megpakolt szatyorral jöttem haza, az egyikben pogácsa volt, a másikban kakaós csigák, a harmadikban valami ír sós specialitás, a többiben eper- és baracklekváros Fornetti. Emlékszem, apa mindig ilyet vett nekem, ha hazajött a munkából, mert egyszer udvariasságból azt mondtam, ízlett. Azóta csak ezt hozott. Anya előre nevetett, mikor csalódott ábrázattal kibontottam a lekváros "finomságot" rejtő zacskót, majd villantottam egy hálás mosolyt apára, aki felettébb meg volt elégedve magával. Elmosolyodtam az emlékre, amelyen egy hónappal ezelőtt elsírtam volna magam. 

 Épp időben léptem be az ajtón, és pakoltam ki a fornettiket a dohányzóasztalra, hogy tanúja legyek önnön gonoszságom gyümölcsének. Chris Louis hajába temette az arcát, a karja még mindig a derekán pihent. Ez egyre jobb lesz!

- Hé, pogácsa! Ugye hoztál nekem is?! - kurjantotta el magát mögöttem Seamus, mire megdöntöttem a helyből távolugrás világrekordját. 

- Jézusom, megőrültél?! - suttogtam, szemrehányó pillantásokat lövellve felé. Észre sem vettem, hogy felkelt. Bűnbánó kutyaszemeket meresztett rám, majd elkezdte tömni magába a pogácsát. Ha lány lenne, minden csaj irigyelné. Degeszre eheti magát, akkor sem hízik, egy árva dekát sem. 

- Szerinted mióta csinálják ezt? - kérdezte Seam, állával az általam kreált gerlepárra bökve.

- Nem t'om - vontam meg a vállam, de elvigyorodtam.

- Szerintem azt hiszi, te vagy - bökött Seamus Christopherre, mire kapott egyet az oldalába. 

- Aú! - simogatta az áldozatommá vált testrészét, miközben elkoboztam tőle a maradék pogácsát. Nem sokra mentem vele.

- Jól van, rossz vicc volt! - ismerte be, de gyanítottam, hogy csak a pogácsáját szeretné visszakapni. Odatoltam elé helyette a lekváros förmedvényt, mire elégedetten falni kezdte. 

 Az ásításokból és a takaró sercegéséből ítélve a fiúk ébredeznek. Lou kelt fel előbb, de másodpercekkel később Chris is követte. 

- Mi a szent szar?! - tört ki Louis-ból, amint megpillantotta a derekára kulcsolódó kart, amely történetesen a legjobb haverjáé. Az én legjobb haverom is, így hát lényegtelen, kinek a derekát ölelgeti - döntöttem el magamban. Chris olyan gyorsasággal kapta el a kezét, hogy megmertem volna esküdni, hogy lezúg az ágyról. 

- Mi a lófasz?!

- Én is ezt kérdem, öreg - mondta Lou, miután felpattant az ágyról. - Ez nem kóser, figyelembe véve, hogy mit álmodtam - vakargatta a tarkóját, miközben Chris a torkát köszörülve toporgott a nappali közepén.

- Miért, mit? - kérdezte Seamus, perverz vigyorral a képén. 

- Nem foglak beavatni a részletekbe - fintorodott el Lou. - Annyit mondok, hogy szőke volt ugyan, de nőnemű - vetett egy pillantást Chris szőke üstökére. 
- Haver, túl komolyan vetted azt a kis kifli-nagy kifli témát! - förmedt Louis Chrisre. Chris válaszra nyitotta a száját, aztán inkább becsukta. 
Mindketten tettek egy lépést a fürdőszoba felé, így összeütköztek. 

- Bocs.

- Bocs.

- Menj előre! - intett Chris.

- Nem, menj csak! - legyintett Lou. 

 Egy ideig álltak és néztek, mint borjú az új kapura, majd elindultak, aminek az lett a vége, hogy megint összeütköztek. Chris tüntetőleg égbe emelete a kezeit, és elszlalomozott az ajtótól. Lou feltépte a fürdőszoba ajtaját. 

- Bakker, nem vagyok homi! - csattant fel, majd sértődötten magára zárta az ajtót. Seamus már öt perce röhögőgörcsöt kapott, én azonban elfojtottam a mosolyomat. Talán túl messzire mentem, de nem érdekelt. Megérdemelte! 

 Amint szabaddá vált a fürdőszoba, kisajátítottam és tárcsáztam Dylan számát. Akármennyire haragudtam rá a tegnapiak miatt, még maradt pár megválaszolatlan kérdésem, ráadásul biztos voltam benne, hogy amikor ki akarta próbálni ezt a hókuszpókuszt - még mindig nem hiszem el, hogy képes vagyok ilyesmire! -, nem volt tisztában a következményekkel. Mikor azonban meghallottam felszabadult hangját a vonal túlsó feléről, elöntött a düh.

- Mi helyzet? - kérdezte, mintha mi sem történt volna. Mintha nem ájultam volna el a kis akciójától, hogy aztán a nyakában kelljen hazacipelnie. 

- Mi a fészkes fene volt ez?! - tört ki belőlem. 

- Ne haragudj! Én nem tudtam, hogy ez fog történni... - szabadkozott.

- Ó, igen? Miért, mit hittél?!

- Ez egy energia-összeköttető varázslat. Egy könyvben olvastam róla, amit a rendünk könyvtárából... kölcsönöztem ki. - A hangneméből szinte biztosra vettem, hogy szó sincs kölcsönzésről.

- Gondolom, illegálisan...

- Hát, igen. Nehogy azt hidd, hogy csak te kutatsz válaszok után! - mondta védekezőn.

- Arra nem gondoltál, hogy ezek direkt vannak elzárva?

- Átfutott az agyamon, de... - A szememet forgattam. - A könyv azt írta, hogy egyszerű megszakítani a folyamatot. A sidhe látók arra használták, hogy energiát kölcsönözzenek egymásnak vész esetén,  vagy egyesítsék az erejüket.

- Engem ez hidegen hagy, tekintve, hogy majdnem kómába estem tőle - mondtam szemrehányóan. Valójában le voltam nyűgözve, és minél több természetfeletti hókuszpókusznak akartam a birtokába kerülni, hogy használhassam őket, ha már a különleges képességem várat magára...

- Mondtam már, hogy sajnálom! Nem tudtam, hogy ilyen hatással lesz rád. Szándékosan sosem ártanék neked. 

- Valóban?

- Valószínűleg azért történt, ami történt, mert még kezdő vagy, legalábbis nincs túl sok gyakorlatod az ilyesmiben... - mélázott, mire bepöccentem.

- Igen, biztos az én hibám - dühöngtem sértődötten. 

- Akárhogy is, de találkoznunk kellene. Mikor indultok? - kérdezte. Hamar túllép a dolgokon...

- Őszintén... fogalmam sincs, de megbeszélhetem a többiekkel, hogy maradjunk még egy napot.

- Rendben, akkor egykor a...

- Gyere a motel elé! - mondtam az egyszerűség kedvéért, majd letettem a telefont. 

 Mobilommal a kezemben léptem ki a mosdóból. A többiek már nagyban reggeliztek, de Chris vetett rám egy fürkésző pillantást.

- Kivel beszéltél? - kérdezte. Mindketten tisztában voltunk vele, hogy az ismerőseink 100%-a egy másik kontinensen él, így egy vagyonba kerülne a telefonálás, tehát felesleges volt hazudnom neki. Nem is tudom, miért akartam elhallgatni előle a Dylannel való találkozásomat. 

- Tegnap találkoztam valakivel - mondtam tömören. 

- Kivel? - Nem tetszett, hogy Norah nénit játszik. 

- Dylan Ward-nak hívják - osztottam meg vele egy kis információ-morzsát. Természetesen kihagytam, hogy sidhe látó, és megtanított egy jó kis trükkre, amelynek segítségével kómába küldhetem magam...

- Elég sokáig elvoltatok - jegyezte meg. 

- Körbevezetett - mondtam.
- Hol a fészkes fenében vezetgetett egy napig? - horkant fel most már Louis is. Ezek ketten kikészítenek. Seamus persze csak kétpofára zabálta a lekváros fornettit, feszülten váltogatva közöttünk a tekintetét.
- Elég szomorú, hogy szarsz a nem fogadott hívásainkra - tette hozzá sértődötten. Basszus. Ez eszembe se jutott eddig. A telefonomat kezdtem bámulni. 12 nem fogadott hívás.
- Azt hittük, elraboltak a szervkereskedők - mondta Seamus teleszájjal.
- Sajnálom, le volt némítva a mobilom - válaszoltam egy őszinte bocsánatkéréssel.
- Te emlékeztettél annyira, hogy kettőkor - vágta a fejemhez Louis. - Légyszi, ne hagyjuk el egymást, mert nem akarom idegbajosan róni az utcákat, a neveteket kiabálva. Szerintem zárjuk is le. 
- Sajnálom - húztam el a számat őszinte sajnálattal. - Nem akarom elrontani a nyaralást. 
- Semmi baj, menjünk, igyunk valamit - legyintett Louis, és tudtam, hogy lezártnak tekinti a dolgot. Nála az ilyesmi nem szokott sokáig tartani.
- Ha már itt tartunk, ti mit csináltatok tegnap? Mert határozottan emlékszem, hogy négyig nem volt nem fogadott hívásom.