- Visszahívtad? - kérdezte. Fél perccel később fogtam fel, hogy Chris-ről beszél.
- Ö, igen. Minden rendben. Mindjárt átjön... - mondtam, talán túlságosan gyorsan. Úgy tűnt, mindebből semmit sem fog fel, sőt, elgondolkozott valamin. - Baj van? - kérdeztem. Elegem volt a félreértésekből. Kezeit a pulcsija zsebébe rejtette, majd letelepedett az ágyam szélére.
- Az előbb... bocs, hogy csak úgy leléptem. Kellett egy kis idő.
- Idő... mihez? - tudakoltam. Meglepetésemre válaszra nyitotta a száját.
- Kettőnkhöz. - A gondolatra, hogy a "kettőnk" még mindig létezik, hatalmasat dobbant a szívem.
- És... mire jutottál? - kérdeztem. Deja vu érzésem volt. Ugyanazt játszottuk, mint régen. Én kérdeztem, és a válaszára vártam. Azzal a különbséggel, hogy most tényleg megadta őket.
- Hiányoztál. És ha hajlandó vagy megbocsátani nekem, szeretném újrakezdeni - a hangja útközben suttogássá alakult, tenyerével végigsimította az arcom vonalát.
- Nincs mit megbocsátani. Örülök, hogy mindez kiderült, és hiszel nekem. És visszatérve... én is szeretném. - Ahogy monológom végére értem, felderült az arca. A szemei éjfekete színben játszottak, és még mindig kissé fáradtnak látszott, de felszabadult félmosolya javított az összképen. Mit beszélek, ugyanolyan tökéletes volt, mint mindig. A haja nőtt, mióta utoljára láttam, és a szokásosnál is borzosabb volt, talán egy árnyalatnyival sötétebb is. Visszavonhatatlan vágyat éreztem, hogy beletúrjak, és ezen igényeimnek eleget is tettem. Tenyerem ezután az arcát súrolta. Lehunyta a szemét, és vágyakozón oldalra fordította a fejét.
Keze időközben a derekamnál kalandozott, és feljebb mászott az ágyon, amíg el nem érte, hogy a kezével és a bal térdével támaszkodva fölém nehezedjen. Olyan közel akartam tudni magamhoz, amennyire csak lehet, ezért követelőzően magamhoz húztam a pulcsijánál fogva. Ekkor már semmi másra nem tudtam gondolni, mint hogy megcsókoljam. Az ajkaink találkoztak. A bennem tomboló szenvedély ellenére visszafogtam magam, és úgy tűnt, ő is ezt teszi. Puhán, bizonytalanul csókoltuk egymást, mint legelőször.
Ronan
Őrülten szexi volt, ahogy magához húzott. Próbáltam megállni, hogy azonnal letépjem róla a ruhát, bár magam sem tudom, hogy sikerült. Óvatosabb voltam, mint bármikor. Összeérintettük az ajkainkat, puhán, hosszan, csak ízlelgettük egymást. De nem volt elég. Többet akartam. Éreztem, hogy hullámokban elönt a vágy, és egy pillanatra nem bírtam türtőztetni magam, beleremegtem. Be akartam teljesíteni a csókunknak, de nem engedte. Úgy éreztem, szándékosan kínoz. Egy pillanatra elhúzódott. Majdnem ráüvöltöttem, hogy ha nem akar engem, felrobbanok. A szemébe néztem, és próbáltam megértetni vele, bármit megtennék, hogy velem legyen.
- Kikészítesz... - leheltem. A hangom szokatlanul mély, és rekedt volt, talán még csúszkált is. Annyira megőrjít, hogy nem tudok ilyenekre koncentrálni. És akkor megtörtént. Olyan erővel rántott magához, hogy ha akartam volna, sem tudok ellenkezni. Valamiért felizgatott, hogy képes uralkodni rajtam, pedig ez eddig sosem fordult elő. Amikor a nyelvünk találkozott, közel voltam hozzá, de amikor beleharapott az alsó ajkamba, végleg elvesztettem a fejem. Halványan érzékeltem, hogy felnyögök, de már csak ő létezett. Csak miatta éltem, és azért, hogy boldoggá tegyem. Most én szakítottam meg a csókunkat. Látni akartam az arcát. Fátyolos tekintettel, könyörögve nézett vissza rám. Ahogy a mellkasa fel-le süllyedt, újabb remegés futott végig a testemen. Korábban is izgatott már fel - talán a tudta nélkül is, de idáig még sosem jutottunk el. Féltem, ha most le akar állítani, beleőrülök. A dekoltázsába temettem az arcom, és beszívtam az illatát. Éreztem, hogy megfeszülök, és a remegések egyre gyakoribbakká váltak. Rajta mindössze egyetlen pamut felső feszült, ami már-már törvénytelenül átlátszó volt, nekem viszont kezdett melegem lenni. Legszívesebben letéptem volna magamról a francba' mindent, de szerettem volna, ha ő csinálja. Egy pillanatra valami hideget éreztem a mellkasomnál. Ujjaival kis köröket írt le az alhasamon, és lejjebb... Vajon tudja, milyen hatással van rám egyetlen mozdulata is? Képes lenne ölni azzal, ha ezt megvonná tőlem. Mert ha most nem kapom meg, belehalok. Erőtlenül próbálta lehúzni rólam, és minden egyes pillanat, amikor a bőre a testemhez ért, édes kínszenvedés volt számomra. Végül segítettem neki megszabadulni a pólómtól is, én pedig szabályosan letéptem róla az övét. Próbáltam bocsánatkérésre nyitni a számat, de csak arra tudtam gondolni, mit csinálhatna ő az övével... Egy valamit tudtam; nem akarom semmire rákényszeríteni. Ismét végigsimított a mellkasomon, az alhasamon, és végül megállapodott az övemnél. Mélyen egymás szemébe néztünk, miközben próbálta kikapcsolni. Segítettem volna, ha nem remegtem volna már így is abnormálisan. A kezem hozzáért az övéhez. Felváltva próbálkoztunk, de a kezünk folyton megakadt a másikéban.
- Ronan - suttogta a nevemet. Úgy éreztem, ha nem sikerül, perceken belül elsírom magam. Válaszra nyitottam a szám, de ekkor nyílt az ajtó. Ledermedt alattam, én pedig a másodperc törtrésze alatt legördültem róla, és a tekintetemet az ajtóra szegeztem.
- Hogyazakibaszottjóbüdös... - McCeightly a fél karjával takarta el az arcát, és sietve kihátrált a szobából, becsapva maga után az ajtót. Hogy ennek is pont most kellett... Meg tudtam volna ölni ezt a kölyköt... A párnába temettem az arcom, és igyekeztem lehiggadni. Szerencsére a képe láttán apadt a lelkesedésem, de még mindig fel voltam spannolva. Kasey-re pillantottam, aki fülig vörösödve bámult maga elé. Elfordultam. Ha bámulom, az nem a legjobb módja a lehiggadásnak.
- Ez... kínos volt - motyogta.
Mindketten zihálva vettük a levegőt. Összeszedtem a pólóját a földről, és a kezébe nyomtam. Zavartan tekintett rám, de azért felvette. Meg akartam mondani neki, hogy ez nem azért van, mert nem akarom látni a tökéletes, izgató testét, hanem mert nem vagyok tőle képes józanul gondolkodni. Kinyitottam az ablakot, és most az egyszer hálát adtam az égnek, hogy itt húsz fok körüli a hőmérséklet. Kellett pár perc, amíg teljesen lehiggadtam, majd mikor visszafordultam, összegömbölyödve ült az ágyon. Kicsit elveszettnek tűnt, ezért odamentem hozzá, és hátulról átöleltem. Hagytam, hogy az ölembe dőljön, bár nem tudtam, meddig fogok kitartani anélkül, hogy be ne gerjednék. Megint...
- Baj van, kicsim? - kérdeztem. Meglepődtem, mennyi aggodalom vegyült a hangomba. - Ha akarod, elküldöm McCeightly-t a halál faszára...
- Nem, nincs baj. Ne bántsd - csóválta a fejét. - Csak... - Bármit megadtam volna, hogy segítsek neki, de nem tudtam hogyan. Érthető, ha nem bízik bennem, azok után, hogy semmit sem voltam hajlandó megosztani vele.
- Izé... én még... tudod... szűz vagyok - suttogta. Elé másztam, hogy a szemébe nézzek, de nem nézett vissza rám. A gondolatra, hogy én lehetek neki az első, megdobbant a szívem. Igazából, örültem neki, hogy rajtam kívül senki nem ért még hozzá úgy. Ettől az egésztől szokatlanul zavarba jött. Meg akartam értetni vele, hogy ennek semmi jelentősége, és hogy mennyire szeretem...
- Figyelj... ha várni akarsz, én megértem. Kérlek, szólj, mert én nem akarlak semmire rákényszeríteni, és... - A számra tapasztotta az ajkait, és egy rövid csókkal belém forrasztotta a szót.
- Rendben - mosolyodott el, mire idióta vigyor ült ki az arcomra. Érzem, mikor csinálom ezt, és hogy ez milyen hatással van rá. Olyan, mintha... tetszene neki. Pedig tök nyálas. Na mindegy.
- Nem megyünk ki? - kérdezte.
- Amit csak akarsz - mondtam, miután puszit nyomtam a homlokára, majd felsegítettem az ágyról.
Egy valami idegesített. Ha legközelebb is olyan messzire megyünk, mint az előbb, akkor nem tudom, képes leszek-e leállni... Majd felidézem McCeightly idióta képét... Már a gondolatra is elfogott a hányinger.
- Baj van? - kérdezte Kasey.
- Nem, semmi - legyintettem, majd felkaptam a pólómat, és kinyitottam neki az ajtót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése